A kápolnai csata második napja

Szerző: Hermann Róbert

A kápolnai csata második napján, 1849. február 27-én Alfred Windisch-Grätz tábornagy, a cs. kir. fővezér célja Kápolna elfoglalása, ezáltal a magyar arcvonal átszakítása és a magyar jobbszárny felmorzsolása volt. Ekkor ugyanis már tudta, hogy Franz Schlik altábornagy hadteste elfoglalta a Siroki-szorost, s Verpelét, a magyar jobbszárny legszélső pontja felé tart. Verpelét megtartása Klapka György ezredes feladata volt, aki ehhez egyetlen hadosztállyal, Dessewffy Arisztid alezredesével rendelkezett.

Amikor Henryk Dembiñski altábornagy, a magyar fővezér érzékelte a Klapkát fenyegető veszélyt, utasította, hogy foglalja vissza a Siroki-szorost, és a segítségére küldte Poeltenberg Ernő ezredes hadosztályát is. Egyben felszólította Görgeit, vegye át a vezérletet Verpelétnél, s akadályozza meg az ellenséges erők egyesülését. Poeltenberg azonban már csak délelőtt 10 óra után érkezett meg Verpelét elé, amikor a község már Schlik birtokába került. Schlik még így is túlerőben volt. Poeltenberg azonban éppen időben érkezett ahhoz, hogy Schlik vérteseinek rohamát huszárságának harcba vetésével visszaverje. Klapka e siker után megpróbálta visszavenni a községet, de sikertelenül.

Ekkor érkezett a helyszínre Görgei. A Klapka hadtestéhez tartozó Dessewffy-hadosztály és Poeltenberg hadosztálya délután 2-3 óráig feltartóztatta Schlik hadtestét a Verpeléttől keletre fekvő magaslatokon. Ekkor azonban kénytelenek voltak Kerecsend felé visszavonulni, ha nem akarták azt kockáztatni, hogy a Kápolnán, Kálon és Tófalun át előretörő ellenség elvágja visszavonulási útját. A visszavonulást fedező Poeltenberg jól oldotta meg feladatát, s délután 4-5 óra között érte el a Kápolna és Kerecsend közötti állást, ahol az egész visszavonuló magyar sereg összpontosult.

Kápolnánál Dembiñski a Máriássy jános ezredes vezette hadosztályt visszavonta a Tarna keleti, alacsonyabban fekvő partjára, s eltorlaszoltatta a Tarnán átvezető hidat. A község védelmét a Máriássy-hadosztály Driquet-dandárára bízta, mert az Albrich-dandár csapatait Verpelét környékére rendelte. Máriássy figyelmeztette Dembiñskit, hogy nehezen védhetik meg Kápolnát, hiszen a túlpart uralkodik az innenső felett, ám Dembiñski nem hallgatott a figyelmeztetésre. A Franz Wyss vezérőrnagy vezette cs. kir. dandár valóban villámgyorsan átnyomult a hídon, s a község nagy részét birtokba vette. Dembiñski erre rohamra küldte a Driquet-dandár gyalogságát. A 44. és 47. zászlóalj, illetve a Zanini-zászlóalj két kísérletet is tett a község visszavételére.

A Psotta Móric és Molnár Ferdinánd őrnagy, valamint Mednyánszky Cézár tábori lelkész által vezetett Zaniniak egészen a Tarnán átívelő kőhídig jutottak, itt azonban az ellenség gyűrűjébe kerülve a zászlóalj nagy része megadta magát. A két honvédzászlóalj elfoglalta a cs. kir. csapatok által megszállt, a falu keleti szélén található kocsmát, azonban a Zanini-zászlóalj fegyverletétele után a Wyss-dandár egésze erre a két zászlóaljra zúdult, s kiűzte a honvédeket a kocsmából. Máriássy még egy kísérletet tett a visszavételre, de aztán kénytelen volt visszavonulni Kerecsend felé. Az ellenség támadása azonban ezzel itt el is akadt, s Windisch-Grätz a községtől északra, Tófalun át próbálta megkerülni a magyar csapatokat, hogy visszaűzhesse őket.

A Kálnál álló magyar csapatokat Dembiñski még az éjszaka folyamán visszavonta a Tarna keleti partjára. A parancsnokságot átvevő Aulich Lajos ezredes feladata kettős volt. Egyrészt minél nagyobb ellenséges erőket kellett lekötnie, másrészt arra is vigyáznia kellett, hogy a szemben álló ellenség áttörve nehogy előbb érje el a poroszlói utat, mint a magyar hadsereg. Aulich csapatai február 27-én visszaverték az ellenség valamennyi támadását. Aulich azonban a Kápolna visszavételére indított támadás előtt parancsot kapott Dembiñskitől, hogy csapataival vonuljon északnak, s támogassa a támadást. Aulich meg is indult, azonban útközben arról értesült, hogy a cs. kir. csapatok időközben kiszorították Kálról a Kisfaludy Móric őrnagy vezette dandárt. Az említett aggodalomtól vezettetve, csapataival visszafordult Kál felé, azonban mire odaérhetett volna, Dembiñski utasította, hogy a Kisfaludy-dandárral együtt ő is kezdje meg a visszavonulást.

Annak ellenére, hogy időközben Guyon Richárd ezredes és Kmety György ezredes hadosztályai is megérkeztek Kerecsend környékére, Dembiñski nem szándékozott folytatni a csatát, hanem elrendelte a visszavonulást Makláron át Mezőkövesdre. Az utóvéd szerepét a Kmety-hadosztály vette át.

A kétnapos csatában a magyarok kb. 140 halottat, 5-600 sebesültet és 900-1000 foglyot, a császáriak 60 halottat, 259 sebesültet és 32 foglyot veszítettek.

Ma reggel folytattam a támadást, miután a balszárnyon is értesültem Schlik altábornagy közeledtéről az abból az irányból leadott élénk ágyútűz által.

Schlik altábornagy Verpelétig űzte maga előtt az ellenséget, ahol ez utóbbi befészkelte magát, és makacs védekezést fejtett ki.

A helységet mindazonáltal a Kriegern-dandár rohammal elfoglalta, miközben különösen a 2. Latour-zászlóalj tüntette ki magát a leghősiesebb módon. Az ellenség gyors futásban vonult vissza a magaslatokra, egy osztályt hegyi harcban Eger irányába vetettünk vissza, a nagyobbik rész azonban a centrum felé fordult, amelyet a Wyss-dandár kivetett Kápolnáról, és a főúton Miskolc irányába vonult vissza.

Az ellenség különös fontosságot látszott tulajdonítani Kápolnának, mivel kétszer is megkísérelte, hogy ezt újból elfoglalja. Mivel azonban nem sikerült neki a felállított ágyúk által a Wyss-dandárt onnan elűznie, és mivel a Colloredo-dandár eközben az azonos magasságban fekvő Debrő faluig nyomult előre, ami által veszélyeztette az ellenség rohamoszlopának a jobbszárnyát, igyekezett a magaslatokon keresztül visszavonulni.

A jobbszárnyunkon Schwarzenberg altábornagy Kálig nyomult előre, és ezt a falut rohammal vette be. A kitérő ellenséges haderők, amelyek jelentős tüzérséggel, mintegy 120 ágyúval voltak ellátva, a maklári állásokba húzódtak vissza. Egyórányira Kápolnán túlig követtük őket, amikor a beköszöntő sötétség véget vetett az üldözésnek.

E kétnapos csata során minden ponton tetemes túlerőben lévő ellenséggel volt dolgunk, csupán csapataink kitűnő szellemének és hősiességének, a tábornok urak célszerű vezetésének és bátor tüzérségünk hatásos tüzének tudható be mindenütt a számszerű fölény túlszárnyalása.

(Kápolna, 1849. február 27. Alfred zu Windisch-Grätz herceg, tábornagy jelentése az uralkodónak a kápolnai csatáról)