A kápolnai csata első napja

Szerző: Hermann Róbert

Alfred zu Windisch-Grätz herceg, tábornagy, a cs. kir. fővezér 1849. február 18-19-én kapta az első biztos híreket arról, hogy a magyar fősereg Mezőkövesd és Eger környékén összpontosul, s valószínűleg Pest ellen szándékozik támadni. Windisch-Grätz ezért elhatározta, hogy nélkülözhető csapatait Gödöllő térségében összpontosítja, majd pedig a Hatvan-Hort-Gyöngyös-Kápolna útvonalon megindul a magyar főerők felkeresésére.

A tábornagy célja kettős volt: egyrészt meg akarta akadályozni a magyar hadsereg összpontosítását, illetve megelőzni a magyar hadsereg előnyomulását, másrészt fel akarta venni a kapcsolatot Schlik hadtestével, amellyel eddig csak futárok útján tartotta az összeköttetést. Windisch-Grätz a támadásra a Ladislas Wrbna altábornagy vezette II. hadtestet, valamint Josip Jellaèiæ I. hadtestének Zeisberg altábornagy vezette dandárát mozgósította. A támadás során számított Franz Schlik altábornagy hadtestére is. Az így bevetett cs. kir. hadsereg összlétszáma elérte a 30 000 főt és a 165 löveget.

A magyar fél ereje kb. 43 000 főt és 150 löveget tett ki, négy hadtestből állt, ám ezek közül összesen három hadtest alakulataira lehetett számítani a csatában. Az I. (Klapka), a II. (Répásy) és a VII. (Görgei) hadtest összlétszáma elérte a 36 000 főt és 136 löveget. A két hadsereg tüzérsége közül a cs. kir. volt az erősebb, mind az ágyúk számát, mind űrméretét tekintve. Ezt a hátrányt azonban a közel másfélszeres magyar létszám kiegyenlíthette. Megvolt tehát az esély arra, hogy az összpontosított magyar sereg győzelmi esélyekkel szálljon szembe a cs. kir. támadással.

Ennek azonban volt egy alapvető feltétele: az erő összevonása. Henryk Dembiñski altábornagy, a magyar fővezér pedig éppen ezt mulasztotta el. Amikor február 26-án a Tarna vonalán, Kompoltnál a két sereg hirtelen összetalálkozott, a három magyar hadtest 23 dandárjából összesen 7 tartózkodott a csatatéren. Megfelelő intézkedések esetén azonban aznap estére vagy másnapra további 13 dandár a helyszínre érkezhetett. Az I. hadtest Sulcz-hadosztálya az Eger környéki szorosokat őrizte. A VII. hadtest Aulich-hadosztálya Makláron, Guyon-hadosztálya Mezőkövesden, Kmety-hadosztálya Bükkábrányban volt. Ezt a négy hadosztályt tehát megfelelő időben kiadott paranccsal másnapra a csatamezőre lehetett volna érkeztetni.

A cs. kir. főerők február 26-án délelőtt 10 órakor indultak meg Gyöngyösről, s délután 2 óra tájban ütköztek először a Tarna vonalán álló magyar csapatokba. Az első ágyúlövést a kompolti erdő környékén álló magyar Szekulits-hadosztály adta le.

Az I. hadtest Dessewffy Arisztid ezredes vezette hadosztálya Verpeléten foglalt állást, egy kisebb különítménye a Siroki-szorost őrizte. A község elé érkező ellenséges csapatok csakhamar felismerték, hogy a magyar hadosztály jóval erősebb náluk s ezért rövid előőrsi csatározás után délkeleti irányba, Feldebrő felé fordultak.

A VII. hadtest Poeltenberg-hadosztálya déli 12 óra tájban vonult be Feldebrőre, s itt rövid pihenőt tartott. A nyugalomnak a délután 2 óra körül a kompolti erdő irányából felhangzó ágyúszó vetett véget. Poeltenberg rohamlépésben indította meg csapatait, s átkelt a Tarnán. Hadosztálya kezdetben a Colloredo vezérőrnagy vezette dandárral keveredett harcba az aldebrői erdőben. A hullámzó harcban eleinte egyik fél sem tudta kierőszakolni a döntést, ám Colloredo újabb és újabb erősítéseket kapott, s a küzdelem végén már 38 gyalogosszázadot és 45 löveget vethetett harcba. Így Poeltenberg kénytelen volt kiüríteni az erdőt, s miután Kápolna felé kiküldött járőreitől semmilyen hírt nem kapott, a cs. kir. tüzérség heves tüzében átkelt a Tarnán, lerombolta a hidakat, kiürítette Al- és Feldebrőt, majd visszavonult Kerecsend felé.

A cs. kir. csapatok megszállták az erdőt, de a Tarnán nem keltek át, s nem szállták meg a két községet sem. Így - noha Poeltenberg távozása miatt a magyar arcvonalban jókora rés keletkezett - a cs. kir hadvezetés nem használta ki ezt a komoly előnyt. Az éjszaka folyamán Poeltenberg személyesen egy huszárjárőr élén visszalovagolt Kápolnára. Itt az időközben megérkezett Dembiñski altábornagytól azt az utasítást kapta, hogy hadosztályával térjen vissza Al- és Feldebrőre. Ez meg is történt, s az ezredes másnap reggel ismét Al- és Feldebrőnél állomásozott.

Az I. hadtest Máriássy-hadosztályának Driquet-dandára a csata kezdetén a Tarna nyugati partján, a kompolti erdő és a kápolnai szŐlŐk között állt fel. Máriássy János ezredes rendelkezésére állt még az 1. (Császár) huszárezred négy százada is. Máriássy csapataival megpróbálta megkerülni a Franz Wyss vezérőrnagy vezette cs. kir. dandárt, ám kísérletét felfedezték. Wyss lovassága szétszórta a megkerülő oszlop élén haladó huszárokat, majd a négyszögbe fejlődő honvédzászlóaljat is, de aztán a Máriássy által vezetett Császár-huszárok megállították a cs. kir. lovasságot. A szétszóratás azonban nem lehetett teljes, mert a Máriássy vezette hadosztály végül is rendben vonult vissza előbb a Kompolt előtti magaslatokra, majd a Kápolna előtti, de még mindig a Tarna nyugati partján lévő állásba.

A II. hadtest Szekulits-hadosztályának Kisfaludy Móric őrnagy vezette dandára Kálnál, a község és a Tarna-patak között állt fel. Ezen a ponton Schwarzenberg vezérőrnagy csapatai lendültek támadásba. A dandárt személyesen vezénylő Szekulits István alezredes az első ágyúszóra csapataival átkelt a Tarnán, és szembeszállt a cs. kir. csapatokkal. Noha mind létszámát, mind tüzérségét tekintve gyengébb volt ellenfelénél, a csata első napján megőrizte állásait, s tüzérségével komoly veszteséget okozott az ellenségnek.

Maga a fővezér, Dembiñski Görgeivel éppen Egerben, Lévay Sándor kanonoknál ebédelt, amikor az első ágyúszót hallotta. Azonnal kocsira ültek, s Kápolnára siettek, ahová valamivel sötétedés előtt értek. Ebben a helyzetben a legfontosabb a saját csapatok összpontosítása lett volna. Dembiñski este 7 órakor adta ki intézkedéseit a hátrébb lévő csapatok megindítására. Ezek közül azonban csak a Sulcz- és az Aulich-hadosztály kapta meg időben az útba indítási parancsot. Így a Sulcz-hadosztály egy része a Verpelétet védő csapatokhoz csatlakozott, az Aulich-hadosztály pedig Kálra vonult.

Az éjszaka folyamán azonban kedvezőtlen változás állt be a magyar fél helyzetében. A Pétervásárán álló Schlik-hadtest ugyanis lényegében harc nélkül megszállta a Siroki-szorost, s ezzel a Verpeléten álló magyar csapatok oldalába került. A szorost védő Tadeusz Idzikowski őrnagy csapatával nem Verpelét, hanem Eger felé vonult vissza.

A Gyöngyösről keltezett tegnapi legalázatosabb felterjesztésem folytatásaként sietek felségednek a legmélyebb hódolattal jelenteni, hogy gróf Wrbna és herceg Schwarzenberg altábornagyok tegnap délután Gyöngyösről Kápolnára és Árokszállásról Kálra előrenyomuló oszlopai Kápolnától egy óra járásnyira délután 2 óra tájban az ellenségbe ütköztek, amely a balszárnyával Kál előtt állott, megszállva tartotta a Kál és Kompolt közötti erdőt, és felállása a Kápolnáig vezető gyöngyösi főúton túlig terjedt ki. Gróf Wrbna altábornagy - amikor az első ágyúlövések az oszlopainál hallhatókká váltak - a maga részéről is megtámadta az ellenséget, amely jelentős haderővel bontakozott ki. Az ellenségnek kezdetben az volt a szándéka, hogy a balszárnyunkat fenyegesse, amennyiben egy erdős magaslatot foglalt el, amelyet két zászlóaljjal szállt meg. A 6. vadászzászlóalj egy százada azonban Feldeck százados parancsnokságával - támogatva az István főhercegről elnevezett gyalogság két századától - erőteljes szuronytámadással kivetette innen, és megszállta e fontos pontot. Salis őrnagy eközben egy gránátszilánktól megsebesült.

Ezután a centrumunkat kísérelte meg az ellenség áttörni a túlsúlyban levő lovasságával, és két huszárezredet rendelt ki, hogy behatoljon a két oszlop közé. Bacelli őrnagy parancsnokságával négy Civalart ulánus század - amely éppen egy tömegben álló gyalogzászlóaljat ugrasztott szét - ritka elszántsággal megelőzte ezt a támadást, és a Kress-könnyűlovasok egy szárnya által támogatva - amely csodálatraméltó rendben és precizitással egy egész huszárosztályt rohamozott meg - nagy veszteséggel visszavetette az ellenséget.

A mi részünkről Weissenthurn hadnagy és 6 ulánus esett el, az ellenség részéről pedig 60 halott és súlyosan sebesült maradt a csatamezőn.

Ezután az ellenség valamennyi ponton visszahúzódott; Kápolnáig és Kálig követtük, ahol a beálló sötétség véget vetett a csatának. Schlik altábornagynak, aki hadtestével már e hó 25-én megérkezett Pétervásárra, még tegnap este Verpelétig kellett volna előrenyomulnia, hogy egyesüljön a fősereggel. Nem tudta azonban elérni ezt a pontot, mivel a Sirok előtti szorost az ellenség által megszállva találta, és ezt, mivel sok előnyt nyújt a védekezéshez, csak egy dicsőséges ütközettel tudta birtokába venni.

Eközben beköszöntött az éjszaka, amelyet a hadtest ebben az állásban töltött.

(Kápolna, 1849. február 27. Alfred zu Windisch-Grätz herceg, tábornagy jelentése az uralkodónak a kápolnai csatáról)