rubicon
back-button Vissza
1849. augusztus 23.

Föld alá kerül a Szent Korona

Szerző: Tarján M. Tamás

1849. augusztus 23-án ásta el Szemere Bertalan, az elbukott szabadságharc utolsó miniszterelnöke és a kormánytagok egy csoportja a koronázási jelvényeket, a határ mellett fekvő Orsova városának közelében. A Szent Korona, a kard, a palást és a többi jelvény 4 esztendőn keresztül rejtőztek a föld mélyén, a császári hadsereg csak 1853 szeptemberében bukkant a nyomukra.

Bár II. József (ur. 1780-1790) halála után a Szent Korona – és a többi jelvény – visszatért Buda várába, a következő évtizedek mégis mozgalmasan alakultak a nagy becsben álló ékszerek számára. A magyar uralkodói inszigniákat a napóleoni háborúk alatt két alkalommal – 1805-ben és 1809-ben – is el kellett menekíteni Budáról, az 1848-49-es szabadságharc idején pedig megismétlődött a koronaékszerek épsége szempontjából kifejezetten káros utazás. Miután Windisch-Grätz seregei 1848 decemberében megközelítették a fővárost, a nyáron megalakult országgyűlés tagjai szilveszter éjszakáján, a rettenetes fagyban a menekülést választották, és Szolnokra, később Debrecenbe utaztak.

A kormány úgy döntött, magával viszi a Szent Koronát is, így a jelvények majdnem fél évet a debreceni városházán töltöttek, majd nagy pompával visszaszállították őket a felszabadított Buda várába. A Szent Korona helyzete közben némiképp megváltozott, hiszen – 1849. április 14-én – Kossuthék kimondták a Habsburg-dinasztia trónfosztását, az pedig tisztázatlan volt, hogy a győzelmet követően Magyarország megtartja -e addigi államformáját, vagy pedig köztársaság lesz.

Az úgynevezett Kossuth-címerből ki is került a Szent Korona, ám annak legitimáló ereje nem veszett el; éppen ezért, amikor a Szemere-kormány júliusban ismét menekülni kényszerült, a miniszterelnök magához vette az ékszereket, és egészen a bukásig megtartotta azokat. Miután Temesvárnál nyilvánvalóvá vált, hogy a szabadságharc ügye elveszett, a Szent Korona sorsáról végleg dönteni kellett; az emigrációba készülő politikusok nem akarták vállalni a jelvények őrzésével járó felelősséget, de azt sem szerették volna, ha a Habsburgok kezébe kerül, hiszen ezzel legitimálhatták volna hatalmukat.

Egyesek – például Batthyány Kázmér – állítólag azon a véleményen voltak, hogy el kéne pusztítani a koronát, de Szemere megriadt ettől, és inkább magával vitte, amíg csak lehetett. A későbbi emigránsok augusztus 15-én érkeztek meg a Duna partján fekvő Orsovához, nyolc nap után pedig úgy határoztak,

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.