A nagy Hold-átverés

Szerző: Tarján M. Tamás

1835. augusztus 25-én jelent meg a New York Sun című újságban Dr. Andrew Grant első cikke, melyben az (ál)tudós hírt adott a neves asztronómus, Sir John Herschel Holddal kapcsolatos csodás felfedezéséről. A napilap ezután még öt napon keresztül jelentetett meg részleteket a csillagász állítólagos „feljegyzéseiből”, melyek nyomán az olvasóközönség elhitte, hogy a Holdon fejlett civilizáció él.

A Földön kívüli élet lehetősége valószínűleg azóta foglalkoztatja az emberiséget, mióta a felfedezők megismerték és feltérképezték a világ összes lakható szféráját; bár a 19. században még sokakat vonzott az ismeretlen, mesés déli földrész víziója, az igazán kreatívak már a világűrben keresték a felfedezésre váró új világokat. A leghíresebb fantaszták egyike Thomas Dick amerikai tiszteletes volt, aki művében még arra is vállalkozott, hogy megbecsülje a Naprendszer bolygóin és a Holdon élő humanoid populáció lélekszámát. Emellett érdemes megemlítenünk Edgar Allan Poe nevét is, aki éppen a New York Sun cikksorozata előtt két hónappal, egy vidéki újságban jelentetett meg egy szatírát, melynek főhőse, Hans Pfaal léghajójával meglátogatta a Holdon élőket, és öt évet töltött közöttük. Feltehetően ez a két szerző inspirálta a New York-i lap újságíróit – valószínűleg Richard A. Locke-ot – arra, hogy közöljék Herschel csodás „felfedezéseit.” A motiváció rendkívül egyszerű volt: a New York Sun két évvel korábban, 1833-ban indult, és az első időszakban meglehetősen alacsony volt a példányszáma. Locke-ék aztán tettek arról, hogy a későbbiekben ez megváltozzon.

Az első cikk a holdbéli civilizáció felfedezéséről 1835. augusztus 25-én jelent meg, és látszólag az – ekkor már néhány éve megszűnt – Edinburgh Journal című tudományos lap információira támaszkodott. A cikket egy bizonyos Dr. Andrew Grant írta, aki elmesélte, hogy Herschel néhány éve, dél-afrikai expedíciója során új, minden korábbinál pontosabb távcsövével meglepő felfedezést tett. A hatrészes cikksorozat szerint a tudós a teleszkópon keresztül belátott egy csodálatos holdbéli világba, ahol az általunk látott kráterek között valójában hatalmas óceánok hullámzanak, buja növényzet tenyészik, és magas fokú humanoid civilizáció él. Grant – azaz valószínűleg Locke – napról-napra szállította a meglepő részleteket az ott élő furcsa lényekről, repülő unikornisokról, kétlábú hódokról és bizonyos emberszabású lényekről, akiknek testét szőr borítja, és denevérszárny segíti őketa repülésben.

Bár Dr. Grant ismeretlen volt a közönség számára – hiszen nem is létezett – a cikkek hitelességét nagyban alátámasztotta Herschel személye, a tudományos folyóirat neve, és az a körülmény, hogy az asztronómus néhány évvel korábban valóban a Fokföldön vizsgálódott. A New York Sun ötlete mindenesetre bejött, a lap példányszáma rohamos emelkedésnek indult, hiszen egyre többen akarták megismerni a Holdon élő rejtélyes civilizációt. A lapszerkesztők jóindulatának tudható be, hogy a „tudósítás” hat nap után befejeződött, mindenesetre – Locke-ék várakozásával ellentétben –, az olvasók túlnyomó része hosszú ideig nem jött rá, hogy átverés áldozata lett.

A hírlapi kacsa olyannyira hitelesnek tűnt, hogy – más, információra éhes konkurens lapok mellett – hamarosan a tudományos világ képviselői is megjelentek az újság szerkesztőségében. Augusztus végén a Yale Egyetem küldöttséget menesztett a New York Sunhoz, hogy megszerezze a Journal eredeti tanulmányait, és a professzorok az újságírók kitérő válaszai ellenére sem jöttek rá, hogy a holdbéli civilizáció csak a mesék világában létezik.

A lelkiismeret-furdalás aztán arra sarkallta a New York Sun szerkesztőit, hogy 1835. szeptember 16-án beismerjék a tréfát, de – ahogy az lenni szokott – még hosszú hónapok, sőt, évek múltán is akadtak olyanok, akik hittek a denevérszárnyú Hold-lakók létezésében. Állítólag maga Herschel is rengeteget bosszankodott amiatt, hogy a New York-i lap olvasói leveleikben a földön kívüli életről faggatták. Locke-ék számítása azonban végül is bevált, mivel a New York Sun olvasottsága a nagy Hold-átverés leleplezése után sem esett vissza, sőt, az 1835-ös álhírsorozat a későbbiekben számos – jó képzelőerővel rendelkező – publicistát sarkallt hasonló merényletek végrehajtására.