Lemond trónjáról az utolsó Bourbon

Szerző: Tarján M. Tamás

1830. július 29-én mondott le trónjáról X. Károly király (ur. 1824-1830), az utolsó Bourbon uralkodó, aki Franciaországot kormányozta. Károly bukását követően, a júliusi forradalom „dicsőséges három napjának” eredményeként az Orléans-házból származó Lajos Fülöp (ur. 1830-1848) szerezte meg a koronát.

Miután a Bourbonok 1814-ben – majd a napóleoni száz nap után 1815-ben is – visszatértek a francia trónra, az európai politikusok között elterjedt az a mondás, hogy a restaurált dinasztia uralkodói bizony „semmit nem tanultak, és semmit nem felejtettek.” Bourbon XVIII. Lajos (ur. 1815-1824), de különösen X. Károly ugyanis nem vették figyelemben 1789 tanulságait, az államigazgatásban ultraroyalista és szélsőségesen konzervatív politikusokat vettek maguk mellé, és megpróbálták visszaállítani a forradalom előtti viszonyokat. Bár XVIII. Lajosról még elmondhatjuk, hogy valamelyest törekedett a liberálisok és az ultrák közötti egyensúlyra, az 1824 szeptemberében hatalomra kerülő X. Károly – XVI. Lajos és XVIII. Lajos legfiatalabb testvére – uralmával már az abszolutizmus kora tért vissza Franciaországba. Túl azon, hogy Károly koronázásával és reprezentációjával is az Isten kegyelméből uralkodó királyokat idézte vissza, rendeleteivel az arisztokrácia és az egyház befolyásának megerősítésére törekedett.

A 67 évesen trónra kerülő uralkodó megkísérelte az 1814-ben bevezetett Le Charte, a Bourbonokkal elfogadtatott alkotmány hatályon kívül helyezését, kivételezett helyzetbe hozta a katolikus egyházat – halálbüntetés várt például arra, aki az Úrvacsorát megszentségtelenítette –, és az 1789-es forradalom „ellenségeinek”, vagyis az emigráns arisztokrata családoknak komoly kártérítést ítéltetett meg. Károly az első években az ultrakonzervatív Jean-Baptiste Villéle segítségével kormányzott, majd miután a liberálisok megbuktatták bizalmasát, és a kompromisszumképesebb Martignac márkit juttatták hatalomba, a király önkényesen Jules Armand de Polignacot tette meg főminiszterének. Miután X. Károly rendszerének belső feszültségeit az Algériában kezdődő gyarmatosítás sem tudta csillapítani, a király 1830 márciusában feloszlatta a törvényhozást, négy hónappal később pedig – Polignac tanácsára – kiadta a Júliusi Rendeleteket, melyek szigorú cenzúrát vezettek be, korlátozták a választójogot, az új parlamentet pedig ugyancsak feloszlatták.

Károly intézkedései nyomán az elégedetlen párizsiak 1789 példáját követték, és hamarosan a fegyverekhez nyúltak. 1830. július 26-án a metropolis utcáit barikádok torlaszolták el, a mögöttük gyülekező nép pedig az alkotmányt éltette, és a Bourbon-uralkodó távozását követelte. Bár az alsóbb néptömegek a legradikálisabb váltás hívei voltak – ők az arisztokráciát is meg akarták semmisíteni –, a királynak valójában módja lett volna megőrizni hatalmát, ha hajlandó engedni abszolutisztikus módszereiből, és visszavonja rendeleteit. Auguste Marmonte, a város katonai parancsnoka azonban hasztalan buzdította erre az uralkodót, mert Polignac és a saját büszkesége nyomán inkább kivárta, hogy a lázadás magától elüljön. Károly jelleméből fakadóan amúgy sem volt hajlandó visszakozni, ahogy ő mondta, inkább vágott volna fát, mintsem az angol uralkodóhoz hasonló – alkotmányos – kényszereknek vesse magát alá.

A Saint-Cloud kastélyában várakozó király és minisztereinek számítása végül nem teljesült, a tömeg ugyanis július 27-e után megostromolta Párizs legjelentősebb épületeit, 29-én elfoglalta a Louvre-t, az érseki palotát, estére pedig a forradalmárok bejutottak a Tuileriák és az 1789-es események során szimbolikus jelentőséggel bíró városháza épületébe. Párizs a forradalom fővárosa lett, Károly pedig a kompromisszum helyett inkább lemondott trónjáról, és Nagy-Britanniába távozott. A király 1836-ban bekövetkező haláláig pedig Prágában és Görz kastélyában – egy, a mai szlovén–olasz határ mellett fekvő várban – élt.

X. Károly távozásával Franciaország ismét királyt választott. Bár az uralkodó még július 29-én kinevezte utódjának egyetlen fiát, Lajos Antalt, a XIX. Lajos néven trónra lépő Bourbon-herceg húsz perc gondolkodás útján lemondott trónjáról – ezzel valószínűleg ő lett a legrövidebb ideig regnáló király a történelemben. Lajos gyors uralkodása után a Saint-Cloud palotában tömörülő Bourbon-párti hercegek estére V. Henrik néven Károly unokáját kiáltották ki az új uralkodónak, őt viszont a nemzetgyűlés később megfosztotta hatalmától. A párizsi tárgyalások eredményeként a törvényhozás az Orléans-házból – a Bourbon-dinasztia mellékágából – származó Lajos Fülöp herceget hívta meg a trónra, aki az 1848-as forradalomig megőrizte hatalmát.