Heinrich Schliemann születése

Szerző: Tarján M. Tamás

„Elképzelni sem lehet annál kellemesebbet, mint hogy életünket a múlt ereklyéinek felkutatásával töltjük."
(Heinrich Schliemann)

1822. január 6-án született Heinrich Schliemann német üzletember és régész, Trója romjainak felfedezője, aki kutatásaival – minden hibája ellenére – megalapozta az archeológia tudományát, és megismertette a világot a bronzkori Hellász kultúrájával.

Schliemann a Mecklenburg-Schwerini Nagyhercegség területén található Neubukowban, egy protestáns lelkész fiaként látta meg a napvilágot. A régész gyermekkorát a család nehéz anyagi helyzete és édesanyja korai halála is beárnyékolta; egy ideig nagybátyja keze alatt nevelkedett, majd 11 évesen felvételt nyert a neustrelitzi gimnáziumba, két év után azonban távoznia kellett a patinás intézményből, apja ugyanis sikkasztás gyanújába keveredett, és nem bírta tovább finanszírozni taníttatását. Schliemann ezután egy reáliskolába került, majd 14 esztendős korától fogva saját keresetéből tartotta el magát. Előbb egy fürstenbergi szatócs segédjeként dolgozott, majd 1841-ben Hamburgba ment, és elszegődött kabinosnak a Dorothea nevű gőzösre, mely következő útján elsüllyedt az Északi-tengeren. A fiatalember szerencsésen túlélte a katasztrófát, és ezután Hollandiában vállalt munkát: először futárnak szegődött egy kereskedelmi vállalathoz, majd hamarosan könyvelői állásba küzdötte fel magát, 1846-tól pedig Szentpéterváron képviselte amszterdami megbízói érdekeit.

Üzleti tehetségét és kiváló nyelvtanulási képességét felhasználva Schliemann Oroszországban saját vállalkozásba fogott, és indigókereskedelemmel, valamint – a krími háború (1854-56) idején – a cári hadsereg szállítójaként hatalmas vagyonra tett szert. A kaliforniai aranyláz híre időközben néhány évre Amerikába csábította a kalandvágyó férfit, aki Sacramento városában alapított bankjában szintén mesés hasznot halmozott fel. Sikeres ügyleteinek köszönhetően Schliemann Július-ban, 36 évesen már elég gazdagnak érezte magát ahhoz, hogy visszavonuljon, és az utazásnak, illetőleg régi álmának, a homéroszi eposzokban megörökített Trója felkutatásának szentelje életét.

A régész saját bevallása szerint gyermekkori olvasmányainak hatására vette fejébe a legendás város romjainak megkeresését, míg egy másik népszerű történetben azt olvashatjuk, hogy szatócssegédként, egy véletlen során ismerkedett meg Homérosz költészetével. Akármi is legyen az igazság, annyi bizonyos, hogy Schliemann Július után időt és pénzt nem sajnálva vágott bele a kutatásba: egész Európát beutazta annak érdekében, hogy gyarapíthassa ismereteit, később pedig családjáról is lemondott szenvedélyéért. Miután első felesége, Jekatyerina Liscsin nem volt hajlandó elhagyni vele Oroszországot, a férfi kieszközölte a válást, és egyedül utazott Görögországba, ahol 1869-ben újra megházasodott, és doktori disszertációt írt Ithaka, a Peloponnészosz és Trója címmel.

Heinrich Schliemann e munkájában azon – a kortárs tudósok által nevetségesnek tartott – elmélet mellett tört lándzsát, hogy a homéroszi eposzok valós eseményeken alapulnak, az Iliászban megörökített trójai háború tényleg megtörtént, tehát a legendás város romjai az antik szerző által megjelölt helyen várják, hogy feltárják őket. Azon kevesek, akik osztották Schliemann nézeteit, általában Pinarbasi falucska közelében végeztek ásatásokat, a német férfi azonban egy brit kutató, Frank Calvert tanácsára 1871-ben a fent említett területtől északra, a Hisszarlik-dombon kezdte meg a kutatást.

Schliemann hamarosan bizonyítékokat is szolgáltathatott a szaktekintélyek által oly sokszor kigúnyolt tézisére, ugyanis az ásatások során a Calvert által megjelölt domb alatt hét településréteget is azonosítani tudott. E szenzációs felfedezést ugyanakkor némiképp beárnyékolták annak a következményei, hogy a német archeológus a leletek vizsgálatakor tapasztalataival szemben vágyait és elméleteit részesítette előnyben: Schliemann szentül meg volt győződve arról, hogy az Iliászban megörökített Trója maradványai a Hisszarlik-domb „legmélyén” rejtőznek, és a „homéroszi” város mielőbbi feltárása érdekében a többi rétegen meglehetősen durva módszerekkel hatolt keresztül. Ennek eredményeként a német kutató az általa keresett bronzkori Trója jelentős részét is elpusztította, ugyanis a későbbi kutatók által Trója I. névvel illetett legalsó település körülbelül 1000 évvel korábban keletkezett az Iliászban leírt háború feltételezett koránál.

E tévedést Schliemann munkatársai – köztük Calvert is – viszonylag korán belátták, az archeológus azonban makacsul ragaszkodott elméletéhez, így például az 1873-ban felfedezett szenzációs aranyleleteket is „Priamosz kincseként” azonosította. Mint ismeretes, a német férfi később kicsempészte e felbecsülhetetlen értékű műkincseket az Oszmán Birodalomból, így azzal egy időben, hogy – a Trójai régiségek (1874), illetőleg a Trója és romjai (1875) című munkák révén – Európában komoly hírnevet szerzett, a Porta visszavonta ásatási engedélyét, és pert indított ellene. Schliemann végül 50 000 frank kifizetésével és a leletek egy részének visszaszolgáltatásával elérte a vádak elejtését, a Priamosz-kincs maradékának sorsa azonban – számos más világhírű műtárgyhoz hasonlóan – hányatottan alakult. 1881-ben az archeológus a német népnek adományozta a birtokában lévő műkincseket, ám azok 1945-ben, a második világháború végén Moszkvába kerültek, így hovatartozásuk kapcsán napjainkban is vita dúl az érintett országok között.

Annak ellenére, hogy Schliemann viszonylag gyorsan visszakapta ásatási engedélyét, 1874 után hosszú ideig más tájakon kutatta a homéroszi eposzok korának emlékeit: az esztendők során többek között a boiótiai Orkhomenoszban (1875), Ithaka szigetén (1878) és Tirünsz romjainál (1884) is végzett feltárási munkálatokat, a mükénéi Oroszlános kapu közelében, 1876-ban felfedezett síremlékek és az azokban fellelt „Átreusz-kincs” – pl. az Agamemnónnak tulajdonított halotti maszk – révén pedig hamarosan újabb világszenzációt szolgáltatott. Schliemann élete során még három alkalommal – 1878–79, 1882–83, illetőleg 1888–90 során – tért vissza Trója romjaihoz, ahol olyan szaktekintélyek segítették munkáját, mint Émile-Louis Burnouf, Rudolf Virchow, vagy később Wilhelm Dörpfeld.

A német archeológus a bronzkori civilizáció legfőbb görögországi és kis-ázsiai lelőhelyeinek megismerése után Kréta szigetén is tervezett ásatásokat, miután azonban nem tudott megállapodni a vételárról a knósszoszi palotakomplexumot rejtő terület tulajdonosával, annak feltárása az archeológia hőskorának másik kiemelkedő alakjára, Arthur Evansre maradt. Heinrich Schliemann végül nem érhette meg a bronzkori Hellász másik nagyszerű civilizációjának felfedezését, ugyanis tíz évvel a knósszoszi ásatások megkezdése előtt, 1890 novemberében egy középfül-gyulladás szövődménye miatt életét vesztette. Személyében a régészet egyik „ősatyja” távozott a földi világból, aki kutatásaival jelentős mértékben bővítette az emberiség történelmi horizontját, és – az utódok által számtalanszor kritizált – hibái ellenére az archeológia tudományának fejlődéséhez is hozzájárult.