Marx. Sine ira et studio

Szerző: William E. Winston

A tör­té­ne­lem­ben van­nak olyan gon­dol­ko­dók, akik­nek az írá­sai nem­csak erő­tel­jes ha­tást gya­ko­rol­tak a vi­lág­ról al­ko­tott fel­fo­gá­sunk­ra, ha­nem vissza­for­dít­ha­tat­la­nul meg ­is vál­toz­tat­ták azt. Isa­ac New­ton klasszi­kus mű­ve például a mo­dern fi­zi­ka és más ter­mé­szet­tu­do­má­nyok alap­ja­it fek­tet­te le. Ered­mé­nyei dön­tő­en hoz­zá­já­rul­tak a tu­do­má­nyos ku­ta­tá­si mód­sze­rek kifej­lő­dé­sé­hez. Az 1818. május 5-én született Karl Marx he­lye a tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyok­ban New­ton­ ter­mé­szet­tu­do­má­nyok­ban el­fog­lalt he­lyé­hez ha­son­lít­ha­tó. El­mé­le­te alap­ve­tő je­len­tő­sé­gű min­den ké­sőb­bi ku­ta­tás szem­pont­já­ból. New­ton úgy vél­te, hogy le­ír­ta a moz­gás tör­vény­sze­rű­sé­ge­it, Marx pe­dig azt gon­dol­ta, hogy si­ke­rült meg­fo­gal­maz­nia a tör­té­ne­lem tör­vény­sze­rű­sé­ge­it.

Van­nak, akik azt ál­lít­ják, hogy Marx ha­lá­la óta a tár­sa­da­lom­ról va­ló gon­dol­ko­dás nem más, mint a mar­xi gon­do­la­tok­ról fo­lyó vi­ta. Marx dol­goz­ta ki az el­ide­ge­ne­dés­ről al­ko­tott fel­fo­gá­sunk alap­ja­it, s azt is mond­hat­nánk, hogy az az­óta el­ért összes ered­mény csu­pán láb­jegy­zet az el­ide­ge­ne­dés mar­xi el­mé­le­té­hez. Marx úgy vél­te, hogy az ipa­ri mun­ká­sok el­ke­rül­he­tet­le­nül el­ide­ge­ned­nek a ter­me­lés­tŐl, mi­vel nincs ha­tal­muk fö­löt­te és nem azo­no­sul­nak ve­le. A mun­kás olyan mér­ték­ben spe­ci­a­li­zá­ló­dik, hogy már alig ma­rad szá­má­ra ér­zé­kel­he­tő kap­cso­lat a mun­ká­ja és a vég­ter­mék kö­zött. Marx ugyan az ipa­ri mun­ká­sok­ról be­szél, de ugya­nez a lo­gi­ka al­kal­maz­ha­tó bár­hol más­hol, ahol a spe­ci­a­li­zá­ló­dás kö­vet­kez­té­ben az egyes funk­ci­ó­kat be­töl­tők és az elő­ál­lí­tott ter­mé­kek kö­zöt­ti kap­cso­lat már ho­má­lyos­sá vált.

A tár­sa­dal­mi konf­lik­tus­ról val­lott né­ze­tei olyan gon­dol­ko­dó­kat ins­pi­rál­tak, mint az ame­ri­kai C.W. Mills vagy a né­met Dah­ren­dorf. Marx a konf­lik­tust a tu­laj­do­nért és a ter­me­lés el­len­őr­zé­sé­ért fo­lyó, tár­sa­dal­mi osz­tá­lyok kö­zöt­ti harc­ként ér­tel­mez­te. A konf­lik­tu­sel­mé­let er­re a fel­fo­gás­ra va­ló re­a­gá­lás­ként ala­kult ki. A tár­sa­dalom és a tár­sa­dal­mi konf­lik­tus fo­gal­má­nak marxi meg­kö­ze­lí­té­sé­ből le­von­hat­juk a ta­nul­sá­got: ezek el­ke­rül­he­tet­le­nül bi­zo­nyos ér­té­kek­hez és ide­o­ló­gi­ák­hoz kö­tőd­nek. Ezért min­dig ele­mez­nünk kell a konf­lik­tus tár­sa­dal­mi össze­füg­gé­se­it.

Marx­nak az em­be­ri kö­rül­mé­nyek­kel kap­cso­la­tos írá­sai szin­te köl­tő­i­ek, és ha­tá­suk nem el­ha­nya­gol­ha­tó pél­dá­ul Je­an-Pa­ul Sart­re eg­zisz­ten­ci­a­lis­ta fi­lo­zó­fi­á­já­ra. El kell te­hát is­mer­nünk Marx je­len­tő­sé­gét, de nem sza­bad el­fe­lej­te­nünk a mar­xi gon­dol­ko­dás hi­bá­it.

A mar­xi ér­ve­lés el­ső gyen­ge pont­ja a mun­ká­sosz­tály for­ra­dal­mi po­ten­ci­ál­já­ról val­lott né­ze­te. A mo­dern for­ra­dal­mak ugyan­is – Marx vá­ra­ko­zá­sá­val el­len­tét­ben – nem az ipa­ri tár­sa­dal­mak­ban kö­vet­kez­tek be, ha­nem in­kább a pa­rasz­ti or­szá­gok­ban.

A má­so­dik prob­lé­ma az, hogy a Da­vid Ri­car­dó­tól át­vett két gon­do­lat hi­bás­nak bi­zo­nyult. Ri­car­do "mun­ka­ér­ték-el­mé­le­te" sze­rint a ter­mé­kek cse­re­ér­té­két a bel­éjük fek­te­tett mun­ka ha­tá­roz­za meg. A kap­ital­is­ta ter­me­lé­si mód ese­té­ben azon­ban ez nem igaz, ugyan­is a ter­me­lé­keny­ség ak­kor ja­vul, ha a ter­mé­kek vagy szol­gál­ta­tá­sok elő­ál­lí­tá­sá­hoz fel­hasz­nált mun­ka mennyi­sé­ge csök­ken. Így a mun­ka nem szük­ség­sze­rű­en nö­ve­li a ter­mék ér­té­két. Ha­son­ló a prob­lé­ma a "vas­bér­tör­vénnyel" kap­cso­lat­ban is. Az alap­ve­tő fel­té­te­le­zés az, hogy a pro­fit nö­ve­ke­dé­sé­vel egy­ide­jû­leg a bé­rek csök­ken­nek. Sok mo­dern vál­lal­ko­zás­ban azon­ban a pro­fit­rá­tát szán­dé­ko­san ala­cso­nyan tart­ják, s az így el­ért nagy vo­lu­men nö­ve­li a pro­fi­tot.

Marx leg­ha­tá­so­sabb kri­ti­ká­ját Max We­ber ad­ta, aki kimutatta, hogy a mar­xi lo­gi­ka le­egy­sze­rű­sí­tő: Marx sze­rint egy bi­zo­nyos tár­sa­dal­mi osz­tály­hoz tar­to­zást az egyén ter­me­lé­si esz­kö­zök­höz va­ló vi­szo­nya ha­tá­roz­za meg. Esze­rint a tár­sa­dal­mi osz­tály, mi­ként a tár­sa­da­lom is, gaz­da­sá­gi ér­de­kek ál­tal meg­ha­tá­ro­zott. A po­li­ti­ka, a val­lás, vagy a csa­lád a fel­épít­mény ré­sze, me­lye­ket a bur­zso­á­zia esz­köz­ként hasz­nál, hogy a pro­le­ta­ri­á­tust meg­aka­dá­lyoz­za tör­té­nel­mi sze­re­pé­nek vég­hez­vi­te­lé­ben. Marx vi­lá­go­san ér­vel: a tár­sa­dal­mi konf­lik­tu­sok el­ke­rül­he­tet­le­nek és for­ra­dal­mak­hoz ve­zet­nek.

Egy ge­ne­rá­ci­ó­nyi idő sem telt el Marx ha­lá­la óta, ami­kor Max We­ber a mar­xis­ta osz­tály­fel­fo­gás­sal kez­dett fog­lal­koz­ni, ő azonban  úgy vélte, mindössze ki­e­gé­szí­ti a mar­xi el­mé­le­tet. We­ber azt akar­ta ki­mu­tat­ni, hogy nem elég ki­zá­ró­lag gaz­da­sá­gi szem­pon­tok alap­ján meg­ha­tá­roz­ni az osz­tályt. Sze­rin­te van­nak más fon­tos té­nye­zők is – pl. val­lás, csa­lád, bü­rok­rá­cia stb. – me­lye­ket nem hagy­ha­tunk fi­gyel­men kí­vül, ha meg akar­juk ér­te­ni az em­be­ri tör­té­ne­lem fej­lŐ­dé­sét.

A pro­tes­táns eti­ka és a kap­ita­liz­mus szel­le­me cí­mű mű­vé­ben We­ber azt ál­lít­ja, hogy a pro­tes­tan­tiz­mus szük­sé­ges, de nem elég­sé­ges fel­té­te­le a kap­ita­liz­mus ki­a­la­ku­lá­sá­nak. Hang­sú­lyoz­za azon­ban, hogy ez nem elég­sé­ges fel­té­tel, mi­vel nem akart a mar­xi­hoz ha­son­ló le­egy­sze­rű­sí­tés hi­bá­já­ba es­ni. We­ber sze­rint "Meg kell sza­ba­dul­nunk at­tól a szem­lé­let­től, hogy a re­for­má­ció le­ve­zet­he­tő a gaz­da­sá­gi vál­to­zá­sok­ból, mint tör­té­nel­mi­leg szük­ség­sze­rű fej­le­mény."

We­ber osz­tály­szem­lé­le­te rész­ben ha­son­ló Mar­xé­hoz. Azt hang­sú­lyoz­ta azon­ban, hogy a ren­di, kö­zös­sé­gi szel­lem nem fel­tét­le­nül ala­kul ki az osz­tály egyes tag­ja­i­ban. We­ber újítása a "stá­tus" és a "párt" fo­gal­mának bevezetése. A "stá­tus" a sze­mély tár­sa­da­lom­ban el­fog­lalt hely­ze­té­re utal, a "párt" pe­dig az egyén vagy a cso­port ál­tal el­ér­he­tő po­li­ti­kai ha­ta­lom fo­kát je­len­ti. We­ber Marx ál­tal ins­pi­rált ál­lás­pont­já­ból ala­kult ki a mai tár­sa­dal­mi-gaz­da­sá­gi stá­tusfogalom, me­lyet a képzettség, a mun­ka és a jö­ve­de­lem té­nye­zŐi ha­tá­roz­nak meg.

Ezek a mar­xi gon­dol­ko­dás alap­ve­tő prob­lé­mái. Ma már tud­juk, hogy nem ír­ta le a tör­té­ne­lem tör­vény­sze­rűsé­ge­it. Marx a fel­vi­lá­go­so­dás gyer­me­ke volt. Talán ezzel magyarázható egyik leg­na­gyobb hi­bá­ja: az em­be­ri életkö­rül­mé­nyek ja­vít­ha­tó­sá­gá­ba ve­tett ren­dít­he­tet­len hi­te.

(Megjelent: Rubicon, 1993/1-2.)