Klapka György születése Temesváron

Szerző: Tarján M. Tamás

1820. április 7-én látta meg Temesváron a napvilágot Klapka György, az 1848-49-es szabadságharc tábornoka, emigráns magyar politikus és későbbi országgyűlési képviselő.

A cseh–német származású, katonacsaládba születő Klapka iskoláit Temesváron és Szegeden végezte, majd 18 évesen Karánsebesen belépett a tüzérek közé. Apja segítségével hamarosan Bécsbe került, ahol a magyar testőrségben, majd a bécsi gárdában szolgált, ott kötött barátságot Görgei Artúrral. 1847-es leszerelésekor főhadnagyi rangban hagyta el a császárvárost. Klapkát 1848 májusában bízta meg a Batthyány-kormány a székely katonaság mozgósításával, szeptemberben pedig Komárom várának megerősítését kapta feladatul, várparancsnoki előléptetésben részesülve. Windisch-Grätz 1848 végi támadásakor már vezérkari őrnagy, január 9-től ezredes volt, Pestről visszavonulva a felső-tiszai hadsereg ráncbaszedését kapta feladatul.

Klapka nem csak a várvédelem, hanem a hadsereg megszervezésének terén is ügyesnek bizonyult, Tarcal, Bodrogkeresztúr, majd Tokaj mellett három ízben megverte Schlik tábornok csapatait, és bár a február 8-i, hidasnémeti győzelme után nem sikerült bekerítő manővere, érdeme mégis hatalmas volt, mert a Tisza vonalának megtartásával megmentette a Debrecenben szerveződő ellentámadás esélyeit. Később részt vett a Dembinszki vezetése alatt elvesztett kápolnai ütközetben (1849. február 26-27), a vereség miatti zendülésben Görgeit támogatta. Klapka március 28-án kapta meg tábornoki kinevezését, a tavaszi hadjárat az ő tervei alapján indult meg, igaz, nem zökkenőmentesen, Tápióbicske és Isaszeg mellett ugyanis csak Damjanich és Görgei beavatkozása mentette meg a vereségtől. A Nagysalló és Komárom mellett aratott győzelmekben ugyanakkor Klapkának volt oroszlánrésze.

A komáromi vár visszafoglalása után egy hónapra helyettes hadügyminiszter lett, és a szabadságharc hátralévő részében már a Dunántúl északi részén küzdött. Az orosz beavatkozás hamarosan megfordította a háború állását, a végső szakaszban, július 2 után egy ideig a fővezérséget is átvette a komáromi csatában megsebesülő Görgeitől. Klapkához fűződnek a szabadságharc utolsó sikerei: nem vonult a fősereggel délre, hanem maradt Komáromban, augusztus 3-án, a világosi fegyverletétel előtt tíz nappal a tábornok váratlanul kitört, elfoglalta Győrt és Pozsonyt, Fehérvár pedig fellázadt az oldalán. 1849. augusztus 13-a után visszahúzódott a várba, támogatás híján alkudozásba kezdett a várat ostromgyűrűbe foglaló császári seregekkel, elérve, hogy 1849. október 5-én a védők bántatlanul elhagyhassák Komáromot.

Klapka ezután külföldön keresett menedéket, a következő éveket Lipcsében, Londonban és Genfben töltötte, majd 1859-ben Kossuth Lajossal és Teleki Lászlóval megalapította az emigráns Magyar Nemzeti Igazgatóságot. Éles szemmel figyelte az európai politikai folyamatokat, az olasz és a német egységért folytatott küzdelmet, és abban bízott, hogy a Habsburg-ellenes koalíciót megnyerheti akár a magyar függetlenség kivívásához is. 1866-ban közvetítők révén megállapodott Bismarck porosz kancellárral egy magyar légió felállításáról, mely a porosz-osztrák háború során egy időre behatolt Magyarországra.

Poroszország azonban a prágai béke megkötésével cserbenhagyta Klapka légióját, Bismarck a Habsburg Birodalom pillanatnyi megzavarásán túl nem fűzött érdekeket sem a tábornok akciójához, sem a magyar függetlenséghez, mely korlátozott formában az 1867. évi kiegyezési törvénnyel megvalósulhatott. Klapka nemzeti hősként térhetett haza, de I. Ferenc József (ur. 1867-1918) közbelépésére katonai szolgálatot már nem vállalhatott. A tábornok ezután a Deák-párt országgyűlési képviselőjeként és 1868-tól a honvédelmi egyletek vezetőjeként reprezentálta magát a politikában. Klapka György 72 esztendős korában, Budapesten hunyt el, tiszteletére 1990 óta lövészdandár viseli a nevét.