Reguly Antal születése

Szerző: Tarján M. Tamás

1819. július 11-én született Reguly Antal nyelvtudós, etnográfus és utazó, az oroszországi finnugor népek kutatásának úttörője, akit expedíciói nyomán az „Észak Kőrösi Csomájaként” is szokás emlegetni.

Reguly Zircen látta meg a napvilágot, apja a városban kolostort fenntartó ciszterciták ügyvédje volt, a kutató bevallása szerint gyermekkorában ő szerettette meg vele a történelmet és a nyelvtanulást is. Az apa kapcsolatainak köszönhetően a fiú a fehérvári – cisztercita – gimnáziumban kezdte iskoláit, majd később Győrben, 1836-tól pedig a pesti egyetemen tanult. Bár Reguly Antal Pesten jogot hallgatott, már fiatalon is inkább a néprajz után érdeklődött, egyetemista évei alatt számos utazást tett a Felvidéken, melyekről bőséges dokumentáció maradt fenn. Az etnográfia iránti vonzalma aztán arra sarkallta, hogy három év után befejezze pesti tanulmányait; 1839 júliusában elhagyta Magyarországot, és elindult híres kutatóútjára, mely összesen 8 évig tartott.

Reguly Stockholmba utazott, ahonnan egy finn könyvtáros barátja ösztönzésére hamarosan továbbállt az orosz cár uralma alatt álló Finn Nagyhercegségbe. Az autodidakta etnográfus Helsinkiben telepedett le, és a következő évek során a finnek és a lappok nyelvét, a helyiek népszokásait tanulmányozta, miközben az ottani akadémia levelező tagjai közé fogadta. Távolra került hazánk fia a finnországi kutatás idején barátságot kötött Castrénnal, az egyik leghíresebb finn nyelvésszel is. A kalandvágyó fiatalember 1841-ben aztán továbbállt Szentpétervárra, hogy – előkelőbb körökből – támogatást szerezzen a keleti finnugor népekhez tervezett expedíciójára. Reguly Antal anyagi okok miatt a fővárosban kétéves várakozásra kényszerült, de ez idő alatt elsajátíthatta az orosz nyelvet, és mindazon ismereteket, melyeket korábban az etnográfusok a tajga népeivel kapcsolatban felhalmoztak. A híres keleti kutatóútra szükséges összeg 1843 októberére gyűlt össze, Reguly ekkor Kazanyba, majd Permbe utazott, december elején pedig átkelt az Urálon túl fekvő Szibériába.

Az expedíció ezen szakaszában a néprajztudós többek között az udmurtok, baskírok, majd a manysik szokásait és nyelvét vizsgálta, dokumentációt készített az ottaniak életmódjáról, viseletéről, eredetmondáiról és dalkincséről is. Az utazó a következő év tavaszán jutott el a szibériai Tobolszk városába, majd a sarkkör környékén élő hantik földjére látogatott, a visszafelé vezető úton – már 1845 nyarát követően – pedig a Volga környékén élő csuvasok, cseremiszek és mordvinok között végzett hasonló munkát. Reguly utazásainak értékét jelzi, hogy miután 1846 augusztusában visszatért Szentpétervárra, az orosz Akadémia megbízta egy, az expedíció során bejárt területet ábrázoló térkép elkészítésével.

Közben Reguly Antalt a Magyar Tudományos Akadémia is – levelező – tagjává választotta, egyúttal erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy anyagilag is segítse a neves utazót, és – egy második expedíció megalapozása érdekében – albumot adott ki korábbi kutatásairól. Reguly egészségét azonban megviselte a tajga-övezetben töltött két és fél esztendő, állapotát pedig tovább súlyosbította, hogy a hazafelé vezető úton plusz kitérőt tett a volgai népek felé. Ezért az uráli térkép elkészítése után Poroszországba utazott gyógykezelésre, miközben Berlinben kísérletet tett roppant kutatási anyagának rendezésére. Reguly Antal 1839 után csak 1847 szeptemberében lépett újra magyar földre, ekkor a Tudományos Akadémia az általa felhalmozott tárgyakból megtartotta hazánk történetének első néprajzi kiállítását.

Az utazó nem sokkal később már ismét Berlinben volt, miközben távollétében kinevezték a pesti Egyetemi Könyvtár első őrének. Pozícióját csak hazatérése után, 1850-ben foglalta el; későbbi kutatásai során már – látszólag teljesen egészségesen – új vállalkozásba kezdett, így 1857-ben már nem az Urál és Szibéria vidékére, hanem „mindössze” a palócok földjére utazott, ahol már a modern technika vizuális eszköze, a fényképezőgép segítségével dolgozott. Mivel Reguly maga is érezte, hogy az ötvenes évek derekán szervezetét egyre inkább felőrölték a túlfeszített életmódjából eredő betegségek, ezért idejekorán maga mellé vette Hunfalvy Pált, hogy segítsen az általa összegyűjtött mérhetetlenül nagy kutatási anyag feldolgozásában. Hunfalvy aztán Reguly Antal halála után átvette örökségét, és – Budenz József segítségével – kibontakoztatta belőle a finnugor nyelvrokonság elméletét. A tehetséges etnográfus, nyelvész és utazó tragikusan fiatalon, 39 esztendősen fejezte be tudományos eredményekben gazdag pályafutását, ráhagyva őseink kutatásának ügyét a következő generációkra.