Véget ér a bécsi kongresszus

Szerző: Tarján M. Tamás

1815. június 9-én fejeződtek be a napóleoni háborúkat követő bécsi kongresszus tárgyalásai, melyek eredményeként nagyhatalmi megállapodás született a felforgatott Európa új határairól. A kongresszus eredményeként hozták később létre az európai konzervatív uralkodók az 1848-as forradalmakig fennálló Szent Szövetség rendszerét.

A Metternich elnöksége alatt összeülő kongresszus összehívásáról az európai államok 1814. május 30-a után állapodtak meg, amikor Napóleon az első párizsi békében lemondott a hatalomról, és visszavonult Elba szigetére. A volt császárral megkötött szerződés visszaállította Franciaország 1792-es határait, elismerte Hollandia, Svájc és a széttagolt Itália és Németország államait, de a konkrét döntéseket egy nemzetközi konferenciára bízta, melyet – a házigazda Metternich rendkívüli szervezőképességének és diplomáciai kvalitásainak köszönhetően – 1814 szeptemberétől a Habsburg Birodalom fővárosában nyitottak meg. A kongresszuson a Török Birodalom kivételével valamennyi európai állam küldöttei részt vettek, számos uralkodó – például I. Sándor orosz cár (ur. 1801-1825) vagy III. Frigyes Vilmos porosz király (ur. 1797-1840) – személyesen is megjelent, míg Nagy-Britanniát Wellington herceg, illetve Lord Castlereagh külügyminiszter, Franciaországot pedig Charles-Maurice Talleyrand képviselte.

Bár a nagyhatalmi tanácskozások fő célja az európai erőegyensúly megteremtése volt, a résztvevők között egyedül a britek érkeztek úgy Bécsbe, hogy – Európát illetően – konzervatív szándékaik voltak: az oroszok európai hegemóniára, a poroszok minél több német fejedelemség bekebelezésére törekedtek, Ausztria korábbi birtokait akarta visszaszerezni, és egyáltalában véve, minden hatalom igyekezett minél többet megtartani abból, amit az elmúlt két zavaros évtized során megszerzett. Abban a győztes koalíció tagjai egyetértettek, hogy Franciaországot az egyensúly érdekében nem szabad megalázni, ezért területét nem osztották fel, mérsékelt jóvátételt követeltek tőle, és meghívták képviselőit a béketárgyalásokra is. A kongresszus legnehezebb kérdése egyébként a lengyel és szász területek sorsa volt, melyek kapcsán az orosz, osztrák és porosz nagyhatalom képtelen volt megegyezni. Talleyrand ügyeskedésének következtében ez a vita 1815 tavaszára addig fajult, hogy kis híján újabb európai háború robbant ki.

A pusztulás szélére sodródó koalíciót végül – paradox módon – Napóleon 1815. márciusi visszatérése mentette meg, akivel szemben aztán egységesen sorakoztak fel a