A hatodik koalíció csapatai bevonulnak Párizsba

Szerző: Tarján M. Tamás

1814. március 30-án vonultak be a hatodik Napóleon-ellenes koalíció csapatai Párizsba, ezzel szimbolikusan is véget vetve Franciaország európai hegemóniájának.

Napóleon 1812-es, eredménytelen és a Grande Armée pusztulásával járó oroszországi hadjárata után Franciaország ereje megroppant. I. Sándor cár (ur. 1801-1825) csapatai ellentámadásba lendültek, és a visszavonuló franciák nyomában elfoglalták Varsót, majd 1813 elején Berlint is. Időközben Spanyolország Wellington herceg brit csapatai és a Napóleon ellen lázadók kezére került, VII. Ferdinánd uralmát a császár már 1813 végén kénytelen volt elismerni.

A hatodik koalíció első tagjai a britek, valamint az oroszok voltak, de ahogy a hadszíntér Franciaország területére zsugorodott, úgy csatlakoztak hozzá Napóleon korábbi kényszerű szövetségesei (osztrákok, svédek, poroszok, piemontiak, stb.), sőt, hatalma megtartása érdekében még Joachim Murat nápolyi király, a császár egykori hadvezére is a szövetségesek mellé állt. A harcok 1813-ban már Németországban folytak, kezdetben Lützen és Bautzen mellett francia sikerrel, ám augusztusban Drezdánál, majd októberben a háromnapos lipcsei ún. „népek csatájában” a koalíció győzedelmeskedett.

Napóleon hadvezéri zsenije nem ért fel a szövetségesek túlerejével, a visszavonulás pedig állandóan újabb szövetségeseket hozott a császár ellen harcolóknak. Lipcse után a maradék francia hadsereg nagy része a csatatéren maradt, az újonnan besorozott tapasztalatlan fiatalokkal kisebb csatákat meg lehetett nyerni, de jelentős ütközeteket már nem. 1814 tavaszán a hatodik koalíció csapatai elérték Párizst, Napóleon pedig április 6-án lemondott trónjáról, hároméves fiára hagyva az országot.

A császárt legyőző szövetség nem fogadta el II. Napóleont, és a száműzetésben élő Bourbon XVIII. Lajos király (ur.1814-1824) visszahívásáról döntött, Bonapartét pedig Elbára száműzték. Franciaország kedvező békefeltételeket kapott, 1792-es határai közé szorult vissza. A császár a földközi-tengeri szigetről 1815-ben még visszatért, kereken 100 napra magához ragadta a hatalmat, de Waterloo mellett a hetedik koalíció végső győzelmet aratott felette. Másodszor már Szent Ilonára internálták, ekkor hívták össze a konzervatív, szent szövetségi Európát felépítő bécsi kongresszust is.