József nádor Győrbe rendeli a nemesi felkelőket

Szerző: Tarján M. Tamás

1809. május 9-én kelt József főhercegnek, Magyarország nádorának azon felhívása, melyben a Napóleon ellen vívott háború során felkelt nemesi csapatokat Győrbe rendelte.

A Habsburg Birodalom szervezésében az 1809-es esztendő tavaszán Nagy-Britannia, Ausztria, a szárd és a szicíliai királyság részvételével megalakult az ötödik koalíció, mely azonnal hadat üzent Napóleonnak. Miután Károly főherceg április 22-én vereséget szenvedett a bajorországi Eckmühl mellett, a franciák számára megnyílt az út Bécs felé, májusban a francia császár diadalmenetben vonulhatott be a Habsburgok fővárosába.

Napóleon május 15-én kiáltványt intézett a magyarokhoz – ezt Batsányi János fordította le számára – ősi szabadságaik visszavételére, a rákosi országgyűlés összehívására és nemzeti király választására szólítva fel őket. A rendek azonban Napóleon győzelmeit nem érezték biztos alapnak egy ilyen radikális lépéshez, ezért folytatták az áprilisban József főherceg által meghirdetett nemesi felkelés csapatainak felvonultatását, május 9-én, nádori utasításra Győr irányában indítva meg a két bandériumot.

Petőfi híres, A nép nevében című verse és a nemesi insurrectio intézményének nyilvánvaló elmaradottsága miatt a köztudat a győri vesztes csatát a háború szempontjából jelentéktelen ütközetnek állítja be, ahol a napóleoni hadak elsöpörték a gyáva és elavult banderiális erőket. A valóság ezzel szemben az, hogy az ütközetnek igenis volt jelentősége, mivel Napóleon Aspernnél vereséget szenvedett Károly főhercegtől, ezáltal kiegyenlítődött a küzdelem, amit mindkét fél szeretett volna egy végső ütközetben eldönteni.

A francia császár célja a magyarországi hadmozdulatokkal egy jelentős Habsburg seregtest kiiktatása volt a várhatóan Morvaországban megvívott csata előtt. Napóleon ezért június elején Eugéne de Beauharnais és Auguste Marmont vezetésével 55 000 fős hadsereget küldött Magyarországra, melyek 1809. június 14-én, Győr mellett nem csak a Mecséry Dániel báró által vezetett magyar banderiális erőkkel, hanem János főherceg reguláris seregével is megütköztek. A franciák több, mint kétszeres túlerőben voltak, de a csanaki domboknál megvívott – egy óráig sem tartó – ütközet során szervezettség és tűzerő tekintetében is felülmúlták János főherceg csapatait.

A csata elején nagyrészt a magyar banderiális erők verték vissza a francia lovasság támadását, és két huszárregiment indult ellentámadásra a francia légiók és tüzérség ellen. Támadásuk lelassult a június eleji heves esőzések során felduzzadt Pándzsa-patakban, így könnyű célponttá váltak az ellenséges ütegek számára, a banderiális erők a roham során jelentős veszteséget is szenvedtek. Ezt látva János főherceg visszavonulót fújt seregei számára, ami végül fejvesztett menekülésbe torkollott, és a Habsburg seregek Komárom irányában elhagyták a harcmezőt. Győr várában mintegy 2500 főnyi véderő maradt, mely tíz napig állt ellen, végül megadta magát Napóleon csapatainak.

A győri vereség az osztrák–magyar oldalon sérültekkel és eltűntekkel együtt 6000 áldozatot követelt, ebből 791 halott a magyar nemesi felkelők vesztesége volt, akik – Petőfi bíráló soraival ellentétben – derekasan küzdöttek. Az ütközet ugyanakkor megmutatta, hogy a szervezetlen, egyedül könnyűlovas harcmodorra fogható bandériumok nem sok segítséget nyújtanak szervezett tömeghadseregek ellen, ezért I. Ferenc (ur. 1792-1835) 1809 után nem hirdetett több nemesi felkelést. A franciák Győrnél célt értek, mert János főherceget kelet felé üldözték, a Beauharnais vezette erők később időben csatlakoztak Napóleon főseregéhez, mely Wagramnál Bonaparte javára döntötte el a háborút.