Kiss Ernő honvéd altábornagy születése

Szerző: Tarján M. Tamás

1799. június 13-án született Temesváron Kiss Ernő 1848-49-es honvéd altábornagy, az Aradon kivégzett tizenhárom vértanú egyike.

Kiss egy örmény gyökerekkel rendelkező családból származott, nagyapja erdélyi szolgálatai után családja I. Ferenc (ur. 1792-1835) jóvoltából két torontáli uradalmat is magáénak mondhatott. Édesapja, Ágoston már gyermekkorában meghalt, ezután anyja egy császári tábornokhoz, Leuven Ernőhöz ment feleségül. Kiss Ernő útja nevelőapja révén vezetett aztán a bécsi Theresianumba, melynek elvégzésével 1818-ban egy utászezrednél, majd a dzsidásoknál helyezték el.

Az 1848-as forradalom idején egy huszárezred parancsnoka volt, ahol két későbbi aradi vértanú, Nagysándor József és Vécsey Károly gróf is beosztottjaként szolgált. Kiss csapataival már 1848 tavaszán szembekerült a szerb felkelőkkel, majd miután nyáron felajánlotta szolgálatait Batthyány Lajos kormányának, már honvédparancsnokként harcolt a Délvidéken. A szerbek ellen Kiss Ernő aratta az első jelentős magyar győzelmet, miután 1848. szeptember 2-án elfoglalta a felkelők perlaszi táborát.

E győzelmet követően a később Pákozd mellett szeptember 29-én megvívott ütközet főparancsnoki posztjára Kiss Ernő lett a legesélyesebb jelölt, ám Móga János megelőzte őt, ezért csak megfigyelőként vett részt a csatában. Később így is jelentős szerepe volt a fegyverszünet megkötésében, ezért – elsőként a honvédsereg tisztjei közül – 1848. október 12-én vezérőrnaggyá léptették elő, megbízták a bánsági hadtest vezetésével, két hónappal később pedig – szintén elsőként – altábornagyi rangot szerzett.

A Délvidéken elvállalt feladatok azonban már meghaladták Kiss szervezőképességét, a Jarkovácnál győzelmet arató Damjanichcsal szemben csak az 1849. január 2-i pancsovai vereséget tudta felmutatni, amikor is sikertelenül próbálta meg elfoglalni a Duna-parti várost. A honvéd vezérkar követelésére Kiss hamarosan lemondott a bánsági hadtest vezetéséről, és a továbbiakban a Debrecenben felállított Országos Főhadparancsnokság elnökeként adminisztratív munkát végzett. Az altábornagy később már nem tért vissza a harctérre.

Az 1849. augusztus 13-i fegyverletétel során Kiss Ernő is orosz fogságba esett, és Paszkievics herceg – más katonai vezetőkhöz hasonlóan – átadta őt a császári hadseregnek. Eközben lányát, Rózát Temesváron fogságba vetették, hogy információt szerezzenek tőle a külföldre menekülő szabadságharcosok által elrejtett Szent Korona hollétéről. Az altábornagy sorsáról ezalatt döntött a Haynau által vezetett katonai törvényszék, mely a „lázadó” tisztet kötél általi halálra ítélte, kivégzése napját pedig – más elítéltekéhez hasonlóan – a bécsi forradalom megtorlásául éppen október 6-ra tűzte ki.

Mivel Kiss közvetlenül nem vett részt a császári csapatok elleni küzdelemben ítéletét – Schweidel Józsefhez, Dessewffy Arisztidhoz és Lázár Vilmoshoz hasonlóan –golyó általi kivégzésre „enyhítették.” Kiss Ernőt és három társát hajnali fél hatkor lőtték agyon Aradon, őket még kilenc vértanú tábornok követte aztán a halálba. A gyilkos sortűz után az altábornagy csak a vállán sérült meg, ezért – állítólag azután, hogy ő maga adott tűzparancsot hóhérainak – közvetlen közelről végeztek vele.

A többi vértanúhoz hasonlóan Kiss Ernőt is a kivégzés helyszínén temették el, de szolgája álnéven Aradra, majd később a bánsági Elemérre vitte holttestét, sírja ma is itt található.