rubicon
back-button Vissza
1797. október 22.

Az első ejtőernyős ugrás

Szerző: Tarján M. Tamás

„A bátor Garnerin felment,
hírnevét ezzel növelte,
majd épen landolt odalent
egy óriás ejtőernyővel.”
(19. század eleji angol mondóka)

1797. október 22-én hajtotta végre első ejtőernyős kísérletét a francia Andrés-Jacques Garnerin, aki a párizsi Parc Monceau felett, majdnem 1000 méteres magasságból vállalkozott a vakmerő zuhanásra. Garnerin – bár előtte mások is használtak már ejtőernyő-szerű alkalmatosságokat – ezen a napon történelmi jelentőségű tettet hajtott végre, hiszen előtte soha senki nem próbálkozott hasonlóan merész ugrással, ráadásul ő volt az első, aki merevítés nélküli ejtőernyővel nézett farkasszemet a rettentő mélységgel.

Nem túlzás azt állítani, hogy az emberiség, mióta csak öntudatra ébredt, arra vágyott, hogy utánozhassa a madarakat, azaz valamilyen módon a levegőbe emelkedhessen. Bár a fizika törvényei által teremtett nehézségek folytán az égbolt meghódítására egészen a 18. századig kellett várnunk, neves tudósok és feltalálók már a hellén kor óta – elméleti és gyakorlati téren egyaránt – komoly erőfeszítéseket tettek a több évezredes álom megvalósítására. Európával párhuzamosan az ejtőernyőzés lehetőségeit Kínában és Indiában is kutatták, ám az áttörés mégis az öreg kontinenshez fűződött, ugyanis – a 16. század elején – Leonardo da Vinci konstruálta meg az első ilyen szerkezetet.

A zseniális tudós számításai nyomán később az Itáliába települt – magyar származású – Verancsics Faustus is értekezett a „repülő emberről”, közben pedig egyre-másra érkeztek a híradások a vakmerő kísérletekről, melyek nagy része egészen a 18. század végéig szörnyű halállal végződött. Az egyik legismertebb kivétel a francia Vincent Lavini volt, aki 1767-ben egy ejtőernyővel próbált megszökni a savoyai herceg fogságából; félsikerrel végződő terve – Lavinit ugyanis újra elfogták – később számos tudóst és feltalálót megihletett, akik a kor szellemi életének központjában, Párizsban próbálták megalkotni az általuk megálmodott eszközt. Ennek következtében a francia fővárosban született meg a híres „repülő kabát”, majd az 1780-as években itt hajtotta végre – egy fáról – első ugrásait Louis-Sebastien Lenormand is. Nem véletlen egyébként az sem, hogy a Montgolfier fivérek hőlégballonja – melynek sikere az ejtőernyő kifejlesztésében is komoly szerepet játszott – ugyancsak Párizsban került bemutatásra; az előbbiek ismeretében már szinte sorsszerű, hogy Andrés-Jacques Garnerin ugyancsak a francia főváros felett hajtotta végre kísérletét.

Garnerin, aki vakmerőségével 28 esztendősen beírta magát a történelemkönyvekbe, először feltehetően a Lavini szökéséről elterjedt legendák nyomán kerülhetett kapcsolatba az ejtőernyőzéssel, ugyanis 1792 után – mint a forradalmi Franciaország katonája – öt évig Buda várában, osztrák fogságban sínylődött. A férfi – Lavini példájára – lepedőkből készített magának egy ejtőernyő-szerű alkalmatosságot, ám szerencsétlenségére cellatársa a tervezett szökés éjszakáján megőrült, így a találékony francia lebukott. Garnerin 1797-ben aztán visszanyerte a szabadságát, ennek ellenére az ejtőernyőzés gondolatától képtelen volt szabadulni, és Párizsban hamarosan meg is szervezte szenzációs bemutatóját. A férfi az október 22-én végrehajtott kísérlet során egy hőlégballon segítségével közel 1000 méteres magasságba emelkedett, közben pedig ő maga – kinyitott ejtőernyőjével – egy külön kosárban utazott. Garnerin, miután úgy érezte, elég magasra jutott, elvágta a ballonhoz kapcsolódó köteleket, és a maga által kreált ejtőernyővel megkísérelte a leszállást. Bár a szerkezet vészesen imbolygott, a hozzá tartozó kosár pedig a földet érés után össze is tört, a merész férfi karcolás nélkül ereszkedett le a nézők közé, és egy csapásra országos hírnévre tett szert.

Garnerin, aki a kísérletet végignéző híres csillagász, Jerome Lalande tanácsai nyomán hamarosan még biztonságosabb ejtőernyőt tudott készíteni, a következő években Franciaországon kívül – főleg Angliában – számos sikeres bemutatót tartott, melyekben – lánya személyében – már az első női ejtőernyős is aktív szerepet vállalt. Bár a látványos mutatvány hamarosan népszerű lett a kísérletező kedvű szerencsevadászok körében – ezáltal pedig számos emberéletet követelt –, az ejtőernyők hétköznapi elterjedésére még sokáig kellett várni, mivel az első szerkezeteket nem lehetett összecsukni, tehát hatalmas helyet igényeltek. Így esett, hogy a repülőgépek elterjedése után, 1911-ben Gleb Jevgenyevics Kotyelnyikovnak újra fel kellett találni ezt a hasznos eszközt, mely – amellett, hogy egy rendkívül népszerű sportágat teremtett – pilóták és utasok tömegének életét mentette meg.