A Gironde bukása

Szerző: Tarján M. Tamás

Gironde-nak a francia Törvényhozó Nemzetgyűlés (1791–1792) és a Nemzeti Konvent (1792–1795) képviselőinek egyik laza politikai csoportosulását nevezték el – nem kortársaik, hanem a történészek. A kortársak a vezetőikről inkább brissot-isták vagy roland-isták néven emlegették őket. A francia girondins elnevezést Alphonse Lamartine író és politikus alkotta meg 1847-ben megjelent Histoire des Girondins (A girondiak története, magyarul: 1865) című, nagy sikerű művében. Magyarul a leggyakrabban girondisták néven emlegetik őket, ami nem túl szerencsés, hiszen a név egy francia megyére utal, tehát logikusabb lenne a Gironde vagy gironde-iak név használata.

Vezetőik egy része valóban Gironde megyéből érkezett Párizsba (Pierre Victurnien Vergniaud, Marguerite Elie Guadet, Armand Gensonné), más részük a párizsi liberális értelmiség köreihez tartozott (Jacques Pierre Brissot, Condorcet márki, Claude Fauchet). Legfontosabb gyülekezőhelyük az intelligens és szép Madame Roland szalonja volt.

A Törvényhozó Nemzetgyűlés balszárnyán a néppel való szövetség fenntartásáért és a forradalom továbbfejlesztéséért harcoltak. Nem bíztak az udvarban, s 1791 októberétől Brissot vezetésével háborús agitációt indítottak meg. A háborútól a forradalom ellenségeinek lelepleződését, vívmányainak megszilárdulását és pártjuk kormányra kerülését remélték. Végül a támogatóikból (Jean Marie Roland, Joseph Servan, Étienne Clavière) 1792. március 15-én kinevezett kormány üzent hadat Ausztriának 1792. április 20-án.

A háborús vereségek miatt a király leváltotta a kormányt, mire a Gironde hallgatólagosan támogatta a június 20-i népi tüntetést, mellyel az uralkodót próbálták megfélemlíteni. A nyári népmozgalmak azonban megriasztották a Gironde vezetőit, akik felismerték, hogy a tulajdonosok érdekei a néppel kötött szövetség felszámolását és a végrehajtó hatalom megszilárdítását követelik meg. A monarchiát megdöntő, 1792. augusztus 10-i felkelés előtt a Gironde egy csoportja közeledni próbált a királyhoz, újabb gironde-i minisztérium kinevezését javasolva.

A Nemzeti Konventben a pártnak 180–200 tagja foglalt helyet. Immár az új gyűlés jobboldali, mérsékelt republikánus csoportját alkották, s heves támadásokat intéztek a radikálisabb Hegypárt és a párizsi kommün (községtanács) tagjai ellen. 1792 őszén kiváltak a Jakobinus Klubból, s egy részük megpróbálta megmenteni XVI. Lajos király életét.

A Hegypárttal szemben kialakult konfliktusuk nem társadalmi, hanem politikai természetű volt, hiszen tagjaik ugyanazon társadalmi körökből származtak: többségük ügyvéd és más értelmiségi volt. Viszont individualisták voltak, liberális politikai és gazdasági nézeteket vallottak, s a képviseleti demokráciához ragaszkodva ideiglenesen sem voltak hajlandók elfogadni a személyes és gazdasági szabadság korlátozását. Ellenezték a forradalmi kormányzat kiépítésének valamennyi intézkedését, a Forradalmi Törvényszék és a Közjóléti Bizottság megalapítását, Marat vád alá helyezésével és a kommün elleni támadásaikkal pedig végleg maguk ellen fordították a párizsi népet.

Először 1793. május 31-én követelték a tüntetők a Gironde vezetőinek kizárását a Nemzeti Konventből, majd június 2-án az ágyúkkal felszerelt párizsi nemzetőrök és a tüntetők körülzárták az épületet. A népi követelésre házi őrizetbe helyezték a Gironde huszonkilenc vezető képviselőjét és két miniszterét. A felkelés lehetővé tette, hogy a Hegypárt átvegye a Konvent irányítását, és erélyes intézkedéseket foganatosítson a forradalom védelmében. A felkelők azonban a törvényhozó szerv fegyveres fenyegetésével veszélyes precedenst teremtettek: a parlamentarizmusra mért csapással a későbbi államcsínyeket is előkészítették.

Az őrizetbe vett képviselők közül többen megszöktek. A nyár folyamán bekapcsolódtak a párizsi kormányzat ellen kirobbant vidéki felkelésekbe, s ezzel végleg kompromittálták csoportjukat.

A Gironde huszonegy tagját a Forradalmi Törvényszék elé állították, amely októberben halálra ítélte őket. Egyikük, Valazé az ítélethirdetéskor szíven szúrta magát, a többieket október 31-én guillotine-nal kivégezték. A Marseillaise-t énekelve léptek a vérpadra. November 8-án Madame Roland is hasonló sorsra jutott. A csoport más tagjait vidéki városokban végezték ki vagy öngyilkosságot követtek el.