Elhunyt II. Lipót magyar király

Szerző: Szarka László

“A királyok kincse az alattvalók szíve.” 

II. Lipót királyi jelmondata

1792. március 1-jén hunyt el a rövid ideig regnáló II. Lipót (1790-92) magyar király, német-római császár.

II. Lipót,  Lotaringiai Ferenc István, azaz I. Ferenc császár és Mária Terézia magyar királynő harmadik fiaként  Schönbrunnban született 1747. május 5-én. Részt vett II. Józsefnek 1764. áprilisi császárrá koronázásán, Frankfurtban. Ezt követően Magyarországon felkereste Pozsonyt, a felvidéki bányavárosokat. Majd egy dunai út következett: Győr, Komárom és Esztergom útvonalon. Egy évvel később, 1765 nyarán szüleivel Tirolba utazott, hogy ott fogadja a Spanyolországból érkező menyasszonyát, a spanyol királyi hercegnőt, Mária Ludovikát. Esküvőjük után röviddel meghalt atyja, Ferenc császár, ami lehetővé tette, hogy Lipót még abban az évben Firenzében elfoglalja a családi örökösödési rend alapján neki járó Toszkán Nagyfejedelemség trónját.  Mária Ludovikával kötött házasságából 16 gyermek született. Ők és utódaik alapozták meg a Habsburg–Lotharingiai-ház későbbi fő és további három mellékágát, utóbbiak közt a magyarországi nádori ágat.

Huszonöt éven át, 1765–től 1790-ig tartó sikeres toszkánai uralkodása  alatt jól átgondolt adóreformokkal, az iparűzési jog kiterjesztésével, korszerű közigazgatással, erős rendőrséggel és önálló egyházi politikával a felvilágosodás mintaországává alakította a Nagyfejedelemséget. 

Három héttel bátyja, II. József halála után 1790. március 12-én érkezett meg Firenzéből Bécsbe, hogy átvegye a Habsburg Monarchia irányítását. Magyar trónra lépésének legfontosabb feladatát a magyarországi rendek megbékítésében látta. Ezért már Firenzéből küldött üzenetében kérte, hogy készítsék elő  magyar királlyá koronozásának törvényi feltételeit, azaz állítsák össze az országgyűlés kihirdetéséről szóló okmányt. Március 14-én immár Bécsből nyílt levelet intézett a rendekhez, amelyben hivatalosan is bejelentette, hogy II. József halála után átvette a Monarchia országainak irányítását. Megerősítette állásaikban a Magyar Királyság  tisztviselőit, és ígéretet tett arra, hogy a magyar rendi nemzet szabadságjogait megtartja. Bejelentette, hogy tiszteletben tartja bátyjának a több mint hatezer rendelete visszavonásáról hozott döntését. Jelezte, hogy az érvényes magyarországi törvényeknek megfelelően a koronázás, az eskü letétele, a hitlevél kiadása és a nádor megválasztása céljából rövid időn belül összehívja az országgyűlést. Az országgyűlés fog dönteni a II. József által érvényben hagyott három rendelet – a türelmi rendelet, a jobbágyrendelet és az alsópapság helyzetét szabályozó rendelet – sorsáról.  

Rövid két esztendei magyarországi uralkodása az 1790-91-es  országgyűléssel kezdődött. 1790. március 29-én körelvélben tudatta a rendekkel, hogy június 6-ára összehívja az országgyűlést, mégpedig nem a török időkben szokásos Pozsonyba, hanem az ország történeti fővárosába, Budára.  Koronázására azonban óhaja szerint Pozsonyban, a Szent Márton dómban került sor, mégpedig védőszentjének, a királyi kegyesség megtestesítőjének tekintett Szent Lipót napján, 1790. november 15-én. 

Az 1790. június 6-tól 1791. március 13-ig előbb Budán, majd Pozsonyban tanácskozó országgyűlés az 1791. évi VI. törvénycikkben rögzítette a korona új budai őrzési helyét. Magyarország és a hozzákapcsolt részek függetlenségét az 1791. évi X. törvénycikk nyilvánította ki. A magyar nyelvnek a nyilvános ügyek intézésében való alkalmazásáról az 1791 évi XVI. törvénycikk rendelkezett. Az 1791: XXVI. törvénycikkben pedig II. József türelmi rendeletében biztosított vallásszabadságnak biztosítottak törvényi alapot. A jobbágyok helyzetét az országgyűlés a földesúri érdekeknek jobban alárendelte, mint az 1785-ös józsefi rendelet. Megőrizte személyes szabadságukat, szabad költözési jogukat, és továbbra sem tekinthették őket őket örökös jobbágynak. Hasonlóképpen sikerült törvényerőre emeltetni az alsópapság fizetését, az állami segély, azaz a kongrura biztosítását,  és a plébániák jobb ellátását is.

1792. február végén, váratlanul súlyosan megbetegedett. Orvosai minden próbálkozása ellenére  kétnapos szenvedés után bekövetkezett hirtelen halála, ami természetesen sokféle híresztelésre adott okot. A halottszemle eredménye arra utalt, hogy a megfázásra visszavezethető gyulladás érte a felső tüdőlebenyt és a mellhártyát. Ez pedig a korabeli gyógymódok mellett végzetesnek bizonyult. Az ígéretes uralkodói életút tragikus hirtelenséggel 1792. március 1-jén véget ért.  

II. Lipót rövid uralkodása alatt, az országgyűlésen elfogadott törvényekkel egyszerre folytatta a felvilágosult abszolutizmus jogkiterjesztő gyakorlatát, de szakított a jozefinizmus erőszakos centralizáló és a rendekkel szembeforduló politikai gyakorlatával. Ennek köszönhetően a magyar történelmi emlékezet úgy őrizte őt meg, mint a Magyarország sorsát szívén viselő királyt. Halála után I. Ferenc (1792-1835) követte őt a trónon.