A Tuileriák ostroma

Szerző: Tarján M. Tamás

1792. augusztus 10-én ostromolta meg a feltüzelt párizsi tömeg a Tuileriák palotáját, és a küzdelem során szinte az utolsó emberig lemészárolta az épületet őrző svájci gárdát. A XVI. Lajos (ur. 1774-1792) lakóhelye ellen végrehajtott támadás a király névleges hatalmának végét jelentette, és – hathetes átmenet után – a köztársaság szeptember 21-i kikiáltásához vezetett.

Miután Lajos 1791 júliusában sikertelenül próbált megszökni fővárosából – Varennes-ben családjával együtt elfogták –, mindinkább persona non grata lett a törvényesség útjait kereső friss alkotmányos királyságban. A varennes-i ügy következtében, 1792 során a La Fayette vezette alkotmányos monarchisták – az úgynevezett Feuillantus Klub – is egyre nehezebb helyzetbe kerültek, ugyanis az Alkotmányozó Nemzetgyűlésben mindinkább a köztársasági jelszavakat hangoztató Gironde és a náluk is radikálisabb jakobinusok hangja erősödött meg. Lajos az év első felében megpróbált gátat szabni a dolgok kedvezőtlen folyásának, de elbukott, mivel még a nemzetközi események is ellene játszottak; miután ugyanis – 1792 áprilisában – a forradalmi Franciaország hadat üzent a konzervatív Ausztriának, a királyt sokan belső ellenségként, II. Lipót császár (ur. 1790-1792) párizsi szövetségeseként kezdték emlegetni.

Ebben a helyzetben csak a gyanút erősítette, hogy a király – saját politikai túlélése érdekében – a következő hónapokban a Nemzetgyűlés több törvényét is megvétózta. Lajos megakadályozta a polgári alkotmányra fel nem esküdött klerikusok elbocsátását, és azt sem engedte, hogy – a párizsi Nemzetőrség példájára – vidéken is önkéntes fegyveres erők alakuljanak, ezek ugyanis rendszerint a legradikálisabb irányzatok befolyása alá kerültek.

Június 20-án egy komolyabb csoportosulás már betört a Tuileriák előterébe, de akkor még a La Fayette márki vezette monarchisták meg tudták oldani a feszült helyzetet. Július során aztán a Nemzetgyűlés politikai súlypontját képező Gironde mindinkább a köztársaságpártiak irányába tolódott el, az üléseken pedig Vergniaud és Brissot képviselők már nyíltan a palota ostromáról és a király eltávolításáról szónokolnak. Jean Debry július 11-i – A haza veszélyben van címet viselő –kiáltványa mindeközben tovább fokozta a polgárok indulatait, a vidéki önkéntes seregek – például a híres marseille-iek – pedig egyre özönlöttek Párizsba. XVI. Lajos helyzete a hónap végére még ennél is kényelmetlenebbé vált, ugyanis július 25-én az osztrák erők fővezére, Brunswick hercege kiáltványt intézett Párizshoz, melyben kijelentette, hogy a városban hamarosan visszaállítja a korábbi, „törvényes” rendet.

Az ellenséges indulatok középpontjába tehát megint csak a Tuileriák fogságban élő Lajos került, aki ellen a Danton vezette Cordelier Klub és a városi kommün – augusztus első napjaiban – már fegyverrel akart fellépni. A tanács elnöke, Pétion csak augusztus 9-ig tudta feltartóztatni a dühös tömegeket, ezen az estén azonban kénytelen volt a Tuileriákba menni, miközben éjfél után az önkéntes csapatok, a Nemzetőrség erői és a civilek ezrei felfegyverezték magukat, és körbevették a palotát. A kapu előtt ezrek követeltek bebocsátást Lajoshoz, és a békés polgárok mellett mind többen követelték az uralkodó távozását.

A feszült pillanatban a király és családja végül elmenekült a Tuileriákból, és még az éjszakai órákban az Alkotmányozó Nemzetgyűlés védelme alá helyezte magát. Lajos távozása azonban, a várakozással ellentétben, nem a tömeg feloszlásához, hanem véres harchoz vezetett: A király szökésének hírére a dühödt sans-culotte-ok és a nemzetőrök megrohamozták a palotát, és a hajnalig tartó küzdelemben a svájci gárdistákat szinte az utolsó szálig levágták. Bár a király a Nemzetgyűlésből küldött parancsával hajnalban megpróbált véget vetni a vérontásnak, a svájciak nem engedelmeskedhettek, hiszen az életükért kellett harcolniuk.

Az ostromlók egyébként a palota egész személyzetével kegyetlenül bántak, a fegyveresek és álruhába öltözött szolgálók ellen reggelig tartó hajtóvadászatot indítottak, és akit felismertek, azzal a tömeg szörnyű módon végzett. A Tuileriák ostroma után a palotát védő 900 gárdista közül csak néhányan menekültek meg, ők viszont a Conciergerie-be – Párizs városi börtönbe – kerültek, és később, a szeptemberi mészárlásban szintén életüket vesztették. Hosszú távon Lajos sem járt jobban, a háborgó tömeg nyomására ugyanis a Nemzetgyűlés kénytelen volt kiadni az uralkodót. A királyi családot hamarosan a Temple börtönébe szállították át.

A Tuileriák ostroma megpecsételte Lajos sorsát, ugyanis a rohanó események, a forradalom radikalizálódása során már tehetetlenül állt a felette ítélkező politikusok, majd bírák előtt, majd 1793 januárjában vérpadra került. Az ütközet – hasonló módon – a királyság sorsát is eldöntötte, ugyanakkor a forradalmi tömeg az Alkotmányozó Nemzetgyűlés hatalmát is megingatta. Az augusztus 10-i események után a törvényhozás elvesztette tekintélyét, helyette a kommün és a városi vezetőség kegyét élvező, köztársaságpárti Gironde került a hatalom előszobájába. Hathetes átmenet után, a köztársaság kikiáltásával és az első koalíció ellen kivívott valmy-i győzelemmel – szeptember 20-21. – a forradalom új szakaszába lépett.