A labdaházi eskü

Szerző: Tarján M. Tamás

1789. június 20-án tették le a francia országgyűlés harmadik rendjének képviselői a labdaházi esküt, mellyel a jelenlévő küldöttek megfogadták, hogy addig nem oszlatják fel magukat, míg alkotmányt nem teremtenek Franciaország számára. Az eskü egységesítette a rendi állam lebontására törekvő Nemzetgyűlést, és nagyban hozzájárult a július 14-i forradalom kirobbanásához.

Franciaország az 1780-as évek során – többek között az amerikai függetlenségi háború támogatása következtében – hatalmas államadósságot halmozott fel, helyzetét pedig az évtized végi szűk termésű esztendők még tovább nehezítették. Az egyre súlyosbodó válság kezelésére XVI. Lajos király (ur. 1774-1791) – 1614 után először – 1789 tavaszán összehívta az általános rendi gyűlést. A párizsi diétán hagyományosan három rend képviseltette magát: a nemesség, a papság, valamint a parasztságot és városi polgárságot magába foglaló harmadik rend küldöttei kaptak meghívást. A társadalom legalsó rétegeit képviselő követek a gyűlés megnyitása előtt elérték az uralkodónál, hogy – miután Franciaország népének túlnyomó részét ők képviselték – kétszer annyi embert küldhessenek Párizsba, mint a papi és nemesi rend. Lajos azonban szorongatott helyzetében is ravasznak bizonyult: elrendelte, hogy az országgyűlés szavazásain ne a képviselők, hanem a rendek voksát vegyék figyelembe, tehát a kétszeresére növelt harmadik rendi tábor véleménye ugyanúgy egy szavazatot ért, mint korábban. Miután a rászedett küldöttek ezt megtudták, kivonultak a május 5-i megnyíló gyűlésről, és a későbbiek során külön üléseztek, mint a „kommunák” küldöttei.

Június 10-én aztán Sieyés abbé javaslatára a szakadár képviselők csatlakozásra szólították fel a másik két rendet, a kísérletet pedig siker koronázta. Három nap múlva néhány alacsonyabb rangú pap, június 17-én pedig az egyházi rend túlnyomó része csatlakozott az elégedetlenek táborához, mely Honoré Gabriel Riqueti, vagyis Mirabeau márki kezdeményezésére Nemzetgyűlésnek nyilvánította magát. Az önjelölt törvényhozó szerv adómegszavazási jogot követelt magának, és nagyszabású társadalmi modernizációs programot hirdetett, javaslatot tett többek között a sajtószabadság bevezetésére, a törvény előtti egyenlőség megvalósítására és az állam központosítására. Ezekben a napokban feszült légkör uralkodott Párizsban, hiszen a Nemzetgyűlés tagjai tisztában voltak azzal, hogy a király körül csoportosuló világi és egyházi arisztokrácia fellép majd a fenti reformok ellen. Egyesek már azt is tudni vélték, hogy Lajos erőszakkal akarja elhallgattatni az átalakulás szószólóit. Így érkezett el 1789. június 20-a, amikor a harmadik rend küldöttei tanácskozásra érkeztek a Menus Plaisirs-palotába, és zárva találták az országgyűlés üléstermét.

A felháborodott képviselők a zárt ajtókat a király ellenséges szándékának tulajdonították, és nem akartak vele szemben meghátrálni, ezért Bailly korelnök javaslatára átvonultak a közeli labdaházba, hogy ott ülésezzenek. Itt az összegyűlt 575 küldött esküvel fogadta meg, hogy – minden akadály dacára – a Nemzetgyűlést feloszlathatatlannak tekinti mindaddig, míg új alkotmányt nem teremt Franciaország számára. E szimbolikus lépéssel a Nemzetgyűlés voltaképpen kinyilvánította szuverenitását XVI. Lajossal szemben, és az uralkodó isteni eredetű hatalma helyett egy másfajta királyságeszmény, a népakarat által legitimált alkotmányos monarchia mellett tört lándzsát. Mint utóbb kiderült, a labdaházi esküt, a francia forradalom egyik legfontosabb előzményét valószínűleg nem a királyi rosszindulat idézte elő – az ülések helyéül szolgáló Menus Plaisirs-palota feltehetően a 8 éves dauphin, Lajos József főherceg halála miatti általános gyász miatt maradt zárva.

A labdaházi eskü után a Nemzetgyűlés sokkal egységesebben és határozottabban lépett fel a királlyal szemben: a június 23-án tartott ülésen elutasították Lajos személyesen előadott reformtervezetét – az uralkodó elfogadta volna a gyűlés adó- és kölcsönmegszavazási jogát, de a többi radikális követelést nem – majd Mirabeau márki ösztönzésére az országgyűlés feloszlatását is megakadályozták. Nyílt politikai harc kezdődött, melynek első csatáját a Nemzetgyűlés nyerte, miután számos nemes csatlakozott hozzá – Lajos végül beleegyezett az ülésszak folytatásába, de közben seregeket mozgósított Versailles körül. A konfliktus robbanását és a fegyveres harc kezdetét aztán a reformerek számára mind szimpatikusabbá – ezáltal Lajos előtt kegyvesztetté – váló Necker államminiszter elbocsátása idézte elő. Július 14-én, a Bastille megrohamozásával megkezdődött a francia forradalom, mely alapjaiban rengette meg egész Európát.