Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának elfogadása

Szerző: Tarján M. Tamás

1789. augusztus 26-án fogadta el a francia Nemzetgyűlés az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatát, és az említett dokumentumot még ezen a napon a nyilvánosság elé is bocsátotta. A Nyilatkozat adta az 1791-es francia alkotmány alapját, ezzel együtt pedig megfogalmazta és összegezte az általános emberi szabadságjogok nagy részét.

Az 1789 májusában megnyitott rendi gyűlés során Franciaországban felgyorsultak a politikai események, és az évszázadok alatt felhalmozódott feszültség két hónap alatt romba döntötte a régi rendszert. A harmadik rend, Sieyés abbé és Mireabeau márki szervezkedése nyomán, megalakította az Alkotmányozó Nemzetgyűlést, mely a hagyományos rendi keretek lebontását követelte, és ennek szellemében hozta meg később törvényeit is. XVI. Lajos király (ur. 1774-1792) július elejére alulmaradt a Nemzetgyűléssel folytatott küzdelemben, ráadásul július 14-én, Párizsban a fegyverek vették át a szót, és a dühös tömeg lerombolta a Bastille-t. A rohanó események közepette Lajosnak bele kellett törődnie a Sieyés abbé vezette testület legitimitásába, a kibővült Nemzetgyűlés pedig – a labdaházi eskühöz híven – megkezdte az új francia alkotmány kidolgozását.

Ennek a hatalmas munkának az egyik oszlopa volt az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata, melyet nagyrészt La Fayette márki fogalmazott meg, a nemzetgyűlés képviselői pedig 1789. augusztus 26-án hagytak jóvá. Köznapian fogalmazva, ez a „műfaj” nem volt ismeretlen a törvényalkotók számára, hiszen 1689-ben, az angol „dicsőséges forradalom” során hasonló szándékkal vetették papírra a Jogok Nyilatkozatát – Bill of Rights –, majd ezt a példát követte az Amerikai Jogok Törvénye is – igaz, utóbbi már 1791-ben született meg. A múltbéli példák mellett a francia felvilágosodás nagy alakjai, többek között Montesquieu és Rousseau eszméi is befolyásolták az alkotókat, a hatalmi ágak szétválasztásának, az emberrel született természetes jogoknak az ideáit elvégre a felvilágosult Franciaországban vetették először papírra.

Fontos megjegyezni, hogy az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának cikkelyei nem csak Franciaországra vonatkoztak, hanem az egész emberiséghez kívántak szólni – a forradalmi eszmék ilyetén exportja egyébként később sem volt idegen a franciáktól. A Nyilatkozat megfogalmazói kijelentették, hogy születésétől fogva minden ember egyenlő, ezért ugyanazon jogok illetik meg, és azonos kötelességeknek is kell engedelmeskednie, melyeket a közjó és a másik jogainak tiszteletben tartása szab meg. Mivel a dokumentum elsősorban az egyénre koncentrált, név szerint említette a tulajdonhoz, boldogsághoz, szabad véleménynyilvánításhoz, illetve – kikötésekkel – a szabad vallásgyakorláshoz való jogot, melyek tehát nem csak a franciákra vonatkoztak (nem szerepelt viszont a sorban például a gyülekezési jog). Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata szakított az ancien régime világszemléletével, és – az isteni kegyelem helyett – a szabad akaratát kinyilvánító népet tette meg a hatalom legitimáló erejének.

A Nyilatkozat emellett megszüntette a rendi társadalmat, felszámolta az ezzel járó külön jogokat és mentességeket, és egyenlő kötelességeket adott állampolgárai számára: ezek közül a legfontosabb a közteherviselés volt, mivel La Fayette-ék eszményi társadalma a mások jogait tiszteletben tartó toleráns egyénekre épült. Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata emellett megreformálta az igazságszolgáltatást, és – az ártatlanság vélelme, és a visszamenőleges büntetés gyakorlatának tiltása révén – igyekezett elejét venni a korábban sűrűn tapasztalt visszaéléseknek. A Nyilatkozat ugyanakkor, modern felfogása dacára, nem foglalkozott például a nők jogaival, vagy a rabszolgaság intézményével sem.

Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának intenciói nyomán aztán két évvel később megszületett a francia monarchia alkotmánya is, amit 1792 szeptemberében a köztársaság kikiáltása gyakorlatban, a jakobinus diktatúra terrorja pedig elvi szinten is hatályon kívül helyezett. A későbbi rendszerekben ugyanakkor a Nyilatkozatban megfogalmazott gondolatok a törvényhozás szilárd alapjává lettek; az 1958 októberében elfogadott – ötödik köztársasági – alkotmány betűje szerint az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának cikkelyei máig kötelező érvénnyel bírnak.