II. József rendeletére Bécsbe érkezik a Szent Korona

Szerző: Tarján M. Tamás

1784. április 13-án, hatnapos utazást követően érkezett meg a Szent Korona Bécsbe, miután II. József magyar király április 7-én elrendelte a legfőbb magyar koronázási ékszer átszállítását Pozsony várából a császári fővárosba.

A „kalapos király” anyja, Mária Terézia (ur. 1740-1780) társaként 1765 óta vitte a birodalom ügyeit, ám egészen 1780-ig kellett várnia arra, hogy végre korlátlan hatalmat szerezzen. József a felvilágosult abszolutizmus híve volt, aki hatalmas alázattal állt hozzá a kormányzáshoz és népe szolgálatának tekintette uralkodását, de inkább álmodozó volt, mintsem reálpolitikus. Amikor anyja halálával, 39 évesen megszerezte a trónt, egyszerre akarta minden tervét végrehajtani, nem ismert el semmiféle hagyományt és gátló tényezőt magával szemben.

A király hitt abszolút hatalmában és parancsai erejében, amit mintegy 6000 általa kiadott rendelet jelzett tízéves uralkodása során. II. József a modernizáció mellett a centralizáció híve volt, francia és porosz mintára egy Bécs-központú egységes birodalom megteremtését tervezte, ami szöges ellentétben állt a magyar rendiséget tiszteletben tartó hagyományos Habsburg politikával. A császár éppen a kezét megkötő koronázási fogadalom miatt nem volt hajlandó megkoronáztatni a Szent Koronával, a gyakorlatban pedig Magyarország szeparatizmusának felszámolására törekedett.

Fanatizmusa ellenére József azonban nem akart rosszat, csak nem vette figyelembe, hogy elgondolásai milyen érdekekbe ütköznek; egyes intézkedései, mint például a Helytartótanács és a Magyar Kamara összevonása, ezen intézmények Budára áthelyezése, vagy az Erdélyi és Magyar Kancellária egyesítése racionális célokat szolgáltak. A király 1783-ban körutat tett Magyarországon és a Szent Korona többi tartományában (Határőrvidék, Erdély, Bánság), ekkor szánta el magát a cselekvésre. Központosító reformjainak mintegy nyitánya volt a Szent Korona szimbolikus elszállítása, ami hatalmas felháborodást eredményezett Magyarország nemesei között.

Egy hónappal a jelképes tett után, 1784. május 6-án II. József bevezette Magyarországon a német államnyelv használatát, majd hamarosan rendeletet hozott a nemesi politikai élet alapjait jelentő vármegyerendszer és a főispáni tisztség eltörlésére, az országot tíz kerületre osztotta fel, melyeket biztosain keresztül abszolút módon kormányzott. Bár a II. József által képviselt felvilágosult gondolkodásnak kezdetben még Magyarországon is sok híve volt, erőszakos politikája és kompromisszumképtelensége szerte a birodalomban ellenségei számát növelte. Az uralkodó türelmetlensége és az 1788-ban megkezdett törökellenes háború kudarcai megérlelték már annak az esélyét is, hogy II. József uralmának egy összeesküvés vet majd véget.

A vesztes hadjáratból betegen hazatérő császár 1789–90 fordulóján érezte már, hogy politikája kudarcot vallott, miközben feltehetően öccse, Lipót közreműködésével József ellen hangoló röpcédulákat terjesztettek a birodalomban és egyes arisztokrata csoportok Poroszországban keresték a lehetséges ellencsászár-jelöltet. Szimbolikus jelentőségű, hogy a megtört uralkodó 1790. február 18-án, két nappal halála előtt, engedélyt adott a Szent Korona hazaszállítására, melyet diadalmenetben vittek Pozsonyon, Győrön és Esztergomon keresztül Buda várába, a Szent Zsigmond-kápolnába.

Tanulságos módon József utóda, II. Lipót (ur. 1790-1792) éppen bátyja elrettentő példája segítségével konszolidálta a Habsburgok uralmát Magyarországon, időről időre demonstrálva, hogy tiszteletben tartja a magyar nemesi szabadságot és az ország hagyományait, amit 1790. november 15-i koronázása is jelzett. A Lipót kezdeményezésére összehívott 1790-91. évi országgyűlés törvényt hozott arról is, hogy a Szent Koronát, mint a magyar állam szimbólumát az elkövetkező időkben Budán őrizzék.