II. Túpac Amaru perui szabadságharcos kivégzése

Szerző: Tarján M. Tamás

1781. május 18-án végezték ki II. Túpac Amaru perui szabadságharcost, Dél-Amerika egyik legnagyobb indián felkelésének vezetőjét.

Túpac eredeti neve José Gabriel Condorcanqui volt, és egy mesztic családból származott, mely őseit az utolsó inka uralkodóig, egészen Túpac Amaruig (ur. 1571-1572) vezette vissza. A szabadságharcos európai nevelést kapott, egy jezsuita iskolában szerzett műveltséget, nemzeti öntudatára az inka történelem tanulmányozása közben ébredt rá.

Túpac népe a 18. század második felében még mindig kegyetlen elnyomás alatt élt: bár a rabszolgaság legembertelenebb formáját, az encomienda rendszerét 1720-ban a Bourbonok felszámolták, a gyakorlatban a perui inkák és meszticek még mindig a népesség 10%-át kitevő spanyol birtokosok számára dolgoztak, főleg a földeken, bányákban és a manufaktúrákban. Bár az encomienda véget ért, fölényüket és hatalmukat kihasználva a spanyolok eladósították korábbi rabszolgáikat és hasonló sorban tartották őket. A Tungasuca faluban törzsfőnöki (cacique) címet szerző Túpac megelégelte népe alávetettségét, 1780. november 4-én Antonio de Arrinaga kormányzó kivégzése után felkelést hirdetett. A szabadságharcos ekkor vette fel az utolsó inka uralkodó szimbolikus jelentéssel bíró nevét is.

Túpac célja az ősi főváros, a közeli Cuzco elfoglalása volt, ezért a hozzá csatlakozó mintegy 6000 indiánnal észak felé indult, és november 18-án Sangarará falu mellett győzelmet aratott egy spanyol expedíciós csapat felett. A diadal ugyanakkor számos negatív következménnyel is járt, mert Túpac megvadult felkelői féktelen mészárlásba kezdtek a legyőzött sereg sorai között, ez pedig elidegenítette tőlük a cuzcóiakat. Végül az indián csapatok képtelennek bizonyultak az inka főváros elfoglalására, időközben azonban a spanyol székhely, Lima és a Dél-Amerika nagy részét kitevő gyarmatbirodalom más városai erősítést küldtek, mely körbezárta a szülőföldjére visszavonuló Túpacot.

A felkelést végül két tiszt, Ventura Landaeta és Francisco Cruz árulta el, a fővezér a gyarmatosítók fogságába esett, akik bestiális módon végeztek vele. Először végig kellett néznie, ahogy feleségét, gyermekeit és unokáit, majd leghűségesebb embereit is a szeme előtt végzik ki, majd a testi kínzások következtek. Túpacot négy lóhoz kötve felnégyelték, majd lefejezték azon a helyen, ahol 200 évvel korábban állítólagos őse, az utolsó perui király is befejezte életét.

Annak ellenére, hogy Túpac fogságba esett, az általa indított felkelés még egy évig megnehezítette a spanyolok dolgát, ráadásul az indián és mesztic lakosság a gyarmatbirodalom más részein is háborút indított az európaiak ellen. A felszabadulás után Túpac, hasonlóan más indián szabadságharcosokhoz, a függetlenedő latin-amerikai államok hősévé vált, alakját mind a mai napig tisztelet övezi a kontinensen.