Berzsenyi Dániel születése

Szerző: Tarján M. Tamás

„Nem sokaság, hanem Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat…” (Berzsenyi Dániel)

1776. május 7-én született Berzsenyi Dániel, a „niklai remete”, akinek költészete a 19. század elején átmenetet képezett a klasszicizmus és a romantika korstílusa között.

Berzsenyi a Vas megyében található Hetyén – ma: Egyházashetye –, Berzsenyi Lajos földbirtokos és Thulmon Rozália gyermekeként látta meg a napvilágot. A költő nemesi családból származott, édesapja azonban a gazdálkodás mellett ügyvédi oklevéllel is rendelkezett, jóllehet, sohasem praktizált. Berzsenyi gyermekkori betegeskedése és szülei felfogása miatt viszonylag későn, 12 esztendős korában kezdte meg tanulmányait a soproni líceumban, ahol – annak ellenére, hogy élénk érdeklődést mutatott az antik műveltség és művészetek iránt – elsősorban testi erejével és rossz magaviseletével tűnt ki. 1793 nyarán Sopronból Keszthelyre szökött, és katonának szegődött, ám a fegyelmet itt sem tűrte, így hamarosan hazakerült a család birtokára. Édesapja a következő esztendőben visszaküldte Berzsenyit a líceumba, ám a fiú 1795-ben ismét – ezúttal már végleg – elhagyta az iskolapadot, és nagybátyja, Thulmon János niklai birtokára költözött.

Csapongó természete miatt állandó konfliktusban állt apjával, ennek ellenére édesanyja halála után, 1796-ban hazatért Hetyére, és három esztendőn keresztül részt vett a családi uralom igazgatásában. Berzsenyi a családfő szigorú felügyelete elől végül a házasodásban talált menedéket: 1799-ben feleségül vette a mindössze 14 esztendős Dukai Takách Zsuzsannát, akivel előbb Sömjénben, majd 1804-ben Niklán telepedett le. A költő élete nagy részét ebben a Somogy megyei faluban töltötte, innen igyekezett bekapcsolódni a korabeli Magyarország kulturális életébe.

Berzsenyi Dániel feltehetőleg már az 1790-es évek közepétől írogatott verseket – művei alatt sohasem közölt dátumot –, ám művészi hajlamait hosszú éveken át titokban tartotta, alkotásait asztalfiókja mélyére rejtette. Idővel azonban a költészetet ugyancsak kedvelő – és művelő – Kis János lutheránus lelkész – későbbi szuperintendens – felfedezte a „niklai remete” tehetségét, és 1808-ban, Berzsenyi hozzájárulásával egy 77 verset tartalmazó kéziratot küldött Kazinczy Ferencnek, melyet a Széphalmon élő irodalmár lelkesen fogadott. Ennek eredményeként élénk levelezés bontakozott ki a két