Turóc vármegye követeit lekaszabolják az ónodi országgyűlésen

Szerző: Tarján M. Tamás

1707. június 6-án történt az a híres incidens, mely során az ónodi országgyűlésen lekaszabolták Turóc vármegye két küldöttét, Rakovszky Menyhértet és Okolicsányi Kristófot. 

II. Rákóczi Ferenc még 1707. januári rozsnyói meghívójában hirdette meg a diéta összehívását, melyre az 1705-ös szécsényi országgyűléshez hasonló módon nem csak a megyék meghatározott küldöttségét, hanem valamennyi magyar nemesét meghívta. A rendek a kései tavasz és az árvizek miatt végül csak május 31-én, és a Sajó jobb partján alacsonyabban fekvő Ónod helyett, a balparti Köröm falu mellett gyűltek össze. A megjelentek a szabadságharc legfontosabb kérdéseire, a Habsburg-ház ügyére és a küzdelem finanszírozására kerestek megoldást. A későbbiekben Rákóczi Ferenc megkapta azt a vádat, hogy a diétán nem az ország, hanem támogatói érdekében politizált, a Habsburgok későbbi trónfosztása ugyanis a mozgalom számára egyáltalán nem hozott hasznot. 

A fejedelem, az évtized derekán már arra törekedett, hogy küzdelme ne maradjon elszigetelt felkelés, hanem a szövetségese, XIV. Lajos francia király által vezetett spanyol örökösödési háború egyik fontos párhuzamos hadszíntere lehessen. Rákóczi ugyanis abban reménykedett, hogy amennyiben Lajos elismeri őt szövetségesének, az európai háborút lezáró béke Magyarország státuszát is megnyugtatóan rendezi majd. Az ónodi országgyűlés tehát azt volt hivatott demonstrálni, hogy létezik egy független magyar állam, melyre Franciaország bizton számíthat. Ennek érdekében pedig Rákóczi hajlandó volt a legvégsőkig, a Habsburgok trónfosztásig is elmenni. Pedig akkor már a békekötésre is kedvezően alakult a helyzet, hiszen a Habsburgok erejét nyugatra csoportosítani akaró holland és brit szövetségesek szintén sürgették a Rákóczival való megegyezést. Az 1705 tavaszán trónra lépett I. József király (1705-1711) elismerte a Magyar Konföderációt, elfogadta Anglia és Hollandia békeközvetítését, de az ősszel  megkezdett nagyszombati béketárgyalások nem vezettek eredményre. Ezt követően a király és Wenzel Wratislaw herceg, királyi kancellár hiába próbálkozott újabb tárgyalásokkal, azokat Rákóczi újabb feltételekhez kötötte. 

Ilyen körülmények között nyílt meg az 1707-es trónfosztó ónodi országgyűlés, melynek első jelentős kérdése a háborús terheket finanszírozása volt. Turóc vármegye elöljárói már az év elején kinyilvánították elégedetlenségüket: januárban egy Memóriálét küldtek Rákóczinak és körlevelet a szomszéd vármegyéknek pedig körlevelet fogalmaztak meg, melyben a rézpénz elértéktelenedése miatt kritikával illették Rákóczi politikáját. 

A konfliktus az országgyűlésen június 6-án fajult tettlegességig, amikor az országgyűlési sátorban Turóc megye két követe, Okolicsányi Kristóf jegyző és Rakovszky Menyhért alispán azt kezdte panaszolni, hogy az országot még súlyosabb adók sanyargatják, mint Lipót király idejében. Nekik pedig már annyi joguk sincs, hogy panaszkodhassanak ellene. A fejedelem nehéz helyzetbe került, mivel a két követ bírálatát az összegyűltek némák hallgatták – ami azt is jelenthette, hogy a rendek egyetértenek a turóciakkal. Ezért Rákóczi szenvedélyes beszéddel próbálta őket meggyőzni, melyben az általa hozott áldozatokról és elviselt szenvedéseiről szónokolt. 

A fejedelem beszéde aztán annyira megindította Bercsényi Miklóst, Károlyi Sándort és Rákóczi legközelebbi bizalmasait, hogy többen közülük kardot rántottak, és lekaszabolták a két turóci követet. Rakovszky már a sátorban életét vesztette, Okolicsányit pedig három nappal később végezték ki, miközben a megye többi küldöttét börtönbe vetették. A diéta hamarosan döntött a megye jelképeinek eltörléséről. A kuruc vezetés pedig – kihasználva a helyzetet – keresztülvitte legfőbb követeléseit, adót szavaztatott meg, majd június 13-án kimondta, hogy „eb ura fakó, József császár nem királyunk”, tehát megfosztotta trónjától I. Józsefet. 

Az ónodi országgyűlés ezen jelenete Rákóczi fejedelemségének egyik legkevésbé dicső pontja volt, mely kiélezte a kuruc mozgalom belső ellentéteit. A trónfosztás miatt XIV. Lajos továbbra is úgy tekintett Rákóczira, mint távoli lázadóra, akit csak addig érdemes támogatni, míg céljait segíti. Rákóczi rossz politikát folytatott, amikor a rendek egy részének ellenkezését erőszakkal törte le, ami a későbbi katonai kudarcok idején meggyorsította bukását is. A két turóci követ meggyilkolása egyébként a 19. században számos festőt megihletett, Than Mór és Orlay Petrich Soma is megörökítette az ónodi országgyűlés híres jelenetét.