A szécsényi országgyűlés megnyitása

Szerző: Tarján M. Tamás

„Én magam csak úgy jelenek meg a gyűlésen, mint az ország mágnásainak egyike, vagy még inkább, mint a rendek javáért buzgólkodó polgár […] és követem, amit a rendek közös megegyezéssel elhatároznak.”
(II. Rákóczi Ferenc)

1705. szeptember 12-én nyitotta meg II. Rákóczi Ferenc a szécsényi országgyűlést, mely a rendi hagyományok nyomán kísérletet tett a Habsburgok ellen küzdő kurucok államának megformálására. A szécsényi országgyűlés aztán egy hónap alatt létrehozta a szabadságharc Magyarországának legfontosabb politikai és gazdasági szerveit, miközben a társadalmi problémákra – kiváltságok kérdése, vallási ellentétek, múltbeli sérelmek – is próbált megoldást találni. 

A spanyol örökösödési háborúban aratott höchstädti angol–osztrák győzelem nyomán kialakult katonai helyzetben az I. Lipót (1657-1705) halála után trónra került I. József (1705-1711) egyezkedési szándékai politikai téren veszélyeztették a szabadságharc sikerét. Emiatt Rákóczi célszerűnek tartotta, hogy országgyűlést hívjon össze, ahol az egész országra kiterjedő felkelés égető problémáira választ találjanak, s megfelelő reformokkal reagáljanak. A kurucok vezére ebből a célból hirdette meg az 1705. szeptember 1-jén eredetileg a korabeli Pest határában lévő Rákos mezejére az országgyűlést, ami kétszeresen is szimbolikus jelentőséggel bírt. Egyfelől a gyűlésre ősi szokás szerint – amire valójában kevés példa volt – Magyarország valamennyi nemese meghívást kapott, másfelől pedig az országgyűlés egy neves jubileumra esett; 1705-ben volt ugyanis 200 esztendeje, hogy a magyar köznemesség ugyanitt megfogadta, hogy soha többet nem választ külföldi királyt. 

Az 1705. őszi katonai viszonyok változása miatt azonban más helyszínt kellett keresni: Léva és Hatvan is felmerült mint a tanácskozásra alkalmas település. Végül azonban a hódoltság pusztításai után új életre ébredő Nógrád vármegyei Szécsény mellett döntöttek, ahol az Ipolyba torkolló Szentlélek patak menti Borjúpást mezején gyűlt össze több ezer ember: fő- és köznemesek, egyházi és világi  vezetők, a császár és huszonöt vármegye, huszonhat város a kuruc hadsereg küldöttei, képviselői. Az ellátásukat biztosító népes személyzet mellett az országgyűlés biztonságos lefolyását több kuruc ezred biztosította. Pár nap alatt ott épült ki az a sátorváros, amelynek közepén felállították a Bethlen Gábor fejedelem által is használt tizenkét árbócos sátrat, amely végül fedett helyszínként szolgált az országos gyűlésnek. Az előkészületek során fontos szerepet játszott Ráday Pál, Nógrád és Hont vármegye fiatal jegyzője, Rákóczi titkos secretáriusa, valamint Kajali Pál nógrádi alispán, aki szintén Rákóczi Udvari Tanácsának tagja volt, valamint Forgách Simon gróf, a kuruc hadsereg generálisa. 

A szeptember 12-én megnyílt diétán a köznemesek tömege mellett 6 püspök és 36 főrendi tag is megjelent, akik meglepetéssel konstatálták, hogy Rákóczi csupán külső szemlélője akar maradni a politikai küzdelemnek, és mindent rábíz a rendek akaratára. Az elhatározás helyessége vitatható volt, hiszen a fejedelem ezzel egyfelől elhárította a zsarnokvádat a feje fölül, másfelől viszont a tanácskozások levezetésére kiválasztott Udvari Tanács és a főnemesek küzdelme a későbbiekben sok időt vett el az érdemi vitától. Az ellentét már az ülésrend kapcsán kialakult, de később a trón betöltésének kérdése is hasonló indulatokat korbácsolt. Ebben a küzdelemben Bercsényi Miklós, a fejedelem egyik legbefolyásosabb híve kerekedett felül: az ő szándékát tükrözte a megvalósuló egykamarás gyűlés, de az interregnum ügyében kimondott halasztás is. 

A kuruc hadsereg vezetői és az Udvari Tanács tagjai tisztán látták, hogy mielőbb szükség van arra, hogy Rákóczi szerveződő államában mélyreható társadalmi, politikai reformok szülessenek. A magyarországi országgyűlések történetében  Szécsényben vettek részt először a katonaság követei, ami néhány vitás kérdésében döntőnek bizonyult. Így például Kajali Pál a katonaság kívánságára hivatkozva javasolta: „Rákóczi Ferenc fejedelmökké kiáltassék ki”, amit az országgyűlési többség végül elfogadott.

Mindez természetesen szerves része volt a Habsburgok ellen folytatott küzdelemnek, ugyanakkor maga Rákóczi sem tudta azt, hogy a hozzá csatlakozó – különböző társadalmi, földrajzi helyzetű és vallású – hívek hogyan képzelik el a jövőt, és a szakításban meddig akarnak elmenni. Ennek megvitatása pedig legalább annyira fontos volt, mint az, hogy két év után végre létrehozzák a kuruc állam legfőbb politikai intézményeit. Hasonlóképp Rákóczi szerepét és jogkörét is tisztázni kellett, főként annak érdekében, hogy mint legitim politikai vezető, később részt vehessen az általános európai béketárgyaláson. A célok és a feladatok tehát adva voltak, s ezért válhatott az 1705-ös szécsényi országgyűlés kiemelkedő jelentőségűnek.

A királykérdés nem csak azért volt kényes téma, mert a kuruc tábort megosztotta Rákóczi koronázásának terve – mellesleg maga a fejedelem is egy erős dinasztiát akart meghívni a trónra –, hanem azért is, mert a Habsburgok detronizációját még a kurucok legfontosabb szövetségese, XIV. Lajos francia király (1643-1715) sem támogatta. Az államforma kérdésében tehát sok szempontból kompromisszumos döntést hoztak, hiszen a lengyel mintára megalapított rendi konföderáció elvileg nem zárta ki a Habsburgokkal való megegyezés lehetőségét. A gyakorlatban azonban Rákóczi elzárkózott a Béccsel folytatandó érdemi tárgyalásoktól. 

A konföderáció ugyanakkor mégis hasznosnak bizonyult, mert lehetőséget teremtett a kuruc intézményrendszer kialakítására. Egyúttal pedig Rákóczi vezető szerepének is legitimációt biztosított. Így azután a szabadságharc vezetőjét szeptember 17-én vezérlő fejedelemmé választották, egyúttal pedig kezébe adták az államfői jogokat és a kuruc fennhatóság alatt álló összes kincstári birtokot. Rákóczi hatalmának korlátozására nemsokára létrehozták a 24 tagból álló – tanácsadó szereppel bíró – Szenátust. Az országgyűlés döntése alapján báró Klobusiczky Ferenc, a kurucokhoz csatlakozott Sáros vármegye főispáni helytartó vezetésével október elején létrejött a besztercebányai székhelyű Gazdasági Tanács is.

Rákóczi államának kiépítése mellett a legsürgetőbb problémát a hadi kérdések rendezése jelentette. A Ráday Pál által szerkesztett Hadi edictum szeptember 28-i megszavazása után törvényben rögzítették, hogy a korábban önkéntesen fegyvert ragadó katonákat kötelező erővel szolgálatban kell tartani a háború végéig. Ez természetesen jogos felháborodást váltott ki a kurucok körében, miközben a fejedelemnek azzal is számolnia kellett, hogy a szabadságharc kezdetén tett ígéret – például a jobbágyfelszabadítás – mekkora feszültséget generál a földbirtokos nemesek körében. A szécsényi országgyűlés hadi szempontból tehát legfeljebb a finanszírozást oldotta meg úgy-ahogy, a Hadi edictum és Bercsényi főgenerálisi kinevezése inkább csupán látszatintézkedés volt, s nem jelentett valódi előrelépést. 

Másfelől nem lehet elvitatni a szécsényi országos gyűlésnek azt az érdemét, hogy hosszú viaskodás után az ország nagy részén végre megszüntette a katolikus-protestáns templomvitákat. Rákóczi kezdeményezésére az országgyűlés vármegyéről vármegyére, faluról falura haladva megvizsgálta, hogy az elmúlt évtizedekben hol melyik felekezet templomát orozták el, és igazságot tett a vitás kérdésekben. Az országgyűlés döntése alapján a vitatott templomot az a felekezet kapta, amely az adott településen többséget alkotott. Ezért cserében viszont a többség köteles volt a másik felekezet tagjainak templomot építeni. Emellet az elfogadott vallásügyi törvények az anyanyelvi oktatás és művelődés szabadságát, valamint a szociális gondoskodás kötelességét is magukban foglalták. Törvény született a Caraffa-féle eperjesi vésztörvényszék károsultjainak kárpótlására, ugyanígy a jószágvesztéssel járó ítéleteket is megsemmisítették, amivel a kurucok a felvidéki birtokos nemesek körében is szimpátiát szereztek. 

A szécsényi országgyűlés kapcsán az angol és holland kormány, valamint az európai diplomácia jogosnak ismerte el Rákóczi szabadságharcának célját, hogy a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség állami szuverenitását a külföldi hatalmak garanciáival tegyék időtállóvá és az európai államrend részévé.

Összegezve tehát azt kell mondanunk, hogy az október 2-án, Rákóczi által ratifikált törvények vegyes képet mutattak, hiszen a kuruc állam megszervezése és a társadalmi problémák lecsendesítése terén a fejedelem által összehívott országgyűlés igenis komoly eredményeket tudott felmutatni. A mérleg másik serpenyőjében azonban ott vannak azok a hatalmas hiányosságok, melyek főleg a hadszervezettel álltak kapcsolatban, ezek pedig végül elkerülhetetlen következményekkel jártak. 

Maga Rákóczi Szécsényben megfontolt államférfiként viselkedett: a konszenzus érdekében saját terveit és követeléseit kordában tudta tartani. Valójában emiatt mondhatjuk azt, hogy a szécsényi döntések és törvények politikai szempontból a szabadságharc kimagaslóan fontos eseményének bizonyultak. Két évvel később, a feszültebb légkörben, válságosabb időszakban zajló ónodi országgyűlést már nem ez a higgadt politizálás jellemezte.