I. Lipót a kurucokkal való tárgyalásra utasítja Széchényi Pál érseket

„Az érseket veleszületett igaz magyar lelke indította a közvetítés útjára, s a magyar vér sugallja neki, hogy ott a legalkalmasabb idő a közbékességgel egyszersmind az ősi szabadság visszahelyezésére.”
(II. Rákóczi Ferenc)

1704. január 2-án utasította I. Lipót magyar király (ur. 1657-1705) Széchényi Pál kalocsai érseket arra, hogy a békekötés érdekében kezdjen tárgyalásokat a kuruc szabadságharc vezetőjével, II. Rákóczi Ferenccel. A klerikus ez év során két alkalommal is tárgyalóasztalhoz ült a fejedelemmel, ám a Gyöngyösön tartott megbeszélések végül nem hoztak több eredményt másfél hónapnyi fegyverszünetnél.

Bár Károlyi Sándor dolhai győzelme után arról értesítette Lipótot, hogy megsemmisítette az Esze Tamás vezette kuruc felkelőket, mint kiderült, a később Rákóczihoz pártoló nemes úr igencsak elbízta magát. Miután ugyanis a fejedelem és Bercsényi Miklós megérkezett Magyarországra, a felkelés tüze villámgyorsan szétterjedt az Alföldön, a tiszabecsi győzelemnek köszönhetően pedig a Felvidék jelentős részét is elborította. A kuruc hadak szeptemberre elérték a Duna vonalát, Bercsényi és Ocskay vezetésével decemberig felszabadították a Felvidék jelentős részét, és ideiglenesen uralmuk alá hajtották a Dunántúlt is.

Tekintve, hogy I. Lipót a kurucok szabadságharcával egy időben a spanyol örökösödési háborúban is részt vett – a britek és hollandok oldalán, a franciák ellenében –, Bécs számára 1703 végén sürgetővé vált a magyarokkal való megegyezés, hiszen egyrészt az ottani küzdelem kétfrontos harcra kényszerítette a Habsburgokat, másrészt pedig a nagy ellenfél, XIV. Lajos (ur. 1643-1715) is igyekezett támogatni Rákócziékat. Emellett a fejedelem királlyá választásában is komoly kockázat rejlett, nem is beszélve arról, hogy a svédek által legyőzött II. (Erős) Ágost (ur. 1697-1706/1709-1733) helyére az ő neve is felmerült a lengyel trón esélyesei között. Ez a fenyegetettség késztette arra Lipótot, hogy 1704. január 2-án megbízza Széchényi Pál kalocsai érseket a kurucokkal való kapcsolatfelvétellel. A király úgy vélte, a klerikusnál megfelelőbb személyt aligha találhat a tárgyalásokhoz, hiszen Széchényi nem csak az udvarban, de Magyarországon is népszerűnek és megbízhatónak számított.

Az érsek feladatához a mai Burgenlandban fekvő Ruszton látott hozzá, az itteni tárgyalásokon azonban Bercsényi Miklóstól semmilyen konkrétumot nem tudott kicsikarni; a generális csupán közvetítette Széchényi üzenetét Rákóczi számára, aki válaszlevelében Gyöngyöst jelölte meg a személyes találkozó színhelyéül. Ennek két oka volt: egyrészt a főpap ebből a városból származott, másrészt pedig a közelben található katolikus püspöki székhely, Eger ebben az időszakban éppen kuruc ostrom alatt állt. Az előkészületek Rákóczi barátságos gesztusa ellenére igencsak bizalmatlanul teltek, ugyanis a felkelés vezére nem fogadta el Lipót fiának, József trónörökösnek a közvetítő szerepét, hanem a holland és angol követek jelenlétéhez ragaszkodott.

A fejedelem – ismerve Bécs kétszínűségét – a kompromisszum lehetőségét eleve igen csekélynek találta, a külföldi diplomaták jelenlététől viszont azt remélte, hogy így a Habsburgok szövetségesei megismerik a magyar probléma mibenlétét, és nyomást gyakorolnak majd Lipótra a megegyezés érdekében. A tárgyalások március 17-én kezdődtek meg, amikor is Széchényi Szirmay István ítélőmesterrel és Okolicsányi Pál ügyvéddel négypontos béketervet mutatott be, mely a nemesi szabadságok helyreállítását, az 1681. és 1687. évi törvények megtartását, a porció és a közadó eltörlését és a borkereskedelem lehetőségeinek javítását ígérte. Rákóczinak ugyanakkor ez az ajánlat kevés volt, így hamarosan 25 pontos feltételrendszerrel reagált a felajánlásra, mely jóval több szabadságot követelt Magyarországnak: túl azon, hogy ez a tervezet nem ismerte el a Habsburgok örökletes királyságát, többek között a külföldi csapatok kivonását, a hadi cselekmények azonnali beszüntetését, önálló magyar kincstárat, a kereskedelem szabadságát, a magyar kamara és a jelentős hazai tisztségek magyarokkal való feltöltését szorgalmazta, miközben felül akarta vizsgálni a gátlástalan visszaélésekkel tarkított birtokrendezési és kártérítési ügyeket. Rákóczi emellett annak is világos jelét adta, hogy nem bízik meg pusztán Lipót ígéretében, ugyanis a megegyezéshez a britek és a hollandok garanciavállalását is kikötötte

Természetszerűleg a Habsburg-magyar kapcsolatokat drasztikusan meglazító egyezményt Lipótnak esze ágában sem volt elfogadni, így a gyöngyösi megbeszélések nagyon hamar zsákutcába jutottak. Rákóczi, miután felismerte a király időhúzó szándékát, március 29-én megszakította a tárgyalásokat, és Miskolcra távozott. Széchényi is visszatért Bécsbe, majd májusban újabb – elfogadhatatlan – békefeltételekkel kereste meg Rákóczit, aki ismét elutasította az udvar ajánlatát. Közben a háború folytatódott, a koroncói kuruc vereség, majd a szentgotthárdi győzelem azonban kiegyensúlyozott erőviszonyokat mutatott, így a felek hamarosan újra találkoztak a gyöngyösi ferences templomban. A második tárgyalássorozatra augusztusban került sor, amikor sok szempontból már eldőlt a szabadságharc sorsa, hiszen a höchstädti osztrák–angol győzelemmel nyilvánvalóvá vált, hogy Rákóczi kurucai nem egyesíthetik erőiket XIV. Lajos szövetségeseivel.

Az augusztus 28-án kezdődő egyezkedés ugyanakkor ezúttal sem hozott több eredményt másfél hónapnyi fegyverszünetnél – ez szeptember 12-én lépett életbe –, azt követően pedig a fegyverek vették vissza a szót: a kurucok Érsekújvár alatt, a labancok Nagyszombatnál diadalmaskodtak a másik felett, közben pedig az idő egyre fogyott, ugyanis a Habsburgok egyre előnyösebb pozícióba kerültek a spanyol örökösödési háborúban. A szabadságharc még tovább hét esztendőn át húzódott, Rákócziék kitartása és elszántsága ugyanakkor a végső pillanatban, Szatmárnál mégsem hozott több eredményt, mint amire 1704-ben számíthattak volna.