Szentpétervár alapítása

Szerző: Tarján M. Tamás

1703. május 27-én rakták le a Néva-folyó deltájában a Péter-Pál erőd alapkövét, ezzel I. Péter orosz cár (ur. 1682-1725) megbízásából megalapították Szentpétervár városát.

A 17. század során kiteljesedő Orosz Birodalom számára hosszú idő óta elemi szükséglet volt egy tengeri kijárat, hogy az ország minél előbb hozzáférhessen az Európában születő a tudományos és technikai vívmányokhoz. A nyugati modernizációt sürgető – fiatalon Európát bejáró – Nagy Péter cár uralkodása idején ez lett az orosz külpolitika legfontosabb célkitűzése, amit csakis a kijáratot elzáró Lengyelország és Svédország ellenében lehetett megvalósítani.

Az 1700-ban induló nagy északi háborút megelőzően Péter szövetséget kötött a lengyel féllel, és a svédek kárára próbált terjeszkedni. Bár 1700-ban Narva mellett katasztrofális vereséget szenvedett XII. Károly svéd királytól (ur. 1697-1718), a cár a későbbiek során mégis elfoglalta a mai Észtország területén fekvő Ingermanlandot és a Néva folyó torkolatának vidékét is. Még javában tartott a háború, amikor Péter parancsára 1703-ban megkezdték a tervezett főváros építését, ezért elsőként a későbbi Péter-Pál erőd alapjait rakták le.

Szentpétervár a jegyzékbe foglalt orosz jobbágyok és svéd hadifoglyok révén nehéz munkával épült fel, mivel a Domenico Trezzini udvari főépítész által irányított munkát számos akadály hátráltatta. A legnagyobb gondot a terület mocsaras éghajlata okozta, az építkezések során a munkások soraiban állandó járványok pusztítottak, az egészségtelen klíma miatt a város a későbbiekben is népszerűtlen maradt. A másik nehézség az építőanyagok hiánya volt, Péter ugyanis nem fából, hanem kőből és téglából akarta felépíttetni új fővárosát, amit Szentpétervártól igen messze lelhetett fel.

A cár szeme előtt a tervezés során Velence és Amszterdam példája lebegett, az orosz városok – köztük Moszkva is – ebben az időben zömmel faépületekből álltak. A nehézségek ellenére a városmag lassan fejlődésnek indult, Trezzini, majd Alexander Le Blond tervei alapján Szentpétervár műalkotásként épült fel, palotáival, monumentális épületeivel egy új orosz építészeti stílust, az úgynevezett péteri barokkot testesítve meg. A mára már világörökségként megbecsült történelmi városrész, a Téli Palota, a cárok koronázásának otthont adó Szent Péter és Pál-katedrális, a Mensikov Palota épülete csak pár példa, mely az 1712-ben fővárosnak kinevezett Szentpétervárt kiemelte az elmaradott orosz városok közül.

Miután 1709-ben XII. Károly vereséget szenvedett Poltava mellett, Péter úgy látta, megkezdheti a város benépesítését, ezért több tízezer embert telepített a Néva torkolatába – haláláig körülbelül 40 000 főre emelkedett volt az új főváros lakossága. Szentpéterváron kaptak helyet azok az intézmények is, melyeket a cár birodalmi reformjai hoztak létre: itt rendezkedett be például az állam irányítására szolgáló Tizenkét Kollégium, a korszerű haditengerészet parancsnoksága, vagy a tudományos életet fellendítő Akadémia.

Péter után egy négyéves átmeneti időszakot kivéve – II. Péter 1728-ban visszahelyezte székhelyét Moszkvába – egészen a bolsevik hatalomátvételig a Néva partján fekvő város maradt az Orosz Birodalom fővárosa, a gazdasági és szellemi élet centruma, a keleti birodalom legeurópaibb pontja. A Szent Péter apostolról elnevezett új nagyváros beváltotta a hozzá fűzött reményeket, Puskint idézve ablakot nyitott Európára, aminek szépsége a mai napig csodálattal tölti el az oda látogatókat.