Az első salemi boszorkány kivégzése

Szerző: Tarján M. Tamás

1692. június 10-én akasztották fel a salemi boszorkányperek első elítéltjét, a hatvan esztendős Bridget Bishopot. Rajta kívül a továbbiakban még 19 ember életét követelte a puritán közösségben kirobbant tömeghisztéria.

Salem és Massachusetts állam a 17. század során még igen kies vidéknek számított, ahol a zord éghajlat mellett az indiánok állandó támadásai, és az elszigeteltség következtében a brit telepesek körében a puritán tanok váltak uralkodóvá. Ebben a szigorú közösségben, Salem városában kezdődtek meg azok a világhírű boszorkányperek, melyek két – vélhetően a normák ellen kirívó viselkedéssel lázadni akaró – fiatal leány, Betty Parris és Abigail Williams „megszállottsága” kapcsán robbantak ki.

Samuel Parris tiszteletes 11, illetve 9 esztendős gyermekein a város lakói 1692 februárjától kezdve furcsa változásokat tapasztaltak: gyakran a földön rángatóztak, tomboltak, ismeretlen „nyelven” beszéltek, amit a helyi orvosi gyakorlat ördögi praktikáknak tulajdonított. A két leány a felnőttek hatására hamarosan megnevezte a rontást küldő három boszorkányt is: Sarah Good-ot, a város ismert koldusát, az idős, jómódú Sarah Osbourne-t és egy Tituba nevű barbadosi rabszolganőt. A vádlottakat a feltüzelt városi testület azonnal őrizetbe vette, ezzel március 1-jén megkezdődött a hírhedt salemi boszorkányper.

A három asszony bebörtönzésével azonban nem ért véget a vizsgálat, sőt, az a vádlottak vallomása, és a többi gyermek körében elharapózó viselkedés hatására tömeghisztériává nőtt. A következő hónapokban már nem csupán Salemben, de számos Massachusetts-beli településen – köztük Bostonban – is kezdtek felbukkanni a „Sátán által megszállt” gyermekek és a „boszorkányok”, akik közül összesen 80 főt börtönöztek be. Összesen mintegy 150 embert gyanúsítottak meg a fekete mágia gyakorlásával, köztük Sarah Good mindössze négyesztendős leányát, Dorcast is.

A vádlottak padjára zömmel középkorú, szegény nők kerültek, de idővel a per remek alkalmat nyújtott a személyes sérelmek megtorlására, ennek jegyében ítélték el például a Proctor-házaspárt, vagy az idős Giles Corey-t, aki végül a kínvallatásba halt bele. Sokan azzal váltak „gyanússá” az ítészek számára, hogy ellenezték a semmilyen jogi alappal nem bíró eljárást, és nem hittek a vádlottak bűnösségében. A helyzetet súlyosbította, hogy ebben az időben Massachusettsnek éppen nem volt kormányzója, így az állítólagos bűnösök teljesen ki voltak szolgáltatva a helyi hatalomnak.

A puritán bírák – kizárólag a tanúk vallomása alapján – összesen húsz embert küldtek a halálba, akik közül az első Bridget Bishop, egy hatvan év körüli idős nő volt, aki három házasságával, a salemiekhez képest fényűzőbb életmódjával hívhatta fel magára a figyelmet. őt – William Stoughton főbíró ítéletei nyomán – még tizennyolcan követték a bitófán, és életét vesztette a már említett Giles Corey is, aki Salem egyik legnagyobb földbirtokát tudhatta magáénak. A per hátterében gyakran személyes bosszú, vagy nyereségvágy állt, miután az eljárás kezdetén a bűnösök birtokait és minden tulajdonát elkobozták.

1692 októberében aztán a tömeghisztériává szélesedő boszorkányperbe beavatkozott a William Phipps által újraszervezett állami közigazgatás is. Massachusetts új kormányzója a helyi bíróságokat az eljárások megszakítására utasította, és 1693 tavaszára elérte, hogy a bebörtönzött vádlottakat felmentsék, vagyonukat pedig visszaszolgáltassák. Körülbelül egy esztendő után értek véget a salemi boszorkányperek, melyek következtében a puritán vallási irányzat tekintélye meredeken zuhanni kezdett, és az Egyesült Államok alapításának korára átadta uralkodói helyét a liberális eszméknek.