A Diploma Leopoldinum kiadása

Szerző: Tarján M. Tamás

„Minden hivatalra csak belföldiek, úgymint magyarok, székelyek és szászok neveztetnek ki, tekintet nélkül vallásukra; Őfelsége azonban, a rendek megegyezésével, honfiúsítás végett ajánlatokat tehet.”

(Részlet a Diploma Leopoldinumból)

1691. december 4-én hirdette ki a fogarasi ülésezett erdélyi országgyűlés a Diploma Leopoldinum néven ismertté vált felségnyilatkozatot, mely az 1848. évi unióig meghatározta Erdély közjogi helyzetét és politikai berendezkedését. I. Lipót (1657-1705) adománylevelének értelmében a fejedelemség Magyarországtól különálló tartományként tagozódott be a Habsburg Birodalomba, belső autonómiájához pedig széles körű vallási jogokat és viszonylag kedvező adóterheket kapott. 

Miután az alig egy évig uralkodott Kemény János (1661-1662)helyett Kösze Ali pasa I. Apafi Mihályt  (1661-1690) nevezte ki fejedelemmé, hosszúra nyúlt uralkodása idején folyamatosan szembesült a szultáni és a Habsburg uralom közt egyre jobban kiéleződött viszony következményeivel. Sikertelenül próbálta elismertetni Erdélyt a Szent Liga tagjaként, Buda felszabadítása után, 1686 őszén szembe kellett néznie a Habsburgok beolvasztási törekvéseivel. A török ellen a déli határokon egyre határozottabban fellépő császári seregek élén Caraffa tábornok Erdélytől mintegy 2 millió tallér értékben kosztot és kvártélyt követelt csapatainak. 

Jóllehet Apafi segítsége kulcsfontosságú volt a magyarországi harcok sikere szempontjából, Erdély azonban nem sokat profitált a Szent Liga eredményeiből, hiszen Lotharingiai Károly 1687 őszén – a nagyharsányi győzelem után – ismét a Fejedelemséget választotta téli szállásként. Bár Apafi Balázsfalván támogatásáért cserében biztosítékot szerzett tőle  Erdély függetlenségének megőrzésére, kettejük megegyezése nem bizonyult hosszú életűnek, ugyanis az eperjesi vésztörvényszékkel korábban rettegett hírnevet szerzett Caraffa tábornok Fogaras várában arra kényszerítette őt, hogy írjon alá egy nyilatkozatot a fejedelemség önállóságának megszűnéséről. 

A dokumentum értelmében Erdély a Habsburg Birodalom tartományaként ekkortól kezdve évi 700 000 arany adót fizetett Bécsnek, amiért cserében I. Lipót mindösszesen a vallásszabadság biztosítására és a császári katonaság féken tartására tett ígéretet. Amikor pedig 1690-ben a fejedelem meghalt, kijelölt örököse, a 14 esztendős II. Apafi Mihály ellenében a Porta által támogatott Thököly Imre is harcba szállt az uralkodói székért. II. Szulejmán ugyanis 1690 júniusi hitlevelében (athnáméjában) őt ismerte el Erdély fejedelmének: a szultán arra utasította a Thökölyt, hogy  seregével vonuljon Erdélybe, fordítsa vissza a Fejedelemséget az oszmán ok iránti hűségre. Thököly ezt követően török,  tatár és havasalföldi alakulatokkal kiegészített seregével betört Erdélybe, és 1690 augusztusában a Törcsvári szorosnál, Zernyest községnél megverte a vele szemben együtt harcoló császári és erdélyi hadakat. Ezt követően, Keresztényszigeten országgyűlést hívott össze, amely őt fejedelemmé választotta és szeptember 21-én a keresztényszigeti templomban ünnepélyesen beiktatták őt a fejedelmi méltóságba.

Az 1690-es esztendő nem csak Erdélyben hozott krízist, Thököly sikerei nyomán ugyanis Bádeni Lajos arra kényszerült, hogy keletre vonuljon, az ellentámadásba lendülő törökök pedig az ősz során visszafoglalták Belgrádot. A háborús esélyek így valamelyest kiegyenlítődtek, ez a körülmény pedig az addig magabiztos bécsi udvar Erdéllyel kapcsolatos magatartásán is változtatott. Bár I. Lipót király Thököly Imre ajánlatát még visszautasította – tudniillik, hogy Erdély a Szent Ligához csatlakozik, amennyiben a király elismeri az ő fejedelemségét, és birodalmi hercegi címet is ad mellé –, az 1690 őszén Bécsbe érkező Bethlen Miklósnak már engedett, aki egy 18 pontos tervezetet tárt az uralkodó elé. 

Ez a dokumentum, mely a későbbi Diploma Leopoldinum alapját képezte, Erdélynek nagyfokú belső autonómiát biztosított úgy a gazdaság, mint a közigazgatás és a kultúra terén. Bethlennek szerencséje volt, hogy tervezete a belgrádi vereség hírével együtt került Lipót elé, hiszen a katonai fiaskó komolyan veszélyeztette a Habsburgok összes addigi hadi sikerét. A válságos helyzetnek köszönhetően Bethlen Miklós 18 pontos javaslatát az egymással rivalizáló udvari klikkek is elfogadták, az azok alapján megalkotott oklevelet pedig az uralkodó 1690. október 16-án szentesítette. A Diploma Leopoldinum Erdélyt önálló tartományként tagolta be a Habsburg Birodalomba, és nagyfokú autonómiát adott számára, ami elsősorban abban mutatkozott meg, hogy fejedelmét – annak kiskorúsága esetén pedig gubernátorát, azaz kormányzóját – a három rendi nemzet választhatta meg. 

Az ország megtartotta önálló, egykamarás rendi gyűlését, mely az évi 50 000 – háború esetén 400 000 – tallér adó kifizetésén túl maga döntött a belügyekben, ezzel együtt pedig a Diploma Leopoldinum meghagyta számára a szabad kereskedelmet is. A dokumentum ezenfelül elismerte a négy bevett vallás hagyományos rendszerét, és bizonyos kritériumok megszabásán túl – például, hogy a királyi táblán három, az ítélőmesterek között egy katolikus tag legyen – nem törekedett a katolicizmus erdélyi pozícióinak megerősítésére. 

A Diploma Leopoldinum szövegéből ugyan tisztán kitűnik, hogy a kompromisszumot Lipót ideiglenesnek tekintette – hiszen az okmányban például kormányzó szerepel, ami a kiskorú II. Apafi Mihály gyámjára utalt –, a történelem azonban végül úgy hozta, hogy egészen 1848-ig ez a szerződés maradt az erdélyi politikai rendszer alapja. Miután az uralkodó hitelesítette a Diplomát, Bethlen Miklós Erdélybe utazott – ahonnan időközben Thököly Imrét Havasalföldre űzték –, és a rendekkel is elfogadtatta a lipóti diplomát, amelyet a fogarasi országgyűlés aztán 1691. december 4-én szentesített. A fiatalkorú fejedelem mellé az összegyűlt rendek Bánffy Györgyöt tették meg kormányzónak: ezzel pedig létrejött a gubernium rendszere, mely a Diploma Leopoldinum alapján a vártnál jóval tovább – 1848-ig – fennmaradt. 

Az alaptörvénnyé szilárduló oklevél a következő években további két kiegészítést kapott: Lipót először 1693 áprilisában adott ki egy pótdiplomát, mely az erdélyi katolikusokra vonatkozó rendelkezéseket pontosította, egy hónappal később pedig életbe léptette az Alvincziana Resolutiót, amely Alvinczi Péternek, az erdélyi rendek  Bécsbe küldött követének közbenjárására kimondta a Diploma változtathatatlanságát. Ez az 1693. májusi okirat egyúttal arról is rendelkezett, hogy Erdély és Magyarország Bécsben külön-külön udvari kancelláriával rendelkezzék, ami pedig azt jelentette, hogy az Erdélyi Gubernium fennállásának másfél évszázada alatt a közigazgatásilag lehető legnagyobb mértékben különvált a Magyar Királyságtól.