„A láthatatlan halál”
21 perc olvasásA császári csapatok elfoglalják Munkács várát
Szerző: Tarján M. Tamás
„…Inség bilincsejét kerölő magyarság,
Egy Munkács várában szorult a szabadság,
Kit egy Zrínyi szívű tartott meg asszonyság,
Hol vagy s hálát nem adsz, az egész magyarság!”
(A gyermek II. Rákóczi Ferenc névnapi verse édesanyjához, Zrínyi Ilonához)
1688. január 17-én foglalta el Antonio Caraffa császári tábornok Munkács várát, melyet Zrínyi Ilona és a Thököly Imréhez hű maroknyi kuruc őrség két éven keresztül védelmezett I. Lipót király (ur. 1657-1705) hadaival szemben.
Mint ismeretes, Thököly Imre – „bujdosói” élén – 1682-ben sikeres hadjáratot vezetett a Felvidékre, melynek eredményeként a „kuruc király” egy negyedik részt is kihasított az ország területéből, és ott a Porta vazallusaként uralkodott. A felső-magyarországi fejedelemség megalapításával Thököly elérte pályafutása csúcsát, az ad hoc módon kialakított hűbéres államocska azonban tiszavirág-életűnek bizonyult: egy esztendővel később, 1683 őszén Kara Musztafa nagyvezír ostromló serege megsemmisítő vereséget szenvedett Bécs alatt, az oszmán kudarc pedig a gróf sorsát is megpecsételte. A XI. Ince pápa által életre hívott Szent Liga sikereinek láttán Thököly Imre megpróbált tárgyalásokat kezdeményezni I. Lipótnál, hatalmi állásának megmentésére tett kísérletei azonban sikertelenül végződtek.
Thököly politikai súlya a Habsburgok által elért katonai sikerekkel párhuzamosan csökkent, ráadásul – kétkulacsos taktikája miatt – a kuruc király a Porta bizalmát is elveszítette, így 1685 októberében, Váradon Kara Ibrahim nagyvezír fogságba vetette őt. E szerencsétlen fejleményeket látva Zrínyi Ilona – aki ezekben a vészterhes időkben is hűségesen kitartott férje mellett – gyermekeivel, Juliannával és Ferenccel a Rákócziak régi birtokán, Munkács falai mögött keresett menedéket. A végvárvonaltól messze északkeleten fekvő erősség a Thököly által szorgalmazott munkálatoknak köszönhetően valósággal bevehetetlennek számított, ráadásul az erőd védelmét – Radics András főkapitány parancsnoksága alatt – összesen 12 zászlóaljnyi gyalogság, 3 század karabélyos, ugyancsak 3 század lovasság és 60 dragonyos látta el.
Az előrenyomuló császári hadak már egy hónappal Thököly foglyul ejtése után, 1685 novemberében körülzárták Munkácsot, és megpróbálták rábeszélni Zrínyi Ilonát a kapitulációra. Mivel az asszony – aki az ostrom során nem elsősorban a Rákócziak fészkét, vagy a férjének küldött uralkodói jelvényeket, hanem gyermekeit védelmezte – megtagadta a vár átadását, 1686 márciusában Aeneas Sylvius Caprara tábornok ágyútűz alá vette a falakat, az egy hónapig tartó heves küzdelem azonban nem hozott sikert a császáriak számára.
Zrínyi Ilona lelkét a becsapódó bombák sem törték meg: az ostrom idején személyes jelenlétével buzdította Thököly katonáit a falakon, leánya, Julianna pedig a betegápolók között végzett áldozatos munkát. Caprara hadai súlyos veszteségeket szenvedtek el a támadások során, ezért a tábornok egy hónap után a várvívás felfüggesztése és a laza ostromgyűrű visszaállítása mellett határozott. A kedvezőbb körülményeket Zrínyi Ilona mindenekelőtt arra használta fel, hogy zsoldot fizessen Munkács védőinek, ezért ékszereit zálogba küldte Lengyelországba, néhány hónappal később pedig követséget menesztett Varsóba, hogy az ottani francia követtől, Béthune márkitól szerezzen anyagi támogatást.
Jóllehet, a hős asszony bátran kitartott a császári erőkkel szemben, a hónapok előrehaladtával a magyarországi események egyre valószínűbbé tették vállalkozásának kudarcát. Thököly fél év után ugyan kiszabadult a nagyvezír fogságából, ám nem tudott elegendő katonát gyűjteni ahhoz, hogy áttörje a munkácsi ostromgyűrűt, mi több, 1686–87 fordulóján erre már az oszmán hadvezetés sem volt képes. Buda keresztény kézre kerülésével a török hadak defenzívába vonultak vissza, a Szent Liga nagyharsányi diadala (1687. augusztus 12.) után pedig a Porta szárazföldi csapatai már kiszorultak Magyarország és Erdély területéről. Az egykori hódoltság apró „szigetecskékre” zsugorodott össze, melyek egy-egy jelentős, még török uralom alatt álló erősség – például Várad, Eger, vagy Temesvár – körül maradtak fenn, megfelelő utánpótlás híján azonban ezen várak kapitulációja is csak idő kérdése volt.
Miközben Antonio Caraffa tábornok az eperjesi vésztörvényszék kegyetlenkedésein keresztül is igyekezett nyomást gyakorolni Zrínyi Ilonára – a koncepciós perek elítéltjei közül ugyanis többeket azzal vádoltak meg, hogy kapcsolatban álltak a grófnővel –, a császári hadak visszafoglalták Egert, és 1687 novemberében ismét kísérletet tettek a két éve ellenálló erősség meghódítására. A hős asszonyt ezúttal sem törte meg a fegyverek zaja, a hosszú ostrom miatt azonban a várban súlyos élelmiszer- és lőszerhiány lépett fel, ráadásul Zrínyi Ilonának azzal is számot kellett vetnie, hogy az oszmánoktól és férje „bujdosó” seregétől távol, fizetésképtelenül valójában nem maradt értelme a további ellenállásnak.
Ezzel magyarázható, hogy 26 hónap után, 1688. január 14-én a hős asszony végül beleegyezett Munkács kapuinak megnyitásába, ahová a Caraffa tábornok vezette Habsburg csapatok három nappal később vonultak be. A császáriak Thököly uralkodói jelvényeinek lefoglalásával de iure is véget vetettek a néhai felső-magyarországi fejedelemség fennállásának, ennél azonban sokkal drámaibb volt az a változás, ami Zrínyi Ilona és a Rákóczi-gyermekek sorsában következett be. Munkács elfoglalásával és a család őrizetbe vételével ugyanis I. Lipót érvényesíteni tudta I. Rákóczi Ferenc végrendeletét, melynek értelmében Julianna és Ferenc az uralkodó gyámsága alá került. A Rákóczi-örökösökkel együtt Zrínyi Ilonát is Bécsbe hurcolták, az édesanya tartózkodási helyét azonban gyermekeitől távol, egy zárdában jelölték ki. Mint ismeretes, Thököly Imre később a zernyesti ütközetben foglyul ejtett Donatus Heisler tábornokért cserében kiváltotta feleségét a Habsburgok őrizetéből, így a hős asszony – férje sorsában osztozva – számkivetésben, Nikomédiában fejezte be életét.