Megkezdi működését az eperjesi vésztörvényszék

Szerző: Tarján M. Tamás

„Hol vagytok lutheránusok, hogy protestáljatok?”
(Esterházy Pál nádor)

1687. március 3-án kezdte meg működését az Antonio Caraffa császári tábornok vezette eperjesi vésztörvényszék, mely a következő hónapok koncepciós pereiben összesen 24 nemest és gazdag polgárt küldött halálba.

A vésztörvényszék felállítását kiváltó okok egészen az 1670-es évek elejéig nyúlnak vissza, ekkor ugyanis az addig virágzó Eperjest, mely a magyarországi lutheránus hit egyik legfontosabb bástyája és legfőbb oktatási központja volt, a bécsi udvar megkísérelte erőszakkal katolikussá tenni. 1671-ben, I. Lipót (ur. 1657-1705) utasítására a város evangélikus templomai katolikus kézbe kerültek, a Kollégiumot a jezsuiták vették át, a protestáns lelkészeket pedig elűzték Eperjesről. Az uralkodói közbeavatkozás egyéb téren is megnyilvánult, jelesül abban, hogy a település védműveit nagyrészt lerombolták, illetőleg az udvar a gazdag városka gazdasági ügyeiben is igyekezett befolyást szerezni. Eperjes tehát látszólag Habsburg-hű lett, ám a valóságban a mélyben súlyos ellentét lappangott, ami Thököly Imre felkelése idején a felszínre is került. A felvidéki város 1682-től egyszeriben a kuruc „rebellió” egyik legfőbb oszlopa lett, kiűzte falai közül a jezsuitákat, lerombolta a ferences kolostort, és számos katonát adott az oszmán hűbéres fejedelemmé kinevezett hadvezérnek.

Thököly szerencsecsillaga azonban Bécs 1683. évi sikertelen török ostroma után fokozatosan leáldozott, ezzel párhuzamosan pedig Eperjes felett is sötét fellegek gyülekeztek: 1685-ben a város Habsburg uralom alá került, ami a védművek újabb lerombolásán és a fosztogatásokon túl egyéb súlyos következményeket is magával hozott, I. Lipót legbefolyásosabb tanácsadói – például Kinsky cseh kancellár és Strattmann birodalmi kancellár – ugyanis úgy vélték, a török elleni sikerek után hasznos lenne a magyar nemességet megfélemlíteni és a bécsi udvar ellenségeit példásan megbüntetni. Eperjes, mint a Thököly-felkelés egyik legerősebb bástyája eleve „jó eséllyel” indult a bűnbakkereséskor, sorsát pedig végleg megpecsételte, hogy a Felvidéken tevékenykedő Antonio Caraffa generális arról adott hírt az udvarnak, hogy a város polgárai titkos levelezést folytattak a Zrínyi Ilona által védett Munkács várával.

E jelentés következtében 1687 februárjában Lipót megbízta Caraffát az ügy kivizsgálásával, aki – a maga kegyetlen módján – március 3-án meg is indította a nyomozást az összeesküvés felgöngyölítésére. A császári tábornok felállította az eperjesi vésztörvényszéket, melyet az utókor koncepciós bíróságként tart számon, hiszen a vádak alapját képező levelek sohasem kerültek elő, a következő hónapok során pedig bizonyítékok nélkül, szóbeli vallomásokra alapozva születtek meg a javarészt halálos ítéletek. Caraffa – ezúttal a törvényesség álcája alatt – hasonló dúlást vitt végbe, mint amilyet 1686-ban Debrecen lakossága már megtapasztalhatott: két nappal a „per” kezdete után, március 5-én halálba küldte Keczer András, Zimmermann Ferenc, Rauscher Gáspár és Baranyai Ferenc eperjesi polgárokat, majd a következő hónapokban további 20 embert végeztetett ki, miközben több száz főt kegyetlenül megkínoztak.

Caraffa 1687 novemberéig gyakorlatilag terrorban tartotta a várost, hiszen a kínpadon kicsikart vallomások alapján bármelyik gazdag polgár, vagy nemes tömlöcbe juthatott, az embertelen kivégzési módok – például a felnégyelés – pedig ugyancsak elborzasztották az eperjesieket. Mondanunk sem kell, hogy a tábornok kapzsisága miatt a legmódosabbaknak volt a legtöbb félnivalójuk, mellettük pedig a nemesek tarthattak Caraffa hóhéraitól, ugyanis az ellenük indított eljárással a bécsi udvar a rendekre is igyekezett nyomást gyakorolni.

A megfélemlítés sikerrel járt, ezzel együtt azonban Caraffa túl is feszítette a húrt, hiszen a megkínzottak a további szenvedések elkerülése érdekében már az országnagyokat is belekeverték az állítólagos összeesküvésbe. Mondanunk sem kell, a tábornok kész lett volna akár a nádort is kínpadra hurcoltatni, Lipót tanácsadói azonban belátták, hogy a koncepciós eljárás valódi társadalmi robbanással fenyeget, ezért mérsékletre intették az uralkodót. Ennek eredményeként az 1687. évi országgyűlésen – azon a diétán, ahol a nemesség eltörölte az Aranybulla ellenállási záradékát – Lipót amnesztiát adott a börtönben sínylődőknek és visszahívta Eperjesről Caraffát, akinek neve máig gyűlöletesnek számít Magyarországon.