I. József magyar király születése

Szerző: Tarján M. Tamás

1678. július 26-án született I. József magyar király és német-római császár, I. Lipót legidősebb fia. József hatéves uralkodását belpolitikai szempontból a lipóti abszolutizmus enyhülése és a Rákóczi-féle szabadságharc elleni küzdelem jellemezte, miközben Európában jelentős sikereket ért el a spanyol örökösödési háborúban.

József (ur. 1705-1711) enyhe és toleráns politikájában vélhetően komoly szerepet játszott, hogy gyermekkorában nem a jezsuita rend nevelte, hanem a bécsi udvari papság és Salm herceg formálta személyiségét. Lipót (ur. 1657-1705) 1687-ben, a híres "lemondó" soproni országgyűlést követően megkoronáztatta fiát, így az Aranybulla ellenállási záradéka már őt sem korlátozta. Mivel a betegeskedő II. Károly (ur. 1665-1700) gyermektelensége elővetítette a spanyol Habsburg-ág kihalását, Lipót fejében grandiózus tervek születtek: a birodalmat az osztrák ág kezében akarta egyesíteni, Józseffel a császári, kisebbik fiával, Károllyal a spanyol trónon. Ezzel szemben XIV. Lajos (ur. 1643-1715) a saját családjának - és unokájának, Bourbon Fülöpnek - akarta megszerezni az ibériai koronát, II. Károly esetleges halála tehát véres eseményeket tartogatott.

Az utolsó spanyol Habsburg 1700 novemberében elhunyt, majd pár hónappal később ki is tört a spanyol örökösödési háború, mely során - Landau 1702. évi ostrománál - József főherceg katonai tehetségét is megmutatta. Lipót abszolutisztikus módszerei nyomán közben Magyarországon 1703-ban Rákóczi Ferenc is kibontotta egy nemzeti felkelés zászlaját, mely során a kurucok - kihasználva, hogy a Habsburgok erejének nagy részét leköti a spanyol örökösödési háború - két éven belül az ország jelentős részét uralmuk alá hajtották, és egy ideig magát Bécset is fenyegették. Az 1705-ös - már József trónra lépése után tartott - szécsényi országgyűlésen lengyel mintára kialakított rendi konföderáció eközben egységfrontot teremtett a kurucok bázisát jelentő alsó társadalmi rétegek - bujdosók, jobbágyok, végváriak - és a magyar arisztokrácia között, ami újabb csapás volt a bécsi kormányzat számára. A 26 évesen trónra kerülő Józsefnek tehát egyszerre két fronton kellett helytállnia, bár - a későbbiek ismeretében elmondhatjuk - az 1704-es höchstädti angol-osztrák győzelem alapvetően már ekkor eldöntötte mindkét háború sorsát.

Lipót magyarországi politikájához képest József vallási téren jóval nagyobb toleranciát, az ország szuverenitása, a rendi hagyományok iránt pedig összehasonlíthatatlanul több megértést mutatott, mint apja. Erre - és a Rákóczival való megegyezésre - sarkallták egyébként az angol és holland szövetségesek is, akiknek az volt az érdekük, hogy József kiegyezzen a magyar főúrral, és a lehető legnagyobb erővel tudjon részt venni a XIV. Lajos elleni küzdelemben. Az új király ezért már az 1705-ös esztendő során számos békeajánlattal megkereste a kurucokat; lényegében ennek köszönhető, hogy az 1707. évi - Ónodon kimondott - trónfosztás már megosztotta Rákóczi táborát. Miután a háború során a Habsburgok és szövetségeseik felülkerekedtek a franciákon, József mind nagyobb erőt tudott átcsoportosítani a kurucok ellenében, ám 1710-ben, a biztos győzelem kapujában - Heister főparancsnok leváltásával, és gróf Pálffy János kinevezésével - mégis kompromisszumra törekedett.

A józsefi politika megkoronázása a Károlyi Sándorral folytatott alkudozások során tető alá hozott, 1711 májusában - már halála után - megkötött szatmári béke volt, mely a tartós nyugalmat és nem az erőszakos centralizációt kívánta szolgálni. József hasonló módszerekkel Európában is jelentős eredményeket ért el: legfontosabb külpolitikai sikere az északi háborút kirobbantó XII. Károly svéd királlyal (ur. 1697-1718) megkötött 1706-os altränstadti egyezmény volt. A megállapodás révén a XIV. Lajos elleni koalíció elkerülte, hogy a protestánsok védelmében - Bécs ellenében - Svédország is belépjen a háborúba, így Franciaország elszigetelődött, és az Oudenaarde és Malplaquet mellett elszenvedett vereségek már totális vereségét vetítették elő.

József 1711 áprilisában váratlanul himlőben elhunyt, halála pedig új fordulatot eredményezett a történelemben: bár a király által felajánlott nagylelkű szatmári béke az uralkodó nélkül is elérte a kívánt hatást - gyakorlatilag biztosította Magyarország 18. századi nyugodt fejlődését -, Európában a haláleset a Habsburg tervek bukását eredményezte. Miután III. Károly (ur. 1711-1740) került a magyar - és VI. Károly néven a német-római császári - trónra, a spanyol és osztrák birodalmak egyesítése már komolyabb fenyegetést jelentett a Habsburgokat támogató brit-holland koalíció számára, mint V. Bourbon Fülöp (ur. 1700-1724/1724-1746) királysága. A császári dinasztia kénytelen volt lemondani az ibériai trónról, és miután mind Józsefnek, mind Károlynak leánygyermekei születtek, a század közepén egy időre a dinasztia fennmaradása is veszélybe került. Mindennek dacára József uralkodói teljesítményét pozitívan kell - és szokás - értékelni, mert mérsékelt kormányzati módszerei pozitívan hatottak a Duna völgyében terjeszkedő birodalomra.