Thomas Blood megpróbálja elrabolni az angol koronaékszereket

Szerző: Tarján M. Tamás

„Blood, ki árulást forgat fejében, / gonosztevő lelkészi talárban,
mily jól bekerült az udvar kegyébe / Ormond és a korona elrablásával!
Mivel a hűség nem hozhat már hasznot, / raboljuk el a királyt, múljuk felül Blood-ot!”
(John Wilmot, Rochester earljének verse)

1671. május 9-én hajtotta végre sikertelen rablási kísérletét Thomas Blood ezredes, aki a londoni Towerban őrzött angol koronázási ékszereket igyekezett megkaparintani. A kalandos életű férfi vakmerő tettével akkora hatást gyakorolt II. Károly királyra (ur. 1660-1685), hogy az uralkodó később visszaadta Blood elkobzott birtokait, és komoly évjáradékot juttatott számára.

Thomas Blood halála után méltán vált a Brit-szigetek népszerű regényhősévé, hiszen élete ugyancsak bővelkedett kalandokban. A férfi 1618-ban, egy módos kovácsmester gyermekeként látta meg a napvilágot Írország nyugati részén, gyermekkorát azonban már Meath megyében töltötte, később pedig Angliában tanult. Blood a polgárháború kitörése után, 1642-ben tért vissza a „smaragd szigetre”, ahol előbb I. Károly (ur. 1625-1649), majd a királypártiak hanyatlását látva a parlament oldalán katonáskodott. Szolgálatai nyomán a férfi ezredesi rangig emelkedett, és 1653-ban, az írországi konfliktus lezárása után békebírói pozíciót, illetve jelentős birtokokat kapott. Thomas Blood nem sokáig élvezhette vagyonát, ugyanis 1658-ban Oliver Cromwell befejezte életét, a lordprotektor halála után másfél évvel pedig a tanácstalan hosszú parlament a Stuart-ház restaurációja mellett döntött.

A hazatérő II. Károly 1662. évi törvénye értelmében az ezredes elveszítette birtokait, ami arra sarkallta őt, hogy összeesküvést szervezzen az uralkodó és írországi megbízottja ellen. Blood azt tervezte, hogy híveivel megostromolja Dublin várát, túszul ejti Ormond hercegét, Károly írországi kormányzóját és átveszi a hatalmat, a terv azonban kitudódott, így a férfi 1663-ban emigrációba kényszerült. A kalandor a következő években Hollandiában élt, majd gyaníthatóan részt vett az 1666. évi skót pentlandi felkelésben és – tisztázatlan körülmények között – Buckingham hercegének szolgálatába szegődött.

Bár körözés alatt állt, Thomas Blood 1670-ben Londonba költözött, ahol hosszú ideig patikusnak álcázta magát, és arra várt, hogy Ormond hercege hazatérjen a fővárosba. A férfi ekkor már nem pusztán elrabolni, hanem – valószínűleg a felkelés bukása miatt érzett bosszúvágytól fűtve – meggyilkolni akarta a király írországi megbízottját, akit hosszú kémkedés után, december 6-án éjszaka sikeresen foglyul is ejtett. Blood és társai Tyburnbe akarták vinni a gyűlölt herceget, az arisztokrata azonban az út során szerencsésen megszökött hóhéraitól.

Thomas Bloodot ezután nem sokáig hagyta nyugodni kalandvágyó természete: néhány hónappal később új tervet kovácsolt, melynek célja az angol koronaékszerek elrablása volt. Jóllehet, a Brit-szigeteken az uralkodói jelvények sorsa igen hányatottan alakult – I. Károly kivégzése után ugyanis a csőd szélére sodródó kormányzat eladta, vagy beolvasztotta az ékszerek többségét –, és Szent Edward koronájának tiszteletét össze sem lehet hasonlítani a mi Szent Koronánk kultuszával, ez a vakmerő tett komoly csapást mérhetett volna a Stuartok tekintélyére.

Blood alaposan előkészítette akcióját: lelkésznek adta ki magát, és 1671 áprilisától fogva egy női cinkostársával igyekezett beférkőzni a Jewel House 77 esztendős őrének, Talbot Edwardsnak a bizalmába. Az egyik látogatás során az ezredes „felesége” rosszullétet színlelt, Edwards segítőkészsége pedig kiváló alkalmat teremtett ahhoz, hogy a csalók egyre szívélyesebb viszonyt alakíthassanak ki az öregemberrel. Az idős koronaőr jóhiszeműségét tovább fokozta, hogy 1671 májusában Blood javaslatot tett – fiktív – unokatestvérének és az Edwards család régóta eladósorban lévő leányának az összeházasítására. Május 8-án aztán az ezredes úgy gondolta, megérett az idő a rablásra, ezért rábeszélte az idős férfit, hogy mutassa meg rokonainak a Towerben őrzött koronázási ékszereket.

Blood három cinkostársával érkezett meg a Jewel House elé, akik könnyedén ártalmatlanná tette Edwardsot, és villámgyorsan munkába kezdtek. A becsempészett szerszámok segítségével a tolvajok könnyedén eltávolították az ékszereket védő rácsokat, majd igyekeztek úgy „formálni” a koronázási jelvényeket, hogy kicsempészhessék őket: Blood például egy kalapáccsal belapította a koronát, hogy elrejthesse talárja alá, sógora pedig kettéfűrészelte a jogart, hogy az beleférhessen a zsákjába. A szebb napokat is látott országalmát a harmadik tolvaj, egy Hunt nevű férfi rejtette el a nadrágjába.

A rablás végül mégis kudarcba fulladt, ugyanis Edwards fia, aki korábban Flandriában katonáskodott, éppen május 9-én tért haza a szolgálatból, és apja meglátogatásakor tetten érte a tolvajokat. Bloodék helyzetét tovább rontotta, hogy az idősebbik Edwards eközben kiszabadult béklyóiból és fellármázta a Towert, így a királyi őrség azonnal a tolvajok nyomába eredt. Az ezredes és három társa végül nem jutott messzire: Beckman kapitány emberei hamarosan bekerítették a menekülőket, a motozáskor pedig a koronaékszerek is előkerültek.

Thomas Bloodot és társait természetesen bíróság elé állították, a férfi azonban egyedül a királlyal volt hajlandó beszélni, így végül II. Károly színe elé került. Az uralkodó példátlanul kegyesen ítélkezett a vakmerő katona felett: Blood útja nem a vérpadra, vagy egy hűvös tömlöcbe, hanem 1662-ben elveszített írországi birtokára vezetett, melyet – 500 font évjáradék mellett – visszakapott a királytól. A fáma úgy szól, hogy Károlyt csodálattal töltötte el az akció merészsége és a férfi bátorsága, ám többen arra gyanakszanak, hogy az uralkodó ezzel az ítélettel az íreket akarta kiengesztelni, illetőleg attól tartott, hogy Blood halála után cinkostársai fellázítják majd a „smaragd szigetet.”

Akármi is legyen az igazság, annyi bizonyos, hogy az ezredes a szerencse fiának mondhatta magát, hiszen Ormond herceg és a koronaékszerek elrablása után az uralkodó megjutalmazta és szolgálatába fogadta őt. A férfi később komoly népszerűségre tett szert az udvarban, 1679-ben azonban mégis börtönbe került, miután Buckingham hercege, egykori patrónusa becsületsértési pert nyert ellene. Thomas Blood életpályája 1680 augusztusában ért véget, melyet mindennél jobban jellemez az a tény, hogy a hatóságok utóbb elrendelték az ezredes holttestének exhumálását, mivel attól tartottak, hogy a férfi valamilyen módon megrendezte a saját halálát.