Kivégzik a Wesselényi-féle összeesküvés vezetőit

Szerző: Tarján M. Tamás

„Zrínyi vére mosta Bécset,
S senki bosszút nem állt…”
(Kölcsey Ferenc: Rebellis vers)

1671. április 30-án végezték ki Bécsújhelyen a Wesselényi Ferenc-féle főúri összeesküvés három vezetőjét, Zrínyi Péter horvát bánt, Nádasdy Ferenc országbírót és Frangepán Ferencet. A főurak halála után egy rövid abszolutisztikus kísérlet vette kezdetét, mely során I. Lipót (ur. 1657-1705) – a jogeljátszás elméletére hivatkozva – megpróbálta beolvasztani Magyarországot a Habsburg tartományok közé.

Annak eredményeként, hogy XIV. Lajos (ur. 1643-1715) vezetésével Franciaország újabb kísérletet tett a „természetes határok” – vagyis a Rajna és az Alpok hegyláncainak – elérésére és a kontinentális hegemónia megszerzésére, a Habsburgok a 17. század második felében arra kényszerültek, hogy mind jelentősebb erőt koncentráljanak nyugaton. Bécs el akarta kerülni a kétfrontos háborút, ezért a Portával időközben békés viszonyra törekedett, ami odáig vezetett, hogy a Köprülük alatt reneszánszát élő Oszmán Birodalom újabb hódításokat eszközölhetett Magyarországon. A konfliktus elkerülése érdekében I. Lipót tábornokai 1660-ban tétlenül figyelték Várad elestét, de az 1663-64. évi háború mérlege is botrányosan alakult, hiszen Érsekújvárral egy újabb fontos erősség esett ki a végvárrendszerből, a szentgotthárdi diadal után megkötött vasvári béke pedig indokolatlanul enyhe feltételeket támasztott a török féllel szemben.

Érthető módon a magyar főurakat felháborította I. Lipót politikája, és csalódottságukban annak a lehetőségét kezdték el latolgatni, hogy miként tudnák a Habsburgok nélkül, vagy akár Bécs ellenében felszabadítani Magyarországot. Az összeesküvők élén valószínűleg a téli hadjárat hőse, Zrínyi Miklós horvát bán állt volna, a költő-hadvezér azonban 1664 novemberében vadászbalesetben elhunyt, így a főurak Wesselényi Ferenc nádort választották meg vezetőjüknek.

A mintegy hét évig fennálló főúri szövetségről általánosságban elmondhatjuk, hogy jóval merészebb álmokat kergetett, mint amelyek megvalósítására valaha is képes volt. A Wesselényi Ferenc nádor, Zrínyi Péter horvát bán, Nádasdy Ferenc vezette összeesküvők kezdeti súlytalanságát mutatja, hogy 1665-ben, Murány várában kalandregényekbe illő tervekkel, a Habsburg-barát Lubomirski lengyel marsall meggyilkolása, vagy Lipót elrablása és megzsarolása révén akarták helyreállítani Magyarország egységét és szuverenitását.

A konspirációhoz idővel Frangepán Ferenc, I. Rákóczi Ferenc és Apafi Mihály erdélyi fejedelem (ur. 1661-1690) is csatlakozott, tehát az összeesküvés egybekapcsolta a három részre szakadt Magyarországot, a szövetség azonban mégsem önnön jogán, csupán eszközként kapott szerepet a nagypolitikában. Wesselényiék kezdettől fogva I. Lipót legfőbb ellenfelének, XIV. Lajosnak a támogatását próbálták megszerezni, a Napkirálytól azonban csupán ígéreteket kaptak; a francia diplomácia mindössze annyiban volt érdekelt a magyar főurak ügyében, hogy bizonytalanságot támaszthasson a császár hátországában, így, miután a devolúciós háború végén – 1668-ban – Lajos békét kötött a Habsburgokkal, el is fordult az összeesküvőktől.

A főurakat ezzel egy időben más szerencsétlenség is sújtotta, ugyanis 1667-ben elhunyt a szervezkedés feje, Wesselényi Ferenc, az ő halálával pedig felszínre kerültek a tagok ellentétei. Az összeesküvést maga Széchy Mária, a nádor özvegye kezdte felgöngyölíteni, a terjedő hírek miatt kölcsönösen egymásra gyanakvó Zrínyi Péter és Nádasdy Ferenc pedig 1669-ben mindent felfedett Lipót előtt.

Az uralkodó nagyon kegyesnek mutatkozott és megbocsátott az ellene szervezkedő főuraknak, ezután azonban arról is gondoskodott, hogy a résztvevők minden lépéséről tudomása legyen. Lipótnak volt is oka a gyanúra, ugyanis Zrínyi Péterék hamarosan újabb szervezkedésbe fogtak, mely már jóval ígéretesebbnek tűnt, hiszen az ország két pontján egyszerre próbáltak fegyveres felkelést kirobbantani. Ennek a tervnek csupán egyetlen hibája akadt: az, hogy Bécsben az első perctől tudtak róla, és ennek köszönhetően kézben is tartották az eseményeket.

Lipótot a Portánál tett puhatolózások mellett Zrínyi Péter horvátországi és Rákóczi Ferenc felvidéki előkészületeiről is részletesen informálták, így lehetősége nyílt a felkelés megelőzésére. Az uralkodó Lobkowitz herceg segítségével 1670. április 13-án Bécsbe csalta a bánt és Frangepánt, majd egy levelet íratott Zrínyivel, melynek hatására május elejéig I. Rákóczi Ferenc is beszüntette a fegyveres harcot. Lipót megfelelő katonai erő nélkül is gyorsan és hatékonyan számolta fel az összeesküvést, a Zrínyi Péternek tett ígéret dacára pedig kegyetlenül megtorolta a fő szervezők újabb hűtlenségét. A bánt, Frangepánt és az augusztusban elfogott Nádasdyt a bíróság fő- és jószágvesztésre ítélte, és hasonló sorsra jutott volna Rákóczi is, ha édesanyja, Báthory Zsófia, a katolicizmus egyik legjelentősebb magyarországi támogatója nem váltja meg fia életét.

A három főurat 1671. április 30-án végezték ki Bécsújhelyen, az uralkodó pedig a horvát bán egyetlen fián, Jánoson is kegyetlen bosszút állt, akit álnéven besoroztatott, majd 1683-ban tömlöcbe záratott. Zrínyiék halálakor még működtek a Johann Rottal által felállított lőcsei és pozsonyi bizottságok, melyek 1670–71 során összesen mintegy 300 nemest találtak bűnösnek a felkelésben való részvételben. Az ítélet minden esetben teljes birtokelkobzás volt, aminek révén Lipót megrendítő csapást mért a nemességre, az összeesküvést azonban igyekezett más módon is a javára fordítani: a „jogeljátszás” elméletére hivatkozva hamarosan megfosztotta Magyarországot a rendi kormányzattól, és Ampringen Gáspár gubernátori kinevezésével kísérletet tett az abszolutisztikus irányításra, a centralizáció és a rekatolizáció erőszakos megvalósítására.