Zrínyi Miklós felgyújtja az eszéki hidat

Szerző: Tarján M. Tamás

1664. február 2-án gyújtatta fel Zrínyi Miklós horvát bán az eszéki hidat, miután téli hadjárata során seregeivel mélyen benyomult az oszmán hódoltság területére. A Dráva felett húzódó átkelő megsemmisítésével Zrínyi az 1663-64. évi Habsburg-török háború egyik legfényesebb hadi sikerét aratta, amivel lehetőséget teremtett az elszigetelődő Kanizsa várának megvívására.

Jóllehet, az 1650-60-as évek fordulóján a Habsburg Birodalom igyekezett elkerülni az összeütközést az oszmánokkal, 1663-ra I. Lipót (ur. 1657-1705) ezen a téren teljes kudarcot vallott. Bécs ugyan tétlenül figyelte II. Rákóczi György fejedelem (ur. 1648-1660) és a Porta küzdelmét, ujját sem mozdította az 1660-ban elesett Várad védelmében, és Apafi Mihály (ur. 1662-1690) megválasztását is jóváhagyta, ellenben nem újította meg időben a szultánnal kötött békeszerződést, ezért IV. Mehmed (ur. 1648-1687) háborút indított. Ezekben az évtizedekben a nagyvezéri pozíciót megragadó Köprülük alatt az Oszmán Birodalom új erőre kapott, ez pedig az 1663-ban kezdődő hadjáratban is megmutatkozott. A felkészületlen végvári hadvezérek elleni küzdelemben a Köprülü Ahmed vezette török hadak elfoglalták a Felvidék kulcsát, Érsekújvárt, Bécset pedig csak a hűvös ősz, az oszmánok téli szállásra vonulása mentette meg az ostromtól. Az erőviszonyokat mutatja, hogy a nagyvezír a Felvidék mellett a cseh és sziléziai területek megszállását is eltervezte, hogy megfelelő hátteret biztosítson a császárváros bevételéhez.

Az egyébiránt tehetséges Raimondo Montecuccoli és a bécsi Haditanács tehetetlenségét látva Zrínyi Miklós horvát bán elhatározta, hogy önerőből próbálja megfordítani a háború menetét, ennek érdekében pedig az őt támogató arisztokraták – például Wesselényi Ferenc nádor, Nádasdy Ferenc országbíró és Esterházy Pál –, illetve a János Fülöp mainzi érsek vezette Rajnai Szövetség segítségével ütőképes hadsereget toborzott. Zrínyi, aki korábbi betöréseivel, illetve a Drávánál fekvő Zrínyiújvár felépítésével már számtalanszor megmutatta tettvágyát, 1664 januárjára Wolfgang Julius von Hohenlohe gróffal körülbelül 26 000 embert gyűjtött össze, a hónap közepén pedig meg is indult kelet felé. A télvíz idején megkezdett hadjárat szép reményekkel kecsegtetett, ugyanis azzal egy időben a végvárvonal több pontján – például Várad környékén – elterelő hadműveletek indultak a határ menti bégek lekötésére. Ennek eredményeként Zrínyi és Hohenlohe különösebb nehézség nélkül foglalhatta el Berzencét és Babócsát, később pedig Barcs vára is a keresztények birtokába került.

Komoly ellenállás híján a téli hadjáratban részt vevő seregek a Dél-Dunántúl központja, Szigetvár alá vonultak, a bán azonban belátta, hogy ostromgépek nélkül nincs reális esélye az erősség elfoglalására, így csak I. Szulejmán (ur. 1520-1566) türbéjét dúlatta fel, majd körbezárta Pécset. Itt a keresztények kettéváltak, Hohenlohe ugyanis a vár alatt maradt, Zrínyi pedig 5000 katonájával az eszéki hídhoz vonult, hogy végleg elvágja Köprülü Ahmed nagyvezír főseregeinek dunántúli összeköttetését.

Ez a tölgyfából épült, hozzávetőlegesen 8 kilométer hosszúságú híd 1578 óta nyújtott zavartalan átkelést a Dráván és a folyót körülvevő mocsarakon, ezzel pedig állandó összeköttetést biztosított a dunántúli szandzsákok és az Oszmán Birodalom központi területei között. Az építmény tehát kulcsfontosságú volt a hódoltság védelme szempontjából, így aztán a meglepett törökök 1664. január 31. után mindent elkövettek annak érdekében, hogy megakadályozzák elpusztítását. Miután a keresztények stratégiai fölényben voltak, az eszéki vár őrsége pusztán ágyúival próbálhatta meggátolni a híd lerombolását, erőfeszítéseik azonban teljes kudarcba fulladtak. Pedig Zrínyi sem volt könnyű helyzetben, hiszen a vastag jégtakaró ellenére nem hajthatott végre robbantást, mivel seregében fogytán volt a puskapor, ami nélkülözhetetlen volt a hadjárat eredményes folytatásához. Ennek következtében a bán két napig készült a híd elpusztítására: ennyi időbe telt ugyanis, míg katonái megfelelő mennyiségű rőzsét gyűjtöttek, így február 2-án a tölgyfából épült átkelő lángba borult. A keresztények ezután visszatértek Pécs alá, miután azonban Zrínyi és Hohenlohe között konfliktus támadt, hadjáratuk hamarosan véget ért, seregeik pedig Stájerországba, illetve a királyi Magyarország területére vonultak vissza.

Bár a téli hadjárat során Szigetvár és Pécs falai is ellenálltak a keresztényeknek, a hazatérő Zrínyi Miklóst nem csak a Habsburg Birodalomban, de egész Európában hősként ünnepelték: alig akadt uralkodó, aki ne küldött volna gratuláló üzenetet a „magyar Marsnak”, míg a francia király pairi címmel, Spanyolország pedig aranygyapjas renddel tüntette ki a hadvezért. A keresztény Európa közvéleménye nem csak azért magasztalta Zrínyit, mert sikeresen elpusztította az eszéki hidat, hanem azért is, mert télvíz idején indított hadjárata a korban igazi katonai bravúrnak számított. A Dráván épített átkelő megsemmisülésével esély nyílt Kanizsa várának sikeres megvívására, a Haditanács lassú döntéshozatala következtében azonban Zrínyi csak április közepén vonulhatott az erődítmény alá. Vállalkozása végül is kudarcba fulladt, a szentgotthárdi győzelmet követő kiábrándító vasvári béke pedig megágyazott a Wesselényi Ferenc nádor által vezetett nemesi összeesküvésnek.