A pireneusi béke

Szerző: Tarján M. Tamás

1659. november 17-én, a Bidassoa határfolyón található Fácánok szigetén kötötték meg XIV. Lajos francia király (ur. 1643-1715) és IV. Fülöp spanyol uralkodó (ur. 1621-1665) képviselői a pireneusi békét, mellyel a két ország lezárta 1635 óta vívott háborúját. A szerződés, mely Mazarin francia bíboros-államminiszter diplomáciai életművének utolsó fontos eleme volt, Franciaország területgyarapodásai és IV. Fülöp leányával kötött házassága révén a Napkirályt a kontinentális Európa leghatalmasabb uralkodójává tette.

Az 1559-es cateuau-cambrésis-i béke megkötése óta Franciaország legfőbb külpolitikai célja az volt, hogy kitörjön a Habsburgok spanyol, német-római és németalföldi birtokaiból felépült fojtogató gyűrűből, és véget vessen a dinasztia európai hegemóniájának. Miután a királyság túllépett a vallásháborúk zűrzavarain, és a 17. század első évtizedeiben kellőképpen megerősödött, a harmincéves háború küzdelmei ehhez nagyszerű lehetőséget adtak, Richelieu és Mazarin bíboros-államminiszterek pedig – a protestánsok oldalán – előbb diplomáciai eszközökkel, majd fegyverrel igyekeztek elérni céljukat. Mivel Nördlingennél a svédek komoly vereséget szenvedtek II. Ferdinánd császár (ur. 1619-1637) erőitől, Franciaország 1635-ben rákényszerült a hadba lépésre, ez pedig szükségképpen spanyol háborút is jelentett, ahol az 1648-as vesztfáliai béke – melynek révén XIV. Lajos királysága megszerezte Elzász és Lotharingia jelentős részét – nem hozott megnyugvást. Déli szomszédjaik ellen a franciák két fronton is küzdöttek, hiszen IV. Fülöp akkoriban nem csak az Ibériai-félszigetet, de a mai Belgium területét – az úgynevezett Spanyol-Németalföldet – is birtokolta.

A háborúban egyértelmű Bourbon fölény mutatkozott, mivel a III. Ferdinánd császár (ur. 1637-1657) által cserbenhagyott Fülöp uralma ellen 1640-ben – a spanyol koronával perszonálunióban álló – Portugáliában, 1641-ben pedig Katalóniában is felkelés robbant ki, melyeket Párizs pénzzel, illetve – a katalánok esetében – fegyverrel is segített. „Viszonzásul” IV. Fülöp a mazarini centralizáció ellen felkelő Fronde-ot támogatta, vele ellentétben azonban XIV. Lajos minisztere 1653-ra képes volt felülkerekedni a nemesi ellenálláson, a háború addigi szakaszában pedig a franciák Rocroi, Lens, illetve Arras mellett is győzelmet arattak. A spanyol államkincstárat teljesen kimerítő háború utolsó jelentős ütközetét végül Dunkerque mellett vívták, az úgynevezett „dűnék csatája” azonban szintén Turenne marsall döntő győzelmével zárult.

A kudarcok nyomán Madrid béketapogatózásokba kezdett, majd 1659 novemberében a két uralkodó delegációi a Pireneusokban, a Bidassoa határfolyón fekvő Fácánok szigetén találkoztak, ahol Hugues de Lionne francia követ és Luis Méndez de Haro spanyol grand november 17-én alá is írták a békeszerződést. Az egyezmény értelmében a háború egyértelmű nyertese, Franciaország északon Artois-ban, Flandriában és Luxemburgban, délen pedig Katalónia északi területén – Cerdagne és Roussillon grófságokban – szerzett területeket, cserében pedig lemondott Portugália támogatásáról, és letett a katalán területek megszerzéséről is. Mazarin a pireneusi békében abba is beleegyezett, hogy a francia udvar büntetlenül visszafogadja a Fronde felkelése során spanyol oldalra pártolt Condé herceget.

A területi rendelkezések mellett a szerződés másik fontos része a titkos záradék volt, melyben Hugues de Lionne és a bíboros elnyerte Mária Terézia spanyol infánsnő kezét XIV. Lajos számára. Ez ugyancsak nagy eredmény volt, hiszen IV. Fülöpnek a békekötés évéig nem született fiúgyermeke, elsőszülött leányának kiházasításával tehát esélyt adott a francia királynak a spanyol korona elnyerésére. Madrid persze el akarta kerülni a Bourbonok öröklésének lehetőségét, Mazarin azonban ravaszabbnak bizonyult: 500 000 arany fejében hajlandó volt elfogadni, hogy Mária Terézia lemond elsőszülötti jogáról, vagyis XIV. Lajos mindenképpen jól járt, hiszen egyik esetben esélyt nyert a spanyol trónra, a másik esetben pedig orvosolhatta országa anyagi problémáit.

A pireneusi béke ilyenformán feltette a koronát Mazarin diplomáciai életművére, mivel a területi nyereségek révén Franciaország kitört a Habsburg gyűrűből – és ugródeszkát szerzett későbbi hódításaihoz –, a császári dinasztia hegemóniájának megtörésével pedig a kontinens legerősebb nagyhatalmává vált. A Mária Terézia infánsnővel tető alá hozott házasság szintén zseniális húzás volt, hiszen – miután Madrid képtelen volt kifizetni a hozományt – XIV. Lajos ezzel jogalapot nyert németalföldi hódításaihoz, sőt, a szerződés fontos szerepet játszott abban is, hogy a 18. század elején a Bourbonok végül megszerezték a spanyol trónt. Összegzésül tehát elmondhatjuk, hogy a pireneusi békeszerződés előirányozta a következő évszázad terjeszkedési programját, egyúttal pedig megalapozta a Napkirály birodalmának csillogását is.