Sir Isaac Newton születése

Szerző: Tarján M. Tamás

„Olyan vagyok, mint a tengerparton játszó gyermek, aki játék közben imitt-amott egy, a szokottnál laposabb kavicsot vagy szebb kagylót talál, míg az igazság nagy óceánja egészében felfedezetlenül terül el tekintetem előtt.”
(Sir Isaac Newton)

1643. január 4-én született Sir Isaac Newton angol természettudós, a modern tudományosság egyik legjelentősebb előfutára, aki élete során a matematika, a csillagászat és a fizika terén is megalapozta mai ismereteinket. Newton többek között a differenciál- és integrálszámítás felfedezésével, távcsövének megalkotásával és a mozgásra vonatkozó törvényeivel egy új korba repítette az emberiséget, ahol az Univerzum megismerhetővé és leírhatóvá vált.

Newton Woolsthorpe városában látta meg a napvilágot, három hónappal azután, hogy édesapja elhunyt. A fiatalember 12 évesen, a szülőfalujához közel fekvő Granthamben kezdte meg tanulmányait, ahol kevés figyelmet fordítottak a matematikára és a reáliákra, így rendkívüli tehetsége nagyon hosszú ideig nem mutatkozhatott meg. Ez jelentős szerepet játszott abban, hogy Newton teljesítménye idővel meglehetősen leromlott, így aztán édesanyja 17 esztendős korában hazahívta fiát, és a családi birtok élére akarta állítani. Miután a fiatalember a gazdálkodásban sem lelte több örömét, és egykori tanára, Henry Stokes kitartóan ostromolta édesanyját, 1651-ben Newton beiratkozhatott a Cambridge-i Trinity College-be.

Newton szerényebb anyagi helyzetben volt, mint iskolatársai, ezért egyetemi tanulmányait instruktora inasaként kezdhette meg, ám a szolgálat terhe mellett is messze túlszárnyalta évfolyamtársait. A fiatalember bámulatos sebességgel sajátította el a Trinity College Arisztotelész munkásságán alapuló tananyagát, és hamar önálló kutatásokba kezdett, melyekben Descartes, Galilei, Kopernikusz és Kepler művei kalauzolták őt. Newton mindössze 22 esztendős volt, amikor felfedezte a binomiális tételt, és megkezdte a differenciál- és integrálszámítás módszereinek kidolgozását, amit kortársával, a német Leibnizcel nagyjából egy időben fejezett be. A két szellemóriás a későbbiekben évtizedeken keresztül vitázott a felfedezés elsőségéről, illetve kettejük eltérő matematikai szemléletéről, mely konfliktus egészen a plágium vádjáig fajult.

Newton időközben megszerezte diplomáját, 1665-ben azonban Cambridge-ben pestisjárvány tört ki, így a fiatalember ismét hazatért Woolsthorpe-ba, ahol két éves „remetesége” alatt szinte összes jelentős tudományos felfedezését előkészítette. Az optikával és a mozgás törvényszerűségeivel egyszerre foglalkozó tudóst 1667-ben aztán kinevezték a Trinity College oktatójának, miután pedig 1669-ben dolgozatot írt a végtelen sorokról, Isaac Barrow átadta neki professzori állását Európa egyik legpatinásabb egyetemén.

Newton 1670–72 között főként optikával foglalkozott, ebben az időben jött rá arra, hogy a prizma a fehér fényt – hullámhossz szerint – különböző színekre bontja; ez a felfedezése elsősorban azért volt jelentős, mert elméletéből egyenesen következett, hogy a színeket nem a tárgyak határozzák meg, illetve, hogy a fénynek kettős természete van (hullám és részecske). Newton felismerésének gyakorlati haszna volt a Royal Society előtt 1671-ben bemutatott teleszkóp is, mely – csiszolt tükreinek köszönhetően – sokkal élesebb képet adott a Galilei-féle lencsés távcsőnél. A tudós sikerén felbuzdulva hamarosan megjelentette A színről című tanulmányát, melynek téziseit az 1704-es Optikában tökéletesítette.

Newton legjelentősebb felfedezései mégis a fizika területén születtek, melyek kiindulópontja állítólag ahhoz köthető, hogy Woolsthorpe-i birtokán meglátta, amint egy alma a fáról a földre esik (egyesek szerint a gyümölcs a fejére pottyant). A tudós a későbbi életrajzírók által igencsak kiszínezett eset következtében kezdett foglalkozni Kepler és Galilei mozgásra vonatkozó elméleteivel, melyekből kiindulva négy törvényével alapjaiban változtatta meg a Földünkről és a világegyetemről alkotott képünket. A gravitáció – vagyis az általános tömegvonzás – megismerésének, illetve a tömeggel, az erővel és a mozgással kapcsolatos törvényeknek köszönhetően a Newton fejére pottyant almától kezdve a bolygók mozgásáig egyszeriben minden megfigyelhetővé és kiszámíthatóvá vált. A tudós 1687-ben, A természetfilozófia matematikai alapelvei című munkájában közölte négy törvényét, melyek – Newton korábbi matematikai felfedezéseit felhasználva – alátámasztották, és kiegészítették Kepler bolygómozgási törvényét, illetőleg döntő megerősítést adtak a heliocentrikus világkép számára.

Bár életrajzírói többször leírták, hogy Newton „unalmas” pályáját nem lehet összehasonlítani például Galilei vagy Descartes mozgalmas életútjával, az angol zseni sokoldalúságát tekintve semmiben sem maradt el a fent említett francia és olasz tudóstól. Az egyébiránt visszahúzódó professzor 1688-ban – a Trinity College képviseletében – mandátumot szerzett az angol parlamentben, majd 1699-ben a londoni pénzverde ellenőre, később pedig igazgatója lett, miközben jelentős szerepet vállalt a Royal Societyben is. Newton előbbi tisztségében komoly érdemeket szerzett a pénzhamisítás visszaszorításában, ugyanis a forgalomba kerülő pénzérméken – elsőként –  peremdíszeket alkalmazott. Anna királynő (ur. 1702-1714) 1705-ben lovaggá ütötte az akkor már Európa-szerte elismert tudóst, aki természettudományos megfigyelései mellett számos más területen is kamatoztatta jó problémamegoldó képességét és hatalmas tudását.

Kevéssé ismert, de Newton erőteljesen vonzódott az alkímia és az okkultizmus iránt, illetőleg kísérletet tett arra is, hogy az antikvitás irodalmában megőrzött eseményeket – például a trójai háborút – összeegyeztesse a Biblián alapuló keresztény időszámítással. Bár kétségkívül nem említhető egy napon a bolygómozgások, vagy a fényvisszaverődés törvényszerűségeinek a felismerésével, de Sir Isaac Newton nevéhez fűződött a macskaajtó feltalálása is, mivel a nagy tudóst állítólag bosszantotta, hogy háziállatai lépten-nyomon megzavarják őt munkájában.

A tudományos világképünk alapjait lerakó tudós 1727. március 20-án fejezte be felfedezésekben gazdag életét, melyek nyomán a kor embere előtt feltáruló tengernyi tudás egységes keretbe került. Az Európában és Angliában egyaránt általános megbecsülésnek örvendő professzor jelentőségét talán mindennél jobban megmutatja, hogy I. György (ur. 1714-1727) a Westminster-apátságban helyeztette őt végső nyugalomra; Newton volt ugyanis az első brit tudós, akit a brit királyi család ebben a kegyben részesített.