I. Károly aláírja a Jog kérvényét

Szerző: Tarján M. Tamás

1628. június 7-én szentesítette kézjegyével I. Károly angol király a Jog – és nem jogok – kérvényét, melyben a londoni parlament alsóháza azt kérte uralkodójától, hogy a rendi szabadságjogok tiszteletben tartásával kormányozzon.

Az I. Erzsébet halála után hatalomra kerülő skót Stuartok – I. Jakab (ur. 1603-1625) és I. Károly (ur. 1625-1649) – az abszolutizmus elvei szerint próbálták irányítani Angliát, ami szöges ellentétben állt a korábbi hagyományokkal. A Buckingham hercegével, apja kegyencével kormányzó Károly számára a kétkamarás parlament, a hatáskörét korlátozó törvények sokasága csupán bosszantó akadály volt, melyeket következetesen, uralkodói előjogára hivatkozva próbált megkerülni. Az angol király ugyanakkor mégsem bírt abszolút hatalommal, mert rendszeres pénzhiánya miatt időről időre rászorult a rendi intézmények segítségére. Az adó megszavazása – miként Magyarországon is – ugyanis az ő kiváltságuk volt.

Mivel a spanyolok ellen folytatott háború kimerítette a kincstárat, a király 1626-ban összehívta a londoni parlamentet, ám az országgyűlés az adómegszavazás helyett Károly és Buckingham törvénysértéseit vette napirendre, és az uralkodói gyakorlat változtatását követelte. A király hamar megunta a panaszáradatot, ezért feloszlatta az országgyűlést, és a korábbinál is erőszakosabb eszközökhöz nyúlt: hogy pénzt szerezzen, különadót vetett ki alattvalóira, miközben tetszése szerint hirdetett statáriumot, hadserege erőszakos bekvártélyozásával, rögtönítélő bíróságaival pedig még több jogsértést követett el. Károly követelései ellen hamarosan számos nemes fellépett, akik közül ötöt az adómegtagadás miatt a király egyszerűen börtönbe vetett. A heves uralkodó ezzel az angol szabadságjogokat biztosító Magna Charta egyik legjelentősebb rendelkezését rúgta fel.

Károly ezután 1628. március 13-án ismét összehívta a londoni parlamentet, és bár a kezdetekkor közölte a képviselőkkel, hogy az „unalmas viták” helyett támogatást vár tőlük, reményei újfent nem teljesültek. Sir Edward Coke, John Pym és Sir John Eliot és más alsóházi jogászok vezetésével a parlamentben kidolgozták, majd 1628 májusában elfogadták a Jog kérvénye nevű dokumentumot, melyben követelték az abszolutista kormányzási módszerek beszüntetését. A kérvény nem új jogokat kívánt szerezni az angol rendek számára, hanem éppen a régi törvényekben biztosított szabadságok tiszteletben tartására intette az uralkodót. A Jog kérvényének eme pontjai – adót csak az országgyűlés beleegyezésével vessenek ki; nemesembert ítélet nélkül ne vessenek börtönbe; a rögtönítélő bíróságokat szüntessék meg – mellett pár olyan kérés is volt, ami inkább Károly uralkodói gyakorlatát bírálta, mint például az erőszakos kvártélyozás tiltása, vagy a békeidőben bevezetett statárium elleni fellépés. Ezen törvények már a Magna Chartába is belefoglaltattak, de sok korabeli jogtudós – például John Pym – még ennél is régebbről, a normann hódítás előtti „brit szabadság” korából eredeztette őket.

Mivel Károly nagyszabású franciaországi hadjáratra készült a hugenották védelmében, beadta derekát, 1628. június 7-én aláírta a Jog kérvényét. A király előzőleg számos – pártján álló – jogász tanácsát kikérte, akik biztosították arról, hogy a parlament által alkotott kérvény a jövőben semmiben sem tudja majd meggátolni terveit. Károly természetesen egy percig nem gondolta komolyan, hogy akár egy pontot is be akarna tartani a kérvényből, így az aláírás után hamarosan feloszlatta a rendi gyűlést, és visszatért korábbi kormányzati módszereihez. Az angol király ezután egészen 1640-ig várt a parlament újbóli összehívásával, mely országgyűlés már egy másik történelmi helyzetben, a – nagyrészt Károly erőszakos abszolutista politikája miatt kirobbanó – polgári forradalom előestéjén kezdte meg működését.