I. Károly aláírja a Jog kérvényét

Szerző: Hahner Péter

1628. június 7-én szentesítette kézjegyével I. Károly angol király a Jog – és nem jogok – kérvényét, melyben a londoni parlament alsóháza azt kérte uralkodójától, hogy a rendi szabadságjogok tiszteletben tartásával kormányozzon. 

A Brit-szigetek Stuart-dinasztiából származó uralkodóinak, I. Jakabnak (1603–1625, skót királyként VI. Jakab, 1567–1625) és fiának, I. Károlynak (1625–1649) távolról sem volt irigylésre méltó helyzete. Három királyságuk, Anglia, Skócia és Írország mindenben különbözött egymástól, s ráadásul lakói le is nézték vagy kifejezetten gyűlölték egymást. Az uralkodóknak nem volt sem állandó hadseregük, sem hatékony államgépezetük, sem elegendő jövedelmük. A vallási megosztottság miatt pedig mindhárom királyságban robbanásveszélyes helyzet alakult ki.

Angliában az anglikanizmus volt az államvallás, melyet egyik oldalról a katolicizmus megmaradt hívei figyeltek gyanakodva, a másik oldalról pedig a puritánok követelték a katolicizmus valamennyi maradványának felszámolását. A skót egyház kálvinista volt, de a király ragaszkodott a püspökségek fenntartásához, a skót Felföldön pedig a nagyhatalmú főurak kitartottak katolikus vallásuk mellett, s mindig készen álltak egy-egy véres bosszúhadjáratra. Írországban az írek többsége hű maradt a katolicizmushoz. A korábbi századokban betelepült, úgynevezett régi angolok katolikusok voltak, a közelmúltban betelepült, új angolok anglikánok, az ide átköltöző skótok pedig presbiteriánusok. Ráadásul az elégedetlen nemzeti és vallási csoportok számíthattak külső támogatásra. A skótok nem felejtették el, milyen szoros kapcsolatokat ápoltak a korábbi századokban a francia királysággal, az írek pedig azt, hogy I. Erzsébet uralkodása idején a spanyol királynak ajánlották fel a koronát.

Az első Stuart uralkodót, I. Jakabot sokan kritizálták pazarlása és népszerűtlen kegyencei miatt, de békés külpolitikája miatt nem volt szüksége nagyobb jövedelemre, és mindig készen állt az engedményekre, a kiegyezésre. Fia, I. Károly józan, mérsékelt és takarékos király volt, vallásos, lelkiismeretes, kifinomult, művészetkedvelő személyiség. De hiányzott belőle apja rugalmassága, szívélyessége, kompromisszum-készsége. Ráadásul a harmincéves háború tombolása idején kormányzott, amikor az angolok elvárták uralkodójuktól, hogy nagyhatalomhoz méltó módon beavatkozzon az európai konfliktusokba, az ehhez szükséges, nagyhatalomhoz illő jövedelmet viszont nem kívánták biztosítani számára.

Az angol parlament képviselői gyanakodtak a király kegyencére, Buckingham hercegére. Egy sikertelen tengeri hadjárata után vád alá is akarták helyezni, mire a király feloszlatta mind az első (1625), mind a második parlamentjét (1626). Pénzre azonban szüksége volt, és a parlament hozzájárulása nélkül felhasználható források hamar kimerültek.

Károly kénytelen volt összehívni harmadik parlamentjét (1628–1629). A képviselők jelezték, hogy hajlandók megszavazni némi adót, de előbb elvárják „a sérelmek orvoslását”. Azt követelték, hogy ismerjék el a parlament hozzájárulása nélküli adóztatás, a per nélküli bebörtönöztetés és a katonák civil személyekhez történő beszállásoltatásának törvénytelenségét. Egyes radikálisok ezt határozatilag kívánták kimondani, az egyelőre mérsékelt többség azonban inkább a kérvény eszközéhez folyamodott.

1628. június 7-én I. Károly aláírta a Jog kérvényét (Petition of Right). Ez a dokumentum megállapította, hogy az angolok különböző szabadságjogokkal rendelkeznek, s ezért senki sem kényszeríthető, hogy kölcsönt, ajándékot vagy adót biztosítson a parlament törvénye nélkül. Azt is kimondta, hogy senki sem börtönözhető be bírósági eljárás nélkül, és sem a hadsereg, sem a hadiflotta személyzetét nem lehet magánházakba költöztetni a tulajdonos hozzájárulása nélkül. Haditörvényszék bevezetése pedig kizárólag háború vagy lázadás esetén lehetséges.

Ezt a dokumentumot később az angol alkotmány egyik „alappillérének” tekintették a Magna Carta (1215), a Habeas corpus törvénye (1679) és a Jogok törvénye (1689) mellett. Közvetlen hatása azonban csekély volt. Buckingham hercegét két hónap múlva egy elégedetlen tisztje meggyilkolta, s a konfliktus hamarosan újra kiéleződött a király és a parlament között. I. Károly 1629-ben letartóztatta a parlament lázongó tagjait, de mindenkit szabadon bocsátott, aki belátta hibáját, s tizenegy éven át (1629–1640) sikeresen és békésen kormányzott a parlament összehívása nélkül.