A második prágai defenesztráció

Szerző: Hahner Péter

Milan Kundera cseh író Az élet máshol van című regényében Prágát a defenesztráció, vagyis az ablakon való kivettetés városának nevezte. A leghíresebb ilyen prágai esetre 1618. május 23-án került sor.

Az első defenesztrációt 1419. július 30-án hajtották végre, amikor a husziták megrohanták az Új Városházát, és egyesek szerint hét, mások szerint tucatnyi városi főtisztviselőt kihajítottak az ablakán. Ezt tekintik a huszita forradalom és háborúk kezdetének. A prágaiak számon tartanak még egy hasonló eseményt, amelyre 1483. szeptember 24-én került sor, s olykor „másfeledik defenesztráció” néven emlegetik. Azért került sor rá, mert II. Ulászló király visszaállította a katolikusok uralmát, mire a lázadó husziták megölték a polgármestert, s hét tanácsost, majd holttestüket az utcára dobták.

A leghíresebb prágai defenesztrációra 1618. május 23-án került sor. Miután a cseh rendi gyűlés hiába kérelmezte II. Ferdinánd cseh királytól és német-római császártól a protestánsokat sújtó intézkedések visszavonását, a dühös küldötteknek május 22-én Jindřich Matyáš Thurn gróf azt javasolta, hogy az uralkodót képviselő régenseket „dobják ki az ablakon, ahogy az szokásos.”

Másnap az összeesküvők néhány városi tanácsossal közösen himnuszok éneklésével öntöttek bátorságot egymásba, majd egy kapitány cinkosságának köszönhetően reggel kilenc tájban felmasíroztak a Hradzsin lépcsőin a régensek szobájába. A tíz régens közül csak négy volt ott, a titkárukkal. Kettő kijelentette, hogy nem felelősek a király intézkedéseiért, ezért őket csak kilökdösték a szobából. Jaroslav Bořita z Martinicot, a harminchat éves császári magántanácsost viszont öten ragadták meg, és hiába könyörgött gyóntatóért, fejjel előre kilökték az ablakon. Esés közben a Madonnához fohászkodott, hogy mentse meg. Majd megragadták Vilém Slavata z Chlumu a Košumberkát, a negyvenhat éves kincstárnokot és bírót, a királyság egyik leggazdagabb emberét. Slavata belekapaszkodott az ablakba, egy kis ideig lógott, de karddal ráhúztak az ujjaira, s ezért lezuhant. A lázadók ezután nekiestek Filip Fabricius titkárnak, és a gazdájuk után lökték.

Bár Slavata beverte a fejét egy alsóbb ablak párkányába, Martinic pedig a saját kardjával sértette meg magát, amit támadói nála hagytak, a huszonegy méteres zuhanást mindhárman túlélték. „Istenemre! A Máriája megmentette!“ – kiáltotta az ablakból az egyik merénylő. Megmenekülésüket a katolikusok szerint angyaloknak, a protestánsok szerint a fal alatt felhalmozott szemétnek köszönhették. Valószínűleg széles köpenyeik is enyhítettek valamit a zuhanáson. Hiába lövöldöztek utánuk, sikerült bemenekülniük a Lobkowitz-palotába. Fabricius Bécsbe sietett, hogy értesítse a császárt a történtekről, s később felvehette a Hohenfall (magasról eső) nemesi előnevet.

Ez a különös incidens robbantotta ki a cseh felkelést, majd a harmincéves háborút (1618–1630), amely legalább nyolcmillió emberéletet követelt, és teljesen átformálta Európa vallási és politikai térképét.

A következő prágai defenesztráció áldozata Jan Garrigue Masaryk, Csehszlovákia első elnökének fia, az ország külügyminisztere (1940–1948) volt. A prágai kommunista puccs (1948. február 21–25.) után ő volt a kormány egyetlen nem kommunista tagja. 1948. március 10-én holtan találták a Černín Palota, a külügyminisztérium épületének udvarán, pizsamában, fürdőszobájának ablaka alatt. A történteket a kommunista sajtó öngyilkossággal magyarázta, a csehek azonban a következő viccet terjesztették: „Masaryk olyan rendes ember volt, hogy miután kiugrott az ablakon, be is csukta azt maga mögött.” A 2004-es cseh vizsgálat szerint gyilkosság állt az ügy hátterében. Két év múlva Leonyid Parsin orosz újságíró közzétette, hogy anyja szerint, aki a szovjet hírszerzésnek dolgozott, Mihail Iljics Bjelkin, a közép-európai szovjet hírszerzés vezetője dobta ki az ablakon Masarykot. Jan Srb, a Kommunizmus Bűncselekményeit Dokumentáló és Kivizsgáló Hivatal szóvivője szerint 2001-ben már felkérték az orosz hatóságokat Parsina asszony kihallgatására és a dokumentumok megtekintésére. Azt a választ kapták, hogy az asszony meghalt, a dokumentumokat pedig titkosították.

De vajon valóban Prágában került sor a legtöbb defenesztrációra? Milan Kundera még Konstantin Biebl cseh költő 1951-ben végrehajtott öngyilkosságát is defenesztrációnak nevezi, de ebben téved, e furcsa elnevezéssel az ablakon való kivettetést szoktuk emlegetni, nem az öngyilkosságot. Viszont defenesztrációval végeztek Jezabellel, Aháb izraeli király feleségével (Kr. e. 9. század) és I. Kallixtusz pápával Kr. u. 222-ben. 1345-ben Károly Róbert magyar király fiát, András herceget Aversában ellenfelei kivetették az ablakon, s kötéllel megfojtották. Legalább tizenöt patríciust dobtak ki 1378-ban a lázadók a leuveni városháza ablakán, s így végeztek a lisszaboniak is Dom Martinho püspökkel, amikor I. (Kasztíliai) János a városukat ostromolta (1383–1384). 1452-ben II. Jakab skót király saját kezűleg ölte meg és dobta ki a Stirling Kastély ablakán Douglas 8. earljét. Nagy Akbar mogul sah 1562-ben nem is egyszer, de kétszer dobatta ki az agrai erőd ablakán egyik tábornokát, Adham kánt. Párizsban, 1572-ben, Szent Bertalan éjszakáján Coligny admirális ablakon való kivettetésével indult meg a hugenották lemészárlása. 1640-ben Lisszabonban a felkelők ugyanígy ölték meg Miguel de Vasconcelost, a spanyol király utolsó lisszaboni államtitkárát. 1794. július 27–28-a éjszakáján, amikor a Nemzeti Konvent fegyveresei megrohanták a párizsi Városháza épületét, Robespierre-nek mind az öccsét, mind az általa kinevezett nemzetőr-parancsnokot, François Hanriot-t az ablakok alatt találták meg, félholtan. Az előbbi valószínűleg kiugrott, az utóbbit kihajították. Louis-Alexandre Berthier, Napóleon egyik marsalljának holttestét 1815-ben ugyancsak egy ablak alatt találták meg, valószínűleg fehérterroristák ölték meg.

A 20. században nem csak I. Sándor szerb királyt és Draga királynét dobták ki az ablakon (1903), de Gabriele D’Annunzio olasz írót is 1922-ben, aki túlélte a gyilkossági kísérletet. 1951-ben Jonuz Kaceli albán üzletembert, aki szembeszállt a kommunistákkal, kilökték a belügyminisztérium ablakán. Az 1960-as években a hivatalos jelentések szerint több bebörtönzött spanyol baloldali fogoly (Manuel Moreno Barranco, Julián Grimau stb.) kivetette magát az ablakon, de valószínűleg inkább kidobták őket. A kínai „kulturális forradalom” során több reakciósnak minősített személyt vörösgárdisták dobtak ki az ablakon, vagy úgy bántak velük, hogy maguk ugrottak ki, ahogy 1968-ban  Teng Hsziao-ping fia, Teng Pu-fang tette. Iván Ivanovics Szafronov orosz újságíró 2007-ben kizuhant ötödik emeleti lakásablakából, s bár a hivatalos vizsgálat öngyilkosságot állapított meg, barátai és ismerősei kételkedtek ebben.

A legtöbb defenesztrációval végrehajtott gyilkosságra azonban 1682 májusában került sor, Moszkvában. A hat évvel korábban elhunyt Alekszej cár lánya, Zsófia úgy szerezte meg a hatalmat, hogy fellázította a sztreleceket, e különös katonai szervezet tagjait, akik a fegyveres szolgálat fejében jogot kaptak kereskedéshez és iparűzéshez Moszkvában. Több napon át tartó mészárlás során mintegy negyven személlyel végeztek Alekszej második feleségének, Natalja Nariskinának a rokonai közül. Többségüket kivetették az ablakokon és az erkélyeken a lent várakozók lándzsáira. Ezután a két kiskorút, V. Ivánt és I. Pétert társuralkodóvá nyilvánították, s a tényleges hatalmat a régensnő, Zsófia szerezhette meg hét évre.

Vagyis a defenesztráció krónikáinak oldalain Prága neve valóban többször is előfordul – de azért egyáltalán nem sajátíthatja ki „a defenesztráció városa” nevet.