Kemény János fejedelem születése

Szerző: Tarján M. Tamás

„Embernek hazájáért nem méltóságos állapotban, de barom pásztor alacsonyságában is kellene szolgálni.”
(Kemény János)

1607. december 14-én, Bükkösdön született Kemény János diplomata, hadvezér, aki 1661–62 között ült az erdélyi fejedelmi székben. Kemény zűrzavaros időszakban, a török uralom lerázásának küldetésével állt az ország élére, törekvései azonban kudarccal végződtek, makacssága pedig újabb szenvedéseket zúdított Erdélyre, amiért a későbbi korokban sokan negatívan értékelték őt.

Kemény kiemelkedő diplomáciai és hadvezéri karrierjét Bethlen Gábor fejedelem (ur. 1613-1629) apródjaként kezdte, akinek halála után előbb Bethlen István (ur. 1630), majd – jó érzékkel váltva – I. Rákóczi György (ur. 1630-1648) szolgálatába szegődött. Rákóczi elsősorban a diplomáciában vette igénybe Kemény János szolgálatait, aki az 1630-40-es években többek között Bécsben, Konstantinápolyban, Franciaországban és a Havasalföldön tárgyalt, így például részt vett a linzi béke tető alá hozásában is. A későbbi fejedelem emellett hadvezérként is komoly tekintélyt szerzett, nem véletlen, hogy II. Rákóczi György (ur. 1648-1660) – aki Keményt két alkalommal is gubernátornak jelölte – éppen őt választotta a lengyel trón megszerzéséért indított 1657-es hadjárat parancsnokának.

Kemény János kezdetben sikeresen harcolt északon, bevette Krakkót, majd Varsót is, miután azonban Rákóczit valamennyi szövetségese cserbenhagyta, kénytelen volt hazavezetni seregét, mely – a Porta intézkedése nyomán – a határnál tatár fogságba esett. A hadvezér 1657–59 között Bahcsiszarajban raboskodott – itt sínylődött egyébként későbbi riválisa, Apafi Mihály (ur. 1661-1690) is –, és irodalmi színvonalú önéletrajzával foglalatoskodott, miközben II. Rákóczi György Erdélyben ádáz harcot vívott a Portával hatalma megtartásáért. Kemény hazatérése után jó darabig nem avatkozott bele a politikába, sőt, miután a rendek Rákóczival szemben Barcsay Ákost (ur. 1659-1660)választották meg fejedelemnek, biztonsága érdekében szatmári birtokaira költözött. 1660 nyarán aztán elhunyt a zűrzavart kirobbantó uralkodó, a Rákóczi-hívek pedig Kemény Jánost akarták a helyére állítani, akit Várad eleste is közbelépésre sarkallt.

Fellépése miatt sokan később hataloméhes kalandornak festették le Keményt, aki állítólag racionális okok nélkül szállt be az Erdélyért vívott harcba, ez azonban nem felelt meg a valóságnak. Az ország számos akkori és későbbi vezető politikusa – például Bethlen János, Bánffy Dénes, Rhédey Ferenc – őmellette állt, és a felkérés elfogadása előtt személyesen tárgyalt vele Wesselényi Ferenc nádor is, aki – I. Lipót (ur. 1657-1705) nevében – ígéretet tett egy általános törökellenes háború megindítására. Kemény János tehát grandiózus tervekkel a tarsolyában indult 1660 őszén Erdélybe, Barcsay önkéntes lemondásával pedig 1661. január 1-jén a fejedelmi széket is megszerezte magának.

Az új uralkodó  komoly reményekkel kezdte meg az oszmánok elleni nagy háború előkészületeit, a háttérben megkötött Habsburg-török alku azonban már tavasszal megpecsételte Kemény János sorsát. Miután a Porta ebben az időszakban Kréta szigetének ostrománál kötötte le erői nagy részét, lehetőleg el akarta kerülni a Béccsel való összetűzést, ezért titkos megegyezést eszközölt ki I. Lipótnál, amiben szabad erdélyi fejedelemválasztás ígért a király számára. A Habsburg uralkodó 1661 során már ennek szellemében indította el Montecuccolit a tervezett keleti hadjáratra, Kemény pedig teljesen gyanútlanul várt rá, és – miután őrizetbe vetette a később tisztázatlan körülmények között elhalálozott Barcsayt – áprilisban ki is mondta Erdély elszakadását a Portától.

A remények még nyáron is kitartottak, pedig Ali pasa betört a fejedelemségbe, hamarosan végigpusztította a Székelyföldet, és menekülésre kényszerítette Kemény Jánost. A kijátszott fejedelem augusztusban, Goroszlónál találkozott a császári tábornok seregeivel, akinek támogatásával bevonult Kolozsvárra, ám szeptemberben a Habsburg erők váratlanul mégis cserbenhagyták őt. Montecuccoli visszavonulásának oka egyszerű volt: szeptember elején az erdélyi rendek Apafi Mihály személyében új fejedelmet választottak, így a tábornok valódi küldetése – megakadályozni Erdély beolvasztását az Oszmán Birodalomba – gyakorlatilag véget ért.

Kemény János – aki soha nem tudta lemosni magáról a gyanút, hogy felelős Barcsay Ákos meggyilkolásáért – ezzel gyakorlatilag teljesen reménytelen helyzetbe került, mivel Ali pasa nyomására támogatói jelentős része elpártolt mellőle. Egyedül a székelyek robbantottak ki felkelést Kemény oldalán, ennek hallatán pedig a fejedelem 1662 januárjában hadjáratot indított Erdélybe, amiről – útközben – állítólag még Apafi Mihály követei is megpróbálták lebeszélni őt. Az uralkodó viszont nem fordult vissza, hanem Segesvár felé vonult riválisa megsemmisítésére, miután azonban az erdélyi és a török seregek egyesültek, maga is belátta helyzete reménytelenségét. Kücsük Mehmed jenői beglerbég és Apafi erői végül az Ugocsában található Nagyszőlősnél érték utol Kemény János visszavonuló csapatait, és egy lovasrohammal el is döntötték a kibontakozó ütközet sorsát. A csatában – tisztázatlan módon – maga a fejedelem is életét vesztette, holttestét azonban sohasem találták meg; egyes mendemondák szerint Keményt Apafi Mihály rendelésére temették el a harcmezőn.

Kemény János alakját aztán a későbbi korok meglehetősen ellentmondásosan ítélték meg: egyesek úgy értékelték, hogy fellépésével Erdély szenvedései még egy évig elhúzódtak, akik pedig így vélekedtek, a fejedelemmel kapcsolatosan a Barcsay meggyilkolásáról szóló mendemondákat és Kemény állítólagos becsvágyát hangsúlyozták ki. A fentieket tekintve ugyanakkor sokkal közelebb áll a valósághoz a másik megállapítás, miszerint Kemény János tragikus hős volt, aki hazafias ambícióival áldozatául esett a Magyarország területén osztozó birodalmak diplomáciai játszmáinak.