A bécsi béke

Szerző: Tarján M. Tamás

1606. június 23-án kötötte meg – I. Rudolf király (ur. 1576-1608) nevében – Mátyás osztrák főherceg és Bocskai István erdélyi fejedelem a Bocskai-szabadságharcot lezáró bécsi békét. Az egyezményben Erdély uralkodója egyfelől biztosította országának szuverenitását a Habsburgokkal szemben, másfelől pedig a magyarországi vallásszabadság és a rendek politikai jogainak elismerésére kényszerítette Rudolfot.

Még javában zajlott az Erdélyt romba döntő tizenötéves háború, amikor 1604 októberében Bocskai István bihari nagybirtokos nyíltan szembefordult az uralkodóval, majd Álmosd és Diószeg között – a hajdúk átpártolásának köszönhetően – megverte Belgiojoso kassai főkapitány seregeit. Ezzel az ütközettel robbant ki a Bocskai-szabadságharc, melyet olyan ember vezetett, aki Báthory Zsigmond alatt Erdélyben a Habsburg-párti politika – és a török elleni háború – legtekintélyesebb támogatója volt. Bocskai a császári dinasztia sikertelen országegyesítési kísérlete, a keleti fejedelemség mérhetetlen szenvedése után állt át a török hűbéres állapotot – megfelelő reális alternatíva híján – támogatók táborába, amit az is erősített, hogy a bizalmatlan uralkodó 1602-től két éven keresztül prágai őrizetben tartotta őt. Miután 1604-ben hazatért, levelezésbe kezdett a hódoltságban élő Bethlen Gáborral, és amikor szervezkedésükre fény derült, fegyveresen is fellépett a várait ostromló Belgiojoso főkapitány ellen.

Bocskai István felkelése felszínre hozta azt a mérhetetlen feszültséget, ami a Habsburg kormányzati módszerekkel szemben felgyülemlett: a vallási türelmetlenség, a rendi jogok negligálása, a szorult anyagi helyzetben lévő Rudolf birtokelkobzásai és az idegen tisztviselők, katonai parancsnokok előnyben részesítése széles rétegeket állított az egykori váradi főkapitány mellé. Nem véletlen, hogy Bocskait 1605 áprilisáig – Marosvásárhelyen, majd Szerencsen – Erdély és Magyarország fejedelmévé is megválasztották, és az év végéig hatalmába keríthette a királyi országrész jelentős részét. A választott uralkodó helyzete azonban nem volt egyszerű, hiszen két nagyhatalom ellenében nem sok mozgástere nyílt az önálló politizálásra. A nagyobb veszély a Porta felől fenyegette Bocskait – erdélyi fejedelemként – ugyanis I. Ahmed (ur. 1603-1617) hűbérese volt, aki vazallusa sikereit a közvetlen hódoltság növelésére akarta felhasználni. A szultán már a szerencsi országgyűlésen is koronával csábította vazallusát, Bocskai azonban okosabb politikus volt annál, hogy a török karjaiba vesse magát és Magyarországot.

A Portával szemben a fejedelem kezére játszott az a hatalmi viszály, mely a gyenge uralkodónak bizonyuló Rudolf, és tetterős öccse, Mátyás (ur. 1608-1619) között dúlt, a Habsburg dinasztián belül: e küzdelemben a főherceg támogatói bázist keresett, amit legegyszerűbben a magyarok pártfogásával, panaszainak felkarolásával tudott megszerezni. Mátyás – a rendek jóindulatának elnyerése érdekében –  partnernek mutatkozott a megegyezésre, és – Rudolf engedélyével – 1605 végétől kezdve tárgyalásokba is bocsátkozott Bocskaival. Ezek az alkudozások végül az 1606. június 23-án megkötött bécsi békével vezettek eredményre.

Az erdélyi fejedelem politikai talentumát mutatja, hogy a kedvező alkalmat nem pillanatnyi érdekek szerint használta fel, hanem elsősorban a független magyar állam visszaállításának lehetőségeit kutatta, amit a Habsburgok nélkül, Erdély vezetésével képzelt el. Ennek megfelelően a bécsi békében elismertette az uralkodóval – maga és férfiági utódai javára – fejedelemsége szuverenitását, egyúttal pedig megszerzett Rudolftól hét felvidéki vármegyét, valamint Tokaj várát. Bocskai emellett kedvező politikai helyzetét a királyi Magyarország érdekképviseletére használta fel: biztosíttatta a nemesek szabad vallásgyakorlását, a nádori tisztség betöltését, a városok kiváltságainak visszaadását, és a rendi jogok tiszteletben tartását. A bécsi béke emellett kötelezte az uralkodót a tizenötéves háború befejezésére, és a Portával való megegyezésre, ami a már betegeskedő fejedelem hathatós részvételével, a zsitvatoroki békével valósult meg, 1606 novemberében.

A Bocskai-szabadságharcot lezáró egyezmény okos kompromisszum volt Erdély részéről, hiszen ennek révén a fejedelem egyfelől saját mozgásterét növelte – a függetlenség elismertetésével – másfelől a királysághoz kötötte magát, és beleszólást nyert a magyarországi ügyekbe is. Bocskai István politikai végrendeletét követve az aranykorát élő Erdély későbbi fejedelmei évtizedeken át a királyi országrész politikájának befolyásos tényezőjeként léphettek fel, így nagy szerepük volt abban, hogy a Habsburg beolvasztási kísérlettel szemben hosszú ideig megmaradt – és működött – a magyar államiság. A béke ugyanakkor nem csak a határokon belül bírt jelentőséggel: a protestáns vallásszabadságot biztosító cikkely elfogadtatását a reformátusok szoborállítással méltányolták, mely a genfi Reformátorok falánál máig őrzi Bocskai István emlékét.