Rudolf király ratifikálja a zsitvatoroki békeszerződést

Szerző: Tarján Tamás

1606. december 9-én, Prágában ratifikálta Rudolf magyar király (ur. 1576-1608) és német-római császár (ur. 1576-1612) a zsitvatoroki békeszerződést, mely november 11-én – a pillanatnyi állapotok szerint – lezárta a tizenötéves háborút. 

A javarészt Magyarországon zajló küzdelem ígéretesen indult a Habsburg fél számára, hiszen a pápai hatalom mellett Erdélyt és a román fejedelemségeket is sikerült koalícióba tömörítenie, a keresztény szövetség első sikerei után azonban az 1596-os mezőkeresztesi csata megpecsételte a háború sorsát. Arról ugyan nem beszélhetünk, hogy a szemlátomást sokat gyengült Porta felülkerekedett volna, a küzdelem azonban 1596 után kiegyenlítetté vált, az idő pedig a Habsburgok ellen dolgozott: Erdély később megkísérelt visszatáncolni isztambuli hűbérurához, Vitéz Mihály havasalföldi vajda (ur. 1593-1600) pedig kalandor politikát folytatott, és a maga boldogulását helyezte előtérbe. A századfordulóra a küzdelem egyre inkább értelmetlen pusztítássá degradálódott, és bár egyes várak időközben gazdát cseréltek – ebből a szempontból a királyi Magyarország járt rosszabbul, hiszen 1596-ban elveszett Eger, négy évvel később pedig Kanizsa is – a felek mindinkább kimerültek, ezért 1599-ben már a béke lehetőségét kezdték keresni. Ekkor még nem született megegyezés, a háború pedig Habsburg szempontból később még kedvezőtlenebb fordulatot vett, ugyanis az erőszakos ellenreformáció, Giorgio Basta császári hadvezér erdélyi rémuralma, és az abból eredő nyomor 1604-re felkelést eredményezett a Partiumban, majd a királyi Magyarország nagy részén, melyet Bocskai István (ur. 1605-1606) vezetett. Az erdélyi fejedelmi címet megszerző, a török által felajánlott magyar koronát visszautasító Bocskai aztán 1606 júniusában Bécsben békét kötött Rudolffal, illetve az őt képviselő testvérével, Mátyás főherceggel, a későbbi II. Mátyás magyra királlyal (ur. 1608-1619). Ez a megegyezés az ismert pontokon túl – úgymint a 7 felső-magyarországi vármegye átadása, rendi és vallási jogok biztosítása – arról is rendelkezett, hogy a Habsburgok fejezzék be a tizenötéves háborút. 

I. Ahmed (ur. 1603-1617) és Rudolf követei – Bocskai közvetítésének köszönhetően – 1606. október 29-én Zsitvatoroknál, a mai Dunaradvány közelében ültek tárgyalóasztalhoz, és 13 nap után, november 11-én meg is egyeztek a békéről. A szerződés értelmében a felek a fennálló állapotok szerint zárták le a háborút – vagyis Eger és Kanizsa török kézen maradt. A tizenöt évig tartó küzdelem azonban mégsem volt hiábavaló a keresztények számára: a két birodalom erőviszonyainak változását jelezte, hogy I. Ahmed szultán Rudolfot császárnak – tehát vele egyenrangú félnek – ismerte el, ezzel együtt pedig 200 000 forint egyszeri ajándék kifizetése fejében elengedte az I. Ferdinánd (ur. 1527-1564) óta fizetett évi adót. Az egyezmény a Hódoltságban élők számára is kedvezőbb életkörülményeket biztosított – legalábbis papíron – ugyanis Zsitvatorokon a Porta képviselői beleegyeztek abba, hogy a török adókat a falvak bírái szedhessék be a török katonák helyett, a nemesek pedig adómentességet élvezzenek a hódoltsági területeken is. A béke 20 esztendőre szólt, ebben az időszakban pedig úgy a várvívás, mint a foglyok ejtése szigorúan tilos volt a felek számára. A szerződést a hagyomány szerint 1606. november 11-én egy Zsitvatoroknál álló tölgyfa alatt kötötték meg – mely állítólag még 1940-ben is megvolt – kezdeti vonakodása ellenére pedig december 9-én Rudolf is megerősítette. 

Azzal együtt, hogy az állandó háborút vívó és portyázó végvári katonák között ez az egyezmény sem teremtett idilli állapotokat, a zsitvatoroki béke mégis csak kulcsfontosságúnak bizonyult a Habsburg Birodalom és a Porta kapcsolatában, hiszen több mint fél évszázadra hivatalos fegyvernyugvást hozott. Persze, ez nem csak a Zsitvánál tárgyaló politikusok – magyar részről többek között Thurzó György és Istvánffy Miklós, erdélyi részről például Illésházy István, Nyáry Pál – érdeme volt, hanem a század eseményeivel, a harmincéves háborúval, a Konstantinápolyban kirobbanó janicsárlázadásokkal és még számos egyéb tényezővel összefüggött.