IV. Henrik francia király kiadja a nantes-i ediktumot

Szerző: Tarján M. Tamás

1598. április 13-án adta ki IV. Henrik francia király a hugenották vallásgyakorlását engedélyező és szabályozó nantes-i ediktumot, véget vetve ezzel az 1562 óta folytatott vallásháborúknak.

A 16. század során Franciaországra elsősorban a kálvinista reformáció volt hatással, amiben jelentős szerepe volt Béza Tódor és Kálvin János származásának, továbbá annak, hogy vallási központjuk, Genf is francia nyelvterületen feküdt. II. Henrik király (ur. 1547-1559) idején a protestánsok üldözésére külön hivatal jött létre, mely hozzávetőleg 600 embert ítélt halálra 1559-ig. Miután Henrik váratlanul meghalt egy lovagi tornán, az országban keletkező politikai vákuumban megerősödött a Condé hercegek vezette hugenotta párt. Franciaország belpolitikai helyzete II. Ferenc (ur. 1559-1560) hirtelen halála miatt tovább romlott, a IX. Károly (ur. 1560-1574) nevében régensként kormányzó Medici Katalin pedig hasztalan próbálta a tettlegességig fajuló vallási ellentéteket csillapítani, mely a Condé és Guise dinasztiák szemben állásával politikai színezetet is kapott. A Katalin által összehívott 1562-es poissy-i kollokvium próbált közvetíteni a vallások között, de a Vassy mellett elkövetett mészárlás után kirobbant a nantes-i ediktumig tartó polgárháborús időszak.

1589-ben kezdődött meg a vallásháborúk döntő szakasza, amikor a III. Henrik (ur. 1574-1589) ellen elkövetett halálos merénylet után Navarra protestáns királya lett a trón örököse. Henrik király négy évig tartó háborúban, I. Erzsébet angol királynő (ur. 1558-1603) támogatásával megszerezte Párizst, azt viszont belátta, hogy protestánsként semmi esélye a trón megtartására és a polgárháború befejezésére, ezért 1593-ban áttért a katolikus hitre. „Párizs megér egy misét” – állítólag ezt mondta, mikor vallást „cserélt”, és a jövő ismeretében jól döntött: 1594-ben királlyá koronázták, vele együtt pedig a Bourbon-dinasztia is hatalomra került Franciaországban, kis megszakításokkal 1848-ig birtokolva az ország trónját. IV. Henrik (ur. 1594-1610) tisztában volt azzal, hogy a kisebbségben lévő hugenottáknak kompromisszumot kell kötniük a többségi katolikus vallással, és le kell mondaniuk az egyenrangúságról. Az 1598-as ediktum találta meg ezt a köztes megoldást, melyben a király először általános amnesztiát hirdetett a polgárháborúban résztvevőknek, és megtiltotta a múlt eseményeinek megvitatását.

A protestánsok jogot kaptak a szabad vallásgyakorlásra, lehetett saját templomuk, temetőjük, alapíthattak iskolákat, de életmódjukban alkalmazkodniuk kellett a katolikusokhoz (pl. ünnepnapok esetében), és tizedet kellett fizetniük a római egyháznak. A protestáns hitközségek lelkészeinek finanszírozását a királyi udvar végezte, ezen kívül Henrik egy titkos fejezetben gazdasági és katonai garanciákat adott a hugenottáknak, 150 körzetet alakítva ki Franciaországban, ahol menedéket kaphattak, ezek harmadába protestáns kormányzót és várőrséget szervezett. A nantes-i ediktumot Franciaország parlamentjeinek (bíróságainak) nagy része nehezen fogadta el, de a katolikus Spanyolország és VIII. Kelemen pápa is elítélte a protestáns vallásgyakorlás engedélyezését.

Miután IV. Henrik ellen merényletet követtek el, és egy időre felesége, Mária királyné vette át a hatalmat, a nantes-i ediktum még megerősítésre került, ám a XIII. és XIV. Lajos uralkodása idején a hugenották által lakott vidékekre számos misszió indult. A 17. század második felében számos nemesi család visszatért a katolikus hitre, a protestánsok száma és politikai jelentősége pedig fokozatosan csökkent. Végül a Napkirály 1685-ben kiadta a fontaineableu-i ediktumot, melyben, arra hivatkozva, hogy Franciaországban már nem élnek hugenották, eltörölte a IV. Henrik által hozott rendelkezéseket.