Balassi Bálint halála

Szerző: Tarján M. Tamás

„Vitézek, mi lehet ez széles föld felett
szebb dolog az végeknél?”
(Balassi Bálint: Egy katonaének részlet)

1594. május 30-án hunyt el Balassi Bálint, a magyar nyelvű irodalom első jelentős alakja, a hazai reneszánsz kiemelkedő alkotója. A szerelmes verseiről, „Istenes” költeményeiről és katonaénekeiről egyaránt híres, kalandos életű költő Esztergom alatt, az ostrom során szerzett sérülései miatt vesztette életét. 

Balassi Bálint – aki élete során a Balassa vezetéknevet is használta – 1554 októberében, Zólyom várában látta meg a napvilágot, melyet akkoriban édesapja, Balassa János birtokolt. A költő a Felvidék talán leggazdagabb főúri famíliájából származott: egyik nagybátyja, Balassa Menyhárt komoly befolyást és vagyont szerzett a Habsburg-Szapolyai hatalmi vetélkedés idején, az édesapa másik testvére, Imre pedig 1538–40 között Erdély vajdája volt. Balassi Bálint édesanyján, Sulyok Márián keresztül szintén előkelő rokonsághoz kapcsolódott, hiszen ezzel a famíliával a Dobók és a Bocskaiak is házassági kapcsolatban álltak. 

A család kiváló anyagi helyzetét többek között az is megmutatja, hogy Bálint először Bornemisza Péter keze alatt nevelkedett, majd Nürnbergben tanult. Balassi ezután vélhetően egy előkelő nyugat-európai egyetemre került volna, I. Miksa király (ur. 1564-1576) azonban 1569-ben fogságba vetette édesapját, aki hamarosan családjával együtt Lengyelországba szökött. A fiatalember a száműzetésben, Kamenyec várában írta meg – családja vigasztalására – első művét, mely a Beteg lelkeknek való füves kertecske címet viselte, és egy lutheránus prédikátor magyarra fordított elmélkedéseit tartalmazta. 

Balassa János hamarosan kegyelmet kapott a királytól, így a família hazatérhetett Magyarországra, és egy időre előnyös pozícióba került az udvarban: a fiatal költő például pohárnokká lépett elő, és részt vehetett Rudolf trónörökös 1572. évi koronázási ünnepségén. Balassa igyekezett hosszú távon megőrizni az uralkodó jóindulatát, ezért fiát a az erdélyi fejedelmi címet Báthory Istvánnal szemben a maga javára követelő Habsburg-párti Bekes Gáspár szolgálatába adta. A Báthory István fejedelem (1571-1586) elleni hadjárat azonban csúfos kudarccal végződött, és maga Balassi Bálint is fogságba esett. A hamarosan lengyel királlyá koronázott erdélyi fejedelem nagy megbecsüléssel fogadta a tehetséges fiatalembert, és Krakkóba, majd gdanski hadjáratára is magával vitte őt, aki azonban édesapja halálhírére visszatért Magyarországra. 

Balassi Bálint ekkor 22 esztendős volt, és már elindult költői pályáján, ahol főleg Petrarca és egy kortárs reneszánsz költő, Jakob Regnart művészete adott számára iránymutatást. A fiatalember egyébiránt a következő években éppen olyan csapongó életet élt, mint amilyenről sokszínű és eleven alkotásai tanúskodnak: múzsái szerelméért küzdött, majd a végvári harcokban és mulatozással próbált megszabadulni bújától, hogy aztán újra és újra megbánja bűneit, és visszatérjen Istenhez, a vallás misztériumához. 

Ezen a fordulatos pályán feltehetőleg gyermekkori ismerőse, Losonczy Anna – Ungnád Kristóf egri várkapitány felesége – iránt érzett szerelme indította el Balassit. Valószínűleg emiatt jelentkezett szolgálatra az egri várba, ám kísérlete kudarcot vallott. Ungnádot ugyanis Rudolf király (1576-1608) hamarosan horvát báni méltóságra emelte. A költő ennek ellenére még három évig Egerben maradt, ahol főként merész portyákkal és féktelen mulatozással próbálta feledni érzéseit. Egyik összetűzése miatt távozott a várból, de később saját birtokain is számos konfliktusba keveredett. 

Balassi 1584 végén úgy döntött, megházasodik. Választása azonban újabb szerencsétlenséget hozott a fejére, ugyanis a kiszemelt ara tulajdon unokahúga, Dobó Krisztina volt. Miután a pár egybekelt, Dobó Ferenc felső-magyarországi főkapitány vérfertőzési pert indított sógora ellen. A költő úgy sem tudta elkerülni az elmarasztaló ítéletet, hogy 1586-ban áttért a katolikus hitre: az egyházi bíróság utóbb érvénytelenítette a frigyet, a házaspár közös gyermekét, Jánost pedig törvénytelennek nyilvánította. A sors iróniája, hogy 1588-ban Rudolf király végül Balassi Bálint javára ítélt az ügyben, a férfi azonban a törvényes megerősítés ellenére elvált feleségétől. 

Döntésében talán az is szerepet játszott, hogy Losonczy Anna, az 1588–89 során íródott szerelmes versciklusban Júliának nevezett asszony megözvegyült, a költő pedig abban reménykedett, hogy másodszorra már elnyerheti imádottja kezét. Balassinak végül ez alkalommal is csalódnia kellett, így magánéleti gondjai és peres ügyei elől Erdélybe, majd Lengyelországba, Wesselényi Ferenc dembnói várába menekült. Ez volt Balassi Bálint költészetének egyik legtermékenyebb időszaka, amit versei mellett a Szép magyar komédia születése is bizonyít. Többen úgy tartják, hogy a híres Célia-ciklus Wesselényi Ferenc felesége, Szárkándy Anna számára íródott. 

Balassi 1591 őszén tért vissza Magyarországra, miután egykori gyámja és nagybátyja, Balassa András befejezte életét. A költő ekkor is meglehetősen reménytelen helyzetben volt, mivel nem tudott jól fizető pozíciót szerezni, így bor- és lókereskedelemből igyekezett eltartani magát. Az 1593-ban kirobbanó tizenötéves háború aztán váratlanul új kiugrási lehetőséget teremtett számára. Illésházy István nádor felhívására csatlakozott a keresztény sereghez, és Székesfehérvár ostromában, illetőleg a győztes pákozdi csatában is részt vett. A következő évben Balassi visszafoglalta családja divényi és kékkői birtokait, majd az Esztergomot ostromló császári seregben vállalt katonai szolgálatot. 

A kalandor poéta élete a Duna-parti város várfalai alatt fejeződött be. 1594. május 19-én egy szakállas ágyú golyója mindkét combját szétroncsolta. Amikor a tábori sebész amputálta mindkét sérült lábát, a haldokló költőt május 26-án meggyóntató Dobokay Sándor jezsuita atya szerint Balassi “utolsó órájához szépen készült. Negyvenhárom évesen május 30-án pünkösd hétfőjén halt meg.  Július 31-én a tatárok ellen küzdve meghal öccse, Balassa Ferenc is. Mindkettőjüket szüleik mellé, a Liptó megyei Hibbe község templomában temették el. 

Balassi Bálint személyében a magyarországi reneszánsz második korszakának legjelentősebb költője, a magyar nyelvű irodalom első igazán nagy formátumú alkotója távozott a földi világból, aki tehetségének, műveltségének és művészetének köszönhetően az európai kortársak méltó párjának bizonyult. 

Balassi két évtizedes munkásságával megalapozta a magyar szerelmi és vallási költészetet. Nevéhez fűződnek a vitézi életet megjelenítő katonversek. Emellett pedig a hazai drámairodalom megteremtésében is oroszlánrészt vállalt. A költő életműve technikai szempontból szintén korszakos jelentőségűnek bizonyult: a kora újkori alkotók több mint száz éven át Balassi Bálint stílusát igyekeztek imitálni, a híres Balassi-strófa pedig a magyar verselés egyik alappillére lett. Paradox módon költészetéből több mint 250 éven át csupán a vallásos témájú költeményeket ismerték, és egészen a 19. század végéig kellett várni arra, hogy  Balassi Bálint szerelmes verseinek kéziratai is napvilágra kerüljenek.