Báthory Istvánt lengyel királlyá koronázzák

Szerző: Tarján M. Tamás

1576. május 1-jén koronázták Krakkóban Lengyelország királyává Báthory István erdélyi fejedelmet, a török uralom alá került országrészt először felvirágoztató uralkodót.

Báthory a család szilágysomlyói, tehát korábban Erdély vajdai tisztségét viselő ágából származott, de apja a gyermek születése után pár hónappal elhunyt. A csecsemő 1534-ben Várdai Pál esztergomi érsek gyámsága alá került, aki, Ferdinánd pártján állva Báthoryt később a bécsi udvarba küldte, hogy az uralkodó apródja legyen. A fiatalember a Habsburg miliőben megőrizte katolikus hitét, ennek ellenére 1556-ban mégis hazatért a protestáns Erdélybe, Izabella és a fiatalkorú János Zsigmond szolgálatába ajánlva magát. Báthory jelentős szerepet játszott a Ferdinánd által még az 1551-es országegyesítési kísérlet során külföldre küldött királynő és trónörökös visszatérésében, 1556. október 22-én ő fogadta Izabellát és János Zsigmondot Kolozsváron.

Báthory jó pozíciót szerzett a gyulafehérvári udvarban, 1559-ben megkapta a váradi főkapitányi tisztséget, Izabella halála után pedig a keleti király egyik legfőbb tanácsadója lett. Miután 1561-ben Balassa Menyhért átpártolt I. Ferdinándhoz (ur. 1526-1564) és Heraklides Jakab moldvai fejedelemmel szövetkezve felkelést szított Erdélyben, Báthory állt János Zsigmond csapatai élére, de Hadad mellett 1562. március 4-én vereséget szenvedett Zay Ferenc kassai főkapitánytól. Az elkövetkező években a főkapitány a két királyság határvidékén háborúzott, visszaszerezte családja szatmári birtokait, majd az új császár, I. Miksa (ur. 1564-1576) által Magyarországra rendelt Lazarus Schwendi ellen is felvette a küzdelmet.

Báthory több alkalommal járt követségben a császári udvarban, 1565 utáni útja során azonban Miksa börtönbe vetette őt – míg a főkapitány Bécsben raboskodott, Bekes Gáspár szerezte meg pozícióit, megkötve 1570-ben a speyeri egyezményt Miksával, aminek értelmében János Zsigmond lemondott királyi címéről és dinasztiája kihalása esetén a Habsburgoknak ígérte Erdélyt. Az uralkodó 1571 márciusában váratlanul meghalt, az erdélyi rendek azonban nem akarták Miksának adni az országot (aki Bekest nevezte volna ki vajdának), hanem Báthory Istvánt hívtak meg, akit egyébként II. Szelim szultán (ur. 1566-1574) athnaméja is támogatott.

Az új fejedelem a Porta révén hamarosan örökletessé tette fejedelemségét, amit az 1568-as drinápolyi béke után Miksa sem mert nyíltan támadni, ugyanakkor segítette a hatalomra törő Bekes Gáspárt, aki 1573 után gyakran támadt Báthory ellen. Időközben a térség uralkodói között újabb „Erisz-alma” támadt, Lengyelországban ugyanis 1572-ben kihalt a Jagellók-család, a Valois-házból hívott III. Henrik pedig a nemesi befolyást növelő cikkelyek (Articuli Henriciani, ez tartalmazta például a hirhedt liberum veto-t is) kiadása után lemondott hatalmáról. Lengyelország királyt választott, a jelöltek között pedig felmerült Rettegett Iván orosz cár (ur. 1547-1584) és I. Miksa mellett a török által támogatott Báthory István is.

Az orosz cár hajlandó volt lemondani Miksa javára egyes livóniai lengyel területekért, a Habsburg uralkodó pedig Bekest küldte magyar riválisa kiütésére, de 1575. július 8-án, a kerelőszentpáli csatában Báthory győzelmet aratott. Ennek hatására a lengyel rendek végül őt választották királlyá. Erdély fejedelmét 1576. május 1-jén a Wawelban koronázták meg, és mivel Miksa még abban az évben meghalt, Báthorynak csak Gdansk városának ellenállását kellett letörnie. A fejedelem intézkedései a két országban hasonlóak voltak, mind Erdélyben, mind Lengyelországban a központi hatalom növelését, a pénzügyek centralizálását, az adománylevelek felülvizsgálatát hajtotta végre (ez a lengyel esetben a henriki cikkelyek miatt nem bizonyult egyszerűnek), valamint oktatási intézményeket hozott létre. Ez Erdélyben katolizálási törekvésekkel is párosult, bár a fejedelem tiszteletben tartotta a János Zsigmond idején (Torda, 1568) megszilárdult vallási toleranciát, mindössze a katolikus intézmények betelepülését támogatta. Báthory telepítette le Erdélyben a jezsuitákat, akik 1581-ben megalapították Kolozsváron kollégiumukat.

Lengyelországban Báthory 1579-ben hozta létre a vilniusi egyetemet, udvarában pedig előszeretettel látott vendégül Itáliában művelődött tudósokat és művészeket, de Padovában tanult a király legfőbb segítőtársa, Jan Zamoyski kancellár is. A külpolitikát illetően Báthory István nem akarta Erdély státusát bolygatni, beleegyezett a Porta által 15 000 aranyra emelt évi adóba, és kerülte a konfliktust Rudolf császárral (ur. 1576-1608) is. Koronázása után a lengyel királlyá választott Báthory udvarát Krakkóba helyezte át, Erdély ügyeit öccse, Kristóf, majd annak 1581-es halála után három kormányzó, végül 1585-től Ghiczy János vitte. Báthory megválasztásának egyik feltétele az Oroszország által elhódított balti területek visszahódítása volt, amihez a különleges önállóságot élvező lengyel nemesség semmilyen segítséget nem volt hajlandó nyújtani. A király így zömmel hajdúkra és a Székely Mózes és a pártjára álló Bekes Gáspár vezette erdélyi csapatokra támaszkodva indította meg az 1579-es balti hadjáratot, mely során Rettegett Ivánnal szemben elfoglalta Plock majd Velikije Luki várát, seregeivel Novgorodot és a csúd-tavi Pszkovot veszélyeztetve.

A biztos vereség szélére sodródó cár diplomáciai cselhez folyamodott, azzal hitegetve XIII. Gergely pápát, hogy – a török vazallusnak nevezett – Báthory támadása akadályozza őt országa katolizálásában. A pápa nem szalaszthatta el a legnagyobb ortodox állam megtérési ajánlatát, ezért Antonio Possevino legátus révén a lengyel királyt békére intette, amit Báthory 1582-ben kötött meg Jam Zapolskiban, visszaszerezve Livónia jelentős részét, ennek révén pedig Lengyelország a Baltikum legbefolyásosabb hatalma lett. Iván két évvel később meghalt, Báthory azonban hasztalan próbált hadjáratot indítani Oroszország meghódítására, a lengyel nemesség nem támogatta törekvéseiben. A király terve a közép-európai lengyel nagyhatalom megszervezése volt, ebből kiindulva aztán Erdély kellő támogatást kapott volna nem csak a Porta, de a Habsburgok visszavetésére is. Esély nyílt volna Magyarország egyesítésére is, a grandiózus tervekbe azonban beleszólt a sors, Báthory István 1586. december 12-én váratlanul meghalt Grodnóban.

Mivel gyermeke nem volt, trónját feleségének unokaöccse, a Vasa-házból származó III. Zsigmond (ur. 1586-1632) örökölte meg, Erdélyben pedig unokaöccse, Báthory Zsigmond ülhetett a fejedelmi székbe. Báthory egyike volt a legnagyobb formátumú erdélyi fejedelmeknek, és annak ellenére, hogy tervei végül nem realizálódtak, útmutatást nyújtott a 17. századi aranykor fejedelmeinek abban, hogy törekedjenek Magyarország újraegyesítésére.