A Szent Bertalan-éji mészárlás

Szerző: Tarján M. Tamás

1572. augusztus 23-án, késő éjszaka indított véres hajtóvadászatot IX. Károly francia király (ur. 1560-1574) és a katolikus párt vezére, Guise herceg a Párizsban összegyűlt hugenották ellen. A Szent Bertalan éjszakáján kezdődő mészárlás a későbbi napokban kiterjedt az ország számos tartományára, és becslések szerint több mint 10 000 áldozatot követelt.

A protestantizmus a 16. század közepére Franciaországban is megjelent, és elsősorban a Genfben élő Kálvin János tanításaiból táplálkozott. A hugenották viszonylag hamar szemben találták magukat az uralkodó szigorával, II. Henrik (ur. 1547-1559) ugyanis egy, az inkvizícióhoz hasonló bíróságot szervezett, mely később rengeteg „eretneket” juttatott máglyára. Bár Henrik halála – 1559-ben – lehetőséget adott a reformáció számára a kibontakozásra, a három évtizedes politikai instabilitás vallási tolerancia helyett véres háborúk sorát eredményezte. Az özvegy Medici Katalin régenssége idején gyermekkirályok – előbb II. Ferenc (ur. 1559-1560), majd IX. Károly – léptek trónra, akiket a nemesi pártok megpróbáltak a befolyásuk alá vonni. Franciaországban ebben az időben a klikkesedés alapja elsősorban a vallási orientáció volt, így a Guise hercegek a katolikus oldalt képviselték, miközben a protestáns oldalt Louis de Condé herceg és Gaspard de Coligny marsall vezették. A két párt versengése együtt járt a katolikusok és hugenották között eszkalálódó konfliktussal, mely egyre agresszívabb formát öltött: az 1560-as amboise-i összeesküvéssel kezdetét vették a véres leszámolások, melyeknek a Medici Katalin által szervezett poissy-i vallási kollokvium sem tudott véget venni.

Az 1562 márciusában, Vassy-ban végrehajtott mészárlás után kirobbant polgárháború, mely évtizedekre lángba borította egész Franciaországot. A következő tíz évben a fegyverek vették át a szót, és bár a királynő kétségbeesetten próbált újabb és újabb szerződéseket tető alá hozni, a politikai vetélkedéssel fűszerezett vallási küzdelem néhány hónap után ismét kiújult. 1570-ben, a hugenották jogait biztosító saint-germaini szerződés megkötése után aztán egy rövid békeállapot következett, amit 1572 augusztusában Valois Margit, és Condé herceg unokaöccsének, Navarrai Henriknek – a későbbi IV. Henrik királynak (ur. 1589-1610) – az összeházasításával próbáltak megszilárdítani. Az esküvő utáni események azonban gyökeresen ellentétes fejleményekhez vezettek.

A Notre-Dame-ban tartott augusztus 18-i fényes szertartást követően a bizalmatlanság napjai következtek, amikor a két klikk vezetői kölcsönösen a másik fél támadásától tartottak. Augusztus 22-én aztán Guise Henrik herceg egyik embere merényletet követett el Gaspard de Coligny ellen, és muskétájával súlyosan megsebesítette a marsallt. A hugenották felháborodottan követelték IX. Károlytól a bűnösök felelősségre vonását, de a 15 esztendős uralkodó végül anyjára és a háttérből uszító Guise-pártra hallgatott, és további vérontásra készült. A herceg sikeresen meggyőzte a királyt, hogy a protestánsok lázadása már csak órák kérdése, és hatalma megtartására egyetlen lehetősége maradt – előbb kell támadni, mint a hugenották.

Károly és Medici Katalin ezért augusztus 23-án mozgósították Párizsban állomásozó csapataikat, az éj leszállta után pedig egy megbeszélt jelre – a Saint-Germain-l'Auxerrois-templom harangjának szavára – megrohanták a gyanútlan protestánsokat. A mészárlás célja a hugenotta vezérkar lefejezése volt, ezért először Coligny marsallal végeztek – kidobták az ablakán, majd meglincselték –, aztán pedig Navarrai Henrik alvezéreit semmisítették meg. Az akció nem lehetett teljesen sikeres, hiszen a navarrai király nem tartózkodott Párizsban, de ez a gyilkolászókat nem zavarta: a magas beosztású tisztek után tervbe vették az összes protestáns kiirtását, a katonák mellett pedig idővel a felhergelt polgárok is bekapcsolódtak a mészárlásba. Úgy tartják, az őrjöngés közepette maga IX. Károly is pisztollyal lövöldözött a Tuileriák közelében felakasztott holttestekre.

A mészárlás harmadik napján, augusztus 26-án aztán Károly végre a nyilvánosság elé állt, és követelte a vérontás beszüntetését, szavainak azonban vajmi kevés hatása volt. Párizs mellett hamarosan Rouenben, Reimsben, Lyonban és Bordeauxban is hasonló szörnyűségek történtek, az áldozatok száma pedig elérte a 10 000 főt. A polgárháború egy újabb, minden korábbinál embertelenebb szakaszába lépett. Bár ilyen véres eseményekre csak Franciaországban került sor, a katolikus-protestáns ellentétek más országokban is ilyen élesek voltak; ezt mutatták az európai uralkodók reakciói is. Katolikus oldalról mind a pápaság, mind II. Fülöp (ur. 1556-1598) örömmel fogadták a hugenották lemészárlását, miközben I. Erzsébet angol királynő (ur. 1558-1603) és a protestáns uralkodók számos figyelmeztetést küldtek a Valois udvarnak. Franciaország hosszú évekre anarchiába süllyedt, amit csak Navarrai Henrik megkoronázása után, az 1598-ban kiadott nantes-i ediktum segítségével sikerült leküzdeni.