A speyeri egyezmény megkötése

Szerző: Tarján M. Tamás

1570. augusztus 16-án kötötték meg I. Miksa magyar király (ur. 1564-1576) és II. János választott magyar király (ur. 1540-1570) – azaz Szapolyai János Zsigmond – követei a speyeri egyezményt, melyben rendezték a kettészakadt királyság részeinek kölcsönös viszonyát. Megszületett az Erdélyi Fejedelemség, de az új állam a későbbiekben gyakorlatilag semmibe vette az 1570-es szerződés pontjait.

Miután II. Lajos magyar király (ur. 1516-1526) elesett a mohácsi csatában, a köznemesi rétegekre támaszkodó Szapolyai János (ur. 1526-1540)és a Jagellókkal kötött 1515-ös házassági szerződésre hivatkozó Habsburg Ferdinánd (ur. 1527-1564) harcba szálltak egymással a trónért. Az ország kettészakadt, és miután az egyesítési kísérlet során kötött kompromisszumokat maguk a felek sem tartották be – az 1538-as váradi béke rendelkezésével szemben például Szapolyai fiára, a csecsemő II. Jánosra hagyta trónját – az ország kettészakítottsága tartóssá vált.

Mindez az oszmánoknak kedvezett, akik elsősorban hűbéresként tekintettek Magyarországra, és Bécs elfoglalására törekedtek, de idővel az ország egyes részeit is közvetlen irányítás alá vették. A hódoltság 1541-ben, Buda csellel történő elfoglalása után állandósult, amikor I. Szulejmán (ur. 1520-1566) Izabella özvegy királynét és a csecsemő János Zsigmondot – 10 000 forint évi adó ellenében – a török hűbéres keleti királyság trónjára emelte.

Magyarország tehát már három részre szakadt, aminek az 1540-es évek során Ferdinánd és Fráter György is megpróbált véget vetni; a Habsburg uralkodó fegyveres kísérlete csak további török hódításokat eredményezett, György barát azonban – az 1549-es nyírbátori egyezmény után – elérte, hogy Ferdinándot mindkét országrész urának ismerje el. A nyugati király seregei – Castaldo tábornok vezetésével – 1551-ben bevonultak Erdélybe, meggyilkolták a megbízhatatlannak tartott Fráter Györgyöt, és átvették a tartomány irányítását.

Ferdinánd ugyan öt évre egyesíteni tudta a két királyságot, de nem rendelkezett elég erővel a keleti rész megtartásához, zsarnoki uralmával pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 1556-ban az erdélyiek maguk számolták fel a Habsburg közigazgatást. Ezután másfél évtizedes háborúskodás kezdődött, mely lényegében kijelölte a Felvidék és Kárpátalja területén húzódó közös határvonalat. I. Miksa 1568-ban aztán Drinápolyban békét kötött II. Szelimmel (ur. 1566-1574), a megállapodás pedig a választott és a koronás királyt is rákényszerítette a megegyezésre. 1569-ben, a német területen fekvő Speyerben megkezdődtek a tárgyalások, melyek során Bekes Gáspár képviselte II. János királyt érdekeit. Az általa kötött alkuk aztán az 1570. augusztus 16-i szerződésben realizálódtak; Szapolyai ennek értelmében lemondott rex electus – választott királyi – címéről, cserében Miksa elismerte uralmát Erdély és Partium felett, és engedélyezte neki a princeps cím használatát.

A felek emellett megállapították az új fejedelemség és Magyarország között húzódó határvonalat, a török ellen pedig – titkos – szövetséget és kölcsönös segítségnyújtási egyezményt kötöttek. A speyeri szerződés legfontosabb pontja az erdélyi utódlási rend meghatározása volt, mely János Zsigmondnak engedélyezte a fiági örökösödést, a dinasztia kihalása esetén azonban Miksára és utódaira hárult a fejedelemválasztás joga; téves tehát az az értékelés, miszerint a megegyezés a széttagoltság állapotát rögzítette, éppen ellenkezőleg, a két országrész, lehetőségeihez mérten, kinyilvánította összetartozását.

Egy szerződés esetében azonban természetesen minden azon múlik, hogy a későbbiekben a papírra vetett sorok mennyiben valósulnak meg: ez volt a probléma a speyeri egyezménnyel is, amit 1571 márciusáig János Zsigmond és Miksa is aláírt, ennek ellenére az mégsem bizonyult hosszú életűnek. A kudarc legfőbb oka abban keresendő, hogy 1571. március 14-én az erdélyi princeps váratlanul elhunyt, és ezzel a Szapolyai-dinasztia is kihalt. Miután Erdélyben nem akarták, hogy – a bécsi fejedelemválasztás révén – megismétlődjön Ferdinánd rossz emlékű uralma, a rendek inkább II. Szelim – szabad választásról szóló – athnaméját vették figyelembe, és hamarosan, Báthory István személyében, új vezetőt választottak.

Bár Miksa – Bekes Gáspár felléptetésével – megpróbálta érvényesíteni akaratát, nem rendelkezett elég katonai erővel az erdélyi viszonyok megváltoztatásához. Az ország szétszakítottsága éppen a speyeri szerződés kudarca miatt rögzült, Erdély pedig – a Báthoryak fejedelemsége alatt – megélhette első fénykorát, aminek a tizenötéves háború (1593-1606) pusztítása vetett véget.