Oláh Miklós esztergomi érsek halála

Szerző: Tarján M. Tamás

„Tetszésed ha e kis könyvben nem nyerte ki semmi, / tudd: a szorongás tilt írni különbet, a gond. / Elmém béna; hazám zord végveszedelme, a sok baj, / hogy belekábul az ész, annyira megnyomorít.”
(Oláh Miklós Hungária című művének az utószavából)

1568. január 15-én hunyt el Oláh Miklós esztergomi érsek, a 16. századi magyar humanista történetírás egyik legjelentősebb alkotója, aki Hungária és Attila című művével tette halhatatlanná nevét. Oláh, aki távolról a Hunyadiakkal is rokonságban állt, Habsburg Mária királyné szolgálatában, Németalföldön ismerkedett meg kora legnagyobb gondolkodóival, hazatérve pedig – püspökként, majd érsekként – komoly erőfeszítéseket tett a hazai oktatás fejlesztése és az országban hódító protestantizmus visszaszorítása érdekében.

Oláh Miklós 1493-ban, Nagyszebenben látta meg a napvilágot, ahol édesapja királybíróként és a sókamarák tisztviselőjeként a város egyik legelőkelőbb polgárának számított. A későbbi főpap 1505-ben, a váradi káptalannál kezdte meg tanulmányait, majd II. Ulászló király (ur. 1490-1516) udvarába került, és 1512–16 között apródként szolgált. Az uralkodó halálát követően Oláh Miklós egyházi pályára lépett, majd kispapként Szakmáry György pécsi püspök mellé szegődött, aki felszentelését követően kanonoknak nevezte ki a művelt fiatalembert. Oláh már azon generáció tagja volt, mely reneszánsz műveltségét Magyarországon szerezte, tudásának köszönhetően pedig karrierje néhány éven belül magasra ívelt: 1522-ben komáromi főesperes, majd 1526 márciusában II. Lajos (ur. 1516-1526) és Habsburg Mária királyné titkára lett. A klerikus – Brodarics Istvánnal, későbbi levelezőtársával és politikai vitapartnerével ellentétben – ugyan nem vett részt a mohácsi csatában, a vereség és a király halála után azonban Mária mellett maradt, akit 1531-ben Németalföldre is elkísért. A tartományokat kormányzó özvegy királyné mellett Oláh egy ideig a régensi feladatkört is betöltötte, közben pedig az átalakuló Európa új pénzügyi és szellemi központjában tudását is gyarapította.

Brüsszeli évei alatt Oláh Miklós kiterjedt levelezésbe kezdett kora legjelentősebb tudósaival és gondolkodóival, köztük Rotterdami Erasmussal, akinek halálára 1536-ban verset is költött. A klerikus ugyanakkor hazájáról sem feledkezett meg: szintén levél útján kapcsolatban maradt a két pártra szakadt Magyarország egyházi vezetőivel – rengeteget vitázott például a mohácsi csatát megörökítő Brodarics István váci püspökkel –, németalföldi olvasmányainak hatására pedig 1536–37 során színvonalas alkotásokban emlékezett meg hazánk régi szépségéről és dicső történelméről, amit példaképül és buzdításként állított szenvedő honfitársai elé. Brüsszelben született meg Oláh Miklós legjelentősebb műve, a Hungária és Attila, melyet 1568-ban tanítványa, Zsámboki János adatott ki Bázel városában. Irodalmi értéke mellett ez azért is jelentős, mert rengeteg információt nyújt a török pusztítás előtti Buda és Visegrád arculatáról.

Oláh Miklós életében az 1542-es esztendő jelentett újabb fordulópontot, ebben az évben ugyanis váratlanul otthagyta Habsburg Mária melletti állását, és inkább I. Ferdinánd király (ur. 1527-1564) szolgálatába szegődött. Az uralkodó nagy tisztelettel fogadta a Nyugat-Európát megjárt tudós humanistát, és kancellári kinevezésével párhuzamosan 1543-ban a zágrábi, majd öt évvel későbbi az egri püspökség élére állította Oláhot, 1553-ban pedig őt ültette a két évvel korábban megüresedett esztergomi érseki székbe. Hazatérése után a klerikus érdeklődése gyökeresen megváltozott, addigi irodalmi tevékenysége helyett ugyanis inkább a rábízott egyházmegyékkel és az ország kormányzásával foglalatoskodott, ezen belül pedig hatalmas energiát fordított a szélsebesen előretörő reformáció feltartóztatására.

Az 1562-ben királyi kormányzóvá kinevezett Oláh Miklós ugyanakkor nem elégedett meg pusztán a protestáns lelkészek „előírásszerű” elüldözésével és félelemben tartásával: védekező stratégiájának szerves része volt például a jezsuita rend magyarországi letelepítése, emellett pedig hatalmas összegeket és energiát áldozott a hazai katolikus iskolarendszer fejlesztésére. Ennek megfelelően Oláh 1558-ban akadémiai rangra emelte a nagyszombati káptalani iskolát, majd ugyanitt 1566-ban papi szemináriumot nyitott, miközben komoly pénzösszegekkel támogatta legtehetségesebb növendékeit. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a prímás bőkezűségének köszönhetően emelkedtek ki a következő generáció legjelentősebb tudósai, hiszen Oláh Miklós finanszírozta a fent már említett Zsámboki János, valamint Istvánffy Miklós és Forgách Ferenc külföldi tanulmányait is.

A magyar kultúra ügyét szellemi és kézzel fogható kincseivel egyaránt odaadóan szolgáló esztergomi érsek végül 75 évesen, 1568. január 15-én fejezte be földi pályafutását. Oláh Miklós székét ezután egy hozzá méltó szellemóriás, Verancsics Antal foglalta el, aki a katolikus hit és a magyar kultúra bástyájának megerősítésében egyaránt méltó utódnak bizonyult.