A hadadi csata

Szerző: Tarján M. Tamás

1562. március 4-én vívták a Báthory István és Némethy Ferenc vezette erdélyi hadak, illetve Balassa Menyhárt és Zay Ferenc kassai főkapitány csapatai a hadadi csatát, mely során a Ferdinánd-párti főurak arattak győzelmet.

Bár Fráter György meggyilkoltatása után I. Ferdinánd (ur. 1527-1564) néhány évre Erdély teljhatalmú ura lett, erőszakos politikája miatt 1556-ban a rendek visszahívták Izabellát és a kiskorú János Zsigmondot (választott királyként ur. 1540-1570), így ebben az évben a császári hadak távoztak az országrészből. A keleti királyság azonban ezután sem vált a nyugalom szigetévé, ugyanis Izabella még visszatérése évében megvonta a székelyek adómentességét, amivel komoly feszültséget gerjesztett a székekben.

Ferdinánd természetesen 1556 után sem mondott le arról, hogy megszerezze Erdélyt, e törekvésében pedig a hozzá átpártoló főurak akciói mellett a székelyek jelentették számára a legfőbb ütőkártyát, hiszen kiváltságaik visszaállításának ígéretével könnyen a maga oldalára állította őket. Az 1559-ig Izabella, majd a nagykorúvá váló János Zsigmond ellen vívott küzdelem az 1560-as évek elején aztán új fordulóponthoz érkezett, ugyanis a gyulafehérvári udvar korábbi kegyence, Balassa Menyhárt váratlanul átállt a Habsburgokhoz, ennek következtében pedig a királyi Magyarországhoz került a munkácsi vár és a főúr összes szatmári birtoka.

A helyzetet súlyosbította, hogy 1562 januárjában Balassa és Zay Ferenc felső-magyarországi főkapitány hadjáratot vezetett a Partiumba, kísérletet tett a székelyek fellázítására és János Zsigmond elárulására buzdította Sulyok Györgyöt, Hadad várának urát. Erre válaszul a keleti uralkodó két hadvezére, Báthori István váradi kapitány – későbbi fejedelem (ur. 1571-1586) és lengyel király –, illetve Némethy Ferenc előbb Balassa erdélyi birtokait dúlták fel, majd északra vonultak, és február végén Hadadot is bevették.

Ilyen előzmények után került sor az 1562. március 4-i hadadi csatára, ahol az erdélyiek majdnem kétszeres túlerőt képviseltek, Balassa és Zay Ferenc azonban mégis a támadás mellett döntött, mivel 5000 katonájuk egy javarészt kiképzetlen parasztokból álló sereggel nézett szembe. Mindezt súlyosbította, hogy János Zsigmond hadvezérei között konfliktus támadt, ugyanis Báthori követte volna az uralkodó utasítását, vagyis vissza akart vonulni a török segítség megérkezéséig, Némethy azonban társa tanácsa ellenére is hadrendbe állította katonáit. Ezt ráadásul úgy tette meg, hogy a jobb harci értékkel bíró szász reguláris gyalogság helyett a parasztok tömege adta a legelső sort, melyet az első gyengébb ellenséges roham elsodort.

Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy mire Báthory feleszmélt, vezértársát Balassa és Zay ellentámadásba lendülő csapatai már lekergették a harcmezőről, miközben több száz embert lekaszaboltak, számos foglyot ejtettek, illetve ágyúkat és lobogókat is szép számmal zsákmányoltak. A későbbi fejedelemnek mindenesetre jelentős érdeme volt abban, hogy János Zsigmond csapatai Hadadnál nem szenvedtek még súlyosabb vereséget, ugyanis közbeavatkozásával megállította Ferdinánd híveinek rohamát, így biztosította övéi számára a zavartalan visszavonulást.

A hadadi vereség híre állítólag olyannyira megrémítette a Kolozsváron betegeskedő uralkodót, hogy azonnal Lengyelországba akart távozni, ám hamarosan megnyugodhatott, ugyanis Balassa Menyhártnak és Zay Ferencnek nem állt módjában megtámadni Erdélyt. Ennek köszönhetően János Zsigmond kitörhetett a királyi Magyarország és a lázadó székelyek harapófogójából, és 1562 tavaszán minden erejét a felkelők leverésére fordíthatta. A Habsburgok és János Zsigmond között természetesen a következő években sem állt helyre a béke: erre egészen 1570-ig, a speyeri egyezmény megkötéséig kellett várni, amikor I. Miksa (ur. 1564-1576) riválisa lemondott a Szent Koronáról, a császár-király pedig cserében elismerte a Szapolyaiak erdélyi fejedelemségét.