A palásti csata második napja

Szerző: Tarján M. Tamás

„Királ szép hadában mind zsákmánt tevének,
Királ hadnagyiba ott fogllyá esének,
Királképe Ördög Mátyás ott elesék,
Az talián hadnagy Sforcia fogllyá esék.”
(Részlet Tinódi Lantos Sebestyén Ördög Mátyás veszödelme című históriás énekéből)

1552. augusztus 11-én ért véget a kétnapos palásti ütközet, mely során Erasmus von Teuffel győri főkapitány serege döntő vereséget szenvedett Ali budai pasa hadaitól.

Az 1551-es esztendőben végre sikerült realizálni a két évvel korábban megkötött nyírbátori egyezmény pontjait: Erdélyt Habsburg katonaság szállta meg, a keresztény kézen maradt Magyarország újraegyesítése azonban végzetes következményekkel járt. Fráter György, aki korábban Izabella özvegy királyné és a kiskorú János Zsigmond (II. János néven magyar király, ur. 1540-1570) nevében kormányozta a keleti királyságot, diplomáciai manővereivel gyanút ébresztett a bécsi udvari körökben, így 1551 decemberében Castaldo tábornok – I. Ferdinánd (ur. 1527-1564) tudtával és beleegyezésével – meggyilkoltatta a bíborost. Fráter halálát követően a Habsburgok nyíltan a fennhatóságuk alá vonták Erdélyt, aminek következtében I. Szulejmán szultán (ur. 1520-1566) – Szokollu Mehmed ruméliai beglerbég 1551-es alsó-tiszai hadjárata után – most már az oszmán főerőket is Magyarország ellen küldte.

Kara Ahmed másodvezír 1552 tavaszán indult meg észak felé mintegy 30 000 harcost számláló seregével, és csak június elején vette ostrom alá az előző évben sikertelenül megvívott Temesvárt, a hadi cselekmények azonban már hónapokkal korábban megkezdődtek. Hadim Ali budai pasa még március elején visszafoglalta a hajdúk kezére került Szeged városát, június első napján bevette Veszprémet, majd az Ipoly alsó folyásához vonult. A törökök július 9-én a Szondi György által hősiesen védelmezett Drégely romjaira is kitűzték a lófarkas zászlót, és könnyedén hatalmukba kerítették a környező várakat, így szabadcsapataik már a felvidéki vármegyék területén portyázhattak. Mindeközben Kara Ahmed és Szokollu Mehmed egyesült erői bevették Temesvárt (július 27.), majd Szolnok felé vonultak tovább, vagyis a magyar védelmi vonalat egyszerre két ponton is összeomlás fenyegette.

Ferdinánd ez alkalommal is igyekezett nyomást gyakorolni bátyjára, V. Károly német-római uralkodóra (ur. 1519-1556) és a birodalmi rendekre annak érdekében, hogy támogatást nyerjen a török elleni harchoz, ám a császár és a német fejedelmek – szokás szerint – a vallási küzdelmekre fordították energiáikat. A király ismét magára maradt Szulejmánnal szemben, és saját erejéből csupán egy nagyjából 10 000 fős, német, cseh és itáliai zsoldosokból, illetőleg magyar hajdúkból és nemesekből álló sereget tudott toborozni. Ferdinánd e jelentéktelennek mégsem mondható mezei haderő irányítását Erasmus von Teuffel – az akkori magyar köznyelvben Ördög Rézmán, vagy Ördög Mátyás – győri főkapitányra bízta, a török elleni hadműveletek megtervezése azonban ezúttal is katasztrofálisan sikerült.

Eleve súlyos problémát okozott, hogy a rendelkezésre álló katonaság bevetésére a nemrég megszállt Erdélyben, az Alföldön és a Felvidéken egyaránt égető szükség volt, ám a bécsi haditanácsnak egy hónapjába került meghozni azt a döntést, hogy von Teuffel legelőször a bányavárosokat fenyegető Ali pasa hadait semmisítse meg. Ennek következtében a főkapitány 1552 nyarán több mint egy hónapig vesztegelt Léván, miután pedig útra kelt, kapkodásával hibát hibára halmozott. A tábornok a nemrég elesett Drégely irányába nyomult előre seregével, és a nagy sietségben már arra sem hagyott időt, hogy a Füleknél várakozó mintegy 7000 fős nemesi felkelő had és a zólyomi vár tüzérsége csatlakozzon hozzá. Az elővigyázatlan hadvezér augusztus 9-én összetalálkozott Arszlán bég előőrsével, és miután – megfelelő felderítő munkálatok híján – nem volt tudomása arról, hogy Ali pasa 12 000 fős serege is a közelben tartózkodik, táborba szállt, hogy másnap ütközetet vállaljon az oszmánok ellen.

A palásti csata kezdetén tehát von Teuffel hadai jelentős túlerőt képviseltek, ennek ellenére a küzdelem első napja kedvezőtlenül indult a főkapitány számára. Arszlán bég néhány ágyújával rajtaütött ellenfele táborán, majd a magyar és német lovasság ellentámadásba lendült, ám a közelharcban jelentős veszteségeket szenvedett. A keresztények kis híján már Ali pasa megérkezése előtt elveszítették a csatát, ugyanis Arszlán harcosai kelepcébe csalták von Teuffel olasz muskétásait, akiket csak a magyar lovasság közbeavatkozása mentett meg a biztos pusztulástól. Változó intenzitással egész nap folyt a küzdelem a török és a keresztény erők között, a nap végére pedig a győri főkapitány is rádöbbent, hogy Arszlán bég valójában az időhúzásra, Ali pasa főseregének bevárására törekszik; a palásti csatamezőről ekkor már nem lehetett visszavonulni.

Von Teuffel, észlelve kedvezőtlen helyzetét, másnap reggel korán felállította csapatait az ekkorra már létszámbeli fölénybe kerülő törökökkel szemben, és a budai pasát megelőzve támadást vezényelt, ám a keresztény sereg végül elbukott a csatában.A pontos részletekről nincsenek információink, annyi azonban bizonyos, hogy a küzdelem tetőpontján a győri főkapitány lőporkészletének egy része a levegőbe repült, a robbanás következtében kialakuló káosz pedig eldöntötte az ütközetet. Az oszmánok elsöprő rohamot indítottak a megbénult, tüzérségüket vesztett keresztények ellen, és a források tanúsága szerint szörnyű pusztítást vittek végbe von Teuffel katonái között. A csata végén több ezer magyar, német és olasz harcos holtteste borította a palásti mezőt; a küzdelemben Sbardelatti (Dudich) János Ágoston váci püspök is halálát lelte, Sforza Pallavicini és von Teuffel főkapitány pedig a törökök fogságába esett.

A 15 évvel korábbi diakovári csatához hasonlóan Ferdinánd mezei hadai ismét katasztrofális vereséget szenvedtek az oszmánoktól, Ali pasa azonban mégsem folytatta felvidéki hadjáratát, hanem a szultán parancsára visszatért Budára, majd Ahmed másodvezír támogatására Szolnokra indult. Mint ismeretes, az egyesült török hadak 1552 szeptemberében ezt az erősséget is bevették, az egri vár hős védői azonban – Dobó István kapitány vezetésével – az ősz során eredményesen feltartóztatták az addig legyőzhetetlennek tűnő szultáni sereget.