Kopernikusz halála

Szerző: Tarján M. Tamás

1543. május 24-én hunyt el Nikolausz Kopernikusz lengyel szerzetes, a heliocentrikus világkép kora újkori megalkotója, a modern csillagászati ismeretek úttörője.

Kopernikusz 1473-ben látta meg a napvilágot a lengyelországi Torún városában, egy gazdag kereskedőcsalád gyermekeként. Mivel tíz évesen árvaságra jutott, nevelését nagybátyja, Frombork kanonokja, Lukas Watzenrode vette át, aki a jó eszű fiatalembert Krakkóban, majd Itáliában, Padovában és Ferrarában taníttatta. Kopernikusz ez idő alatt megismerkedett a matematikával, csillagászattal, a görög nyelvvel és később az orvostudomány doktori címét is megszerezte. Miután visszatért Lengyelországba, a warmiai érsekké kinevezett Watzenrode orvosa lett, nagybátyjától kanonoki tisztséget kapott, és birtokai jövedelmeivel finanszírozta kutatásait.

Kopernikusz tevékeny részt vállalt a lengyel tartomány politikai életében is, kezébe került az érsekség gazdasági irányítása. Feladatai miatt 1516-tól egy ideig Olsztynban élt – a városgazdálkodás kapcsán gazdasági munkát is írt – később pedig katonai erényeket is csillogtatott, az 1519-21-es porosz-lengyel háborúban sikeresen szervezte meg a vár védelmét. Később Kopernikusz érdemeket szerzett a hűbéres Poroszországgal folytatott tárgyalásokban, és az I. Zsigmond lengyel király (ur. 1506-1548) által tervezett pénzügyi reformok kidolgozásában is. A tudós közgazdasági téren is zseninek bizonyult, ugyanis több évtizeddel annak névadója előtt felismerte a jó és rossz fizetőeszközre vonatkozó Gresham-törvényt.

Kopernikusz a reneszánsz klasszikus tudósaként egyszerre volt orvos, diplomata, közgazdász, sőt, olykor még a költészetben is jeleskedett, epigrammát írt például I. Zsigmond és Zápolya Barbara esküvőjére is. Sokoldalú tevékenysége ellenére élete nagy részét mégis csillagászati megfigyeléseivel töltötte, fromborki székhelyén obszervatóriumot rendezett be kutatásai számára. Kopernikusz ógörög tudása segítségével még egyetemi tanulmányai alatt megismerkedett szamoszi Arisztarkhosz ókori ideájával, aki elsőként vetette fel, hogy a Föld, a többi ismert bolygóval együtt a Nap körül kering.

A tudós szerzetes az 1510-es években már vizsgálta a Mars és a Szaturnusz mozgását, és megfigyeléseit egy Commentariolus címet viselő 40 oldalas könyvecskében írta le, ezzel lerakta a heliocentrikus világkép elméletének alapjait. A tézis alapos kidolgozására egészen 1532-ig kellett várni, ekkor fejezte be Kopernikusz a hat könyvből álló De revolutionibus Orbium Celestium című hatalmas munkát. A mű a Naprendszer viszonyainak felvázolása után az évszakok, napszakok változását, a holdfázisokat és a bolygók eltérő fázisait tárgyalta. A tudós ezeket a jelenségeket a Föld keringésének és forgásának kombinációjával indokolta meg.

Bár a mű sokáig kéziratként porosodott, tézisei nem maradtak homályban, egy legátus már 1533-ban előadta azokat VII. Kelemen pápa számára, akinek tetszését elnyerte a lengyel szerzetes kutatása. Kopernikusz a kedvező fogadtatás ellenére mégis tartott az egyházi kritikától: attól félt, hogy személye nevetség tárgyává válik forradalmi elmélete miatt. A félelem nem volt megalapozatlan, mivel a tudós matematikai úton nem tudta kétséget kizáróan bebizonyítani a heliocentrikus világkép helyességét – ő ugyanis a bolygók pályáját köríven képzelte el ellipszis helyett – ezt a feladatot csak Johannes Kepler végezte el, a 17. században.Kopernikusz végül egy wittenbergi matematikus, Georg Joachim Rheticus rábeszélésére hajlandó volt kinyomtatni munkáját, melynek első példányát állítólag már halálos ágyán, 1543. május 24-én vette kézhez.

Kopernikusz félelme halála után valóra vált, munkája számos egyetemen került pellengérre, a reformátor Melanchton például óva intett attól, hogy a „szarmata” asztronómus írását bárki komolyan vegye. A gúnyos fogadtatás ellenére a De revolutionibus gyorsan hódított Európában, habár a – Giordano Bruno és Galilei munkássága után – politikai-teológiai hátteret nyerő tudományos vita kopernikuszi megoldását csak a 18. században fogadták el.